Főoldal Kultúra Film A Werk Film Akadémia hallgatóinak vizsgafilmjei a Toldi moziban

A Werk Film Akadémia hallgatóinak vizsgafilmjei a Toldi moziban

Összesen tizenegy, a Werk Film Akadémia végzősei által készített vizsgafilmet mutatnak be június 26-án, pénteken a budapesti Toldi moziban – közölte az oktatási intézmény az MTI-vel.

A 4-15 perces alkotások a közlemény szerint frissen és különös érzékenységgel reagálnak a jelen mentális, társadalmi kérdéseire, választott témáikat pedig professzionális színvonalon, olykor hivatásos színészek közreműködésével járják körül. A filmes vizsgamunkákat az est folyamán az akadémia másodéves stylist hallgatóinak egy-két perces videói vezetik fel.

toldi_moziFotó: kulturmozaik.hu

A vizsgafilmek között van Pápai Dániel Törpék című, Tóth Krisztina műve alapján készült hétperces alkotása, amely egy édesanyjával az óvodából hazafelé sétáló gyermekről szól, akik útjuk közben hajléktalanokkal találkoznak. Szintén helyet kapott a válogatásban a különböző szubkultúrák találkozását középpontba helyező TrackZ című kisfilm Molnár Anitától, valamint Imre János (f)Elvonó című alkotása, amely három embernek egy szűk liftkabinban kialakuló személyes kapcsolatáról szól.

O.Henry amerikai író novellája alapján készült Helmeczi Benjamin Az utolsó levél című rövidfilmje, amelyben Bregyán Péter Jászai Mari-díjas színművész játssza a főszerepet. Az információtechnológia korának határait feszegeti Idrányi Csaba Megmondhatod című vizsgafilmje, amely azt a kérdést járja körül, hogy mi történne, ha valami csoda folytán meghallhatnánk, mit fűz az elhangzottakhoz a vonal túlsó végén lévő ismerősünk a kapcsolat bontása után.