Meghosszabbították a szervezők a Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program nevezési idejét a nagy érdeklődésre tekintettel, április 30-ig jelentkezhetnek azok a szervezetek, amelyek településükön meghirdetik a versenyt.
Kovács Szilvia programigazgató, karcagi alpolgármester az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a csatlakozók többnyire önkormányzatok és civil szervezetek, de arra is van példa, hogy nemzetiségi önkormányzat, natúrpark, kertbarát kör, művelődési ház, oktatási-nevelési intézmény, lakóközösség, egyházi szervezet, valamint néhány magánszemély áll a mozgalom élére.
A program népszerűségét jelzi szavai szerint, hogy négy év alatt ötszörösére nőtt azoknak a településeknek a száma, ahonnan nevezés érkezett, 2016-ban 318 helységben versengtek. A részt vevő kertművelőké pedig hétszeresére emelkedett. Hozzátette, hogy az idén már 20 százalékkal többen csatlakoztak a programhoz, mint az előző év azonos időszakában.
A Magyarország legszebb konyhakertje díjakat az OMÉK – Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár – zárónapján, szeptember 24-én adják át.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)


![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)








![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












