Főoldal Életmód Otthon Ariston Fürdőszoba-szépségverseny: fotózd le a fürdődet és nyerj!

Ariston Fürdőszoba-szépségverseny: fotózd le a fürdődet és nyerj!

Fotózd le a fürdőszobád, indítsd az Ariston fürdőszoba-szépségversenyén és nyerj szupermenő vízmelegítőt, amely garantáltan nem rontja egy fürdőszoba látványát sem. A pályamunkákat június 15-ig lehet beküldeni. A szakmai zsűri és a közönség is értékel majd. Szempontjaik között nem szerepel majd, hogy a fürdőszobákban látható, adott esetben elkerülhetetlenül ott elhelyezett gépek zavarják-e a berendezés összhangját. Hiszen az Ariston fürdőszoba-szépségversenyével éppen arra akarja felhívni a figyelmet, létezhet olyan berendezésű vizes helyiség, melyben ugyan látható helyen van a vízmelegítő, az az összhatást mégsem rontja.

furdoszoba_szepsegverseny_3

Volt idő, amikor a konyha és a fürdőszoba mostohagyerek volt a lakberendezők, belsőépítészek számára. Kis helyiségek a lakáson belül, amik burkolatukat, berendezésüket tekintve is valóban elkülönültek a nappalitól, és az egyéb olyan terektől, ahol egy család a mindennapjait éli. Sokat tud adni életminőségünkhöz az, ha a konyhát is integráljuk a nagyobb élettérbe és olyan tárgyakkal tesszük még inkább a nappali folytatásává, melyeknek korábban inkább csak egy nappaliban volt helye.

furdoszoba_szepsegverseny_2

Ehhez képest mi a helyzet a fürdőszobával? Most van esély rá, hogy a szükséges az otthoni spa terévé lépjen elő! Nem mindegy épp ezért az sem, hogyan rendezzük be. A fürdőszoba mára már a relaxáció és a pihenés tere is. Egy olyan pontja lakásunknak, ahol valóban lelazulhatunk egy forró fürdő, vagy egy frissítő zuhany közben, ahol akár ugyanúgy elhelyezhető egy kényelmes pamlag is, mert a fürdőben eltöltött idő sem kell, hogy csak néhány percig tartson. Valószínűleg ez a trend jár együtt azzal az elvárásunkkal is, hogy a fürdőszobába is olyan gépek kerülhessenek, melyek nem bontják meg az összhangot, melyek nem uralják óriás méretükkel, vagy ormótlan formájukkal a teret.

furdoszoba_szepsegverseny_1

A június elején induló Ariston Fürdőszoba-szépségversenyen nincs más dolgunk, mint az Ariston Facebook oldalán elküldött üzeneten keresztül nevezni fürdőszobánkat. A nevezett fürdőszobákat egy albumba töltjük majd fel, június 15-én indulhat el a közönségszavazás. A szakmai zsűri, valamint a közönség által legszebbnek ítélt fürdőszoba tulajdonosát Ariston Velis vízmelegítővel díjazzák. Ez az egyik legelegánsabb és legmodernebb vízmelegítő a hazai piacon. Gyönyörű lapos formátuma és digitális kijelzője minden fürdőszobát vagy konyhát modernné, esztétikussá tesz. Az olasz dizájn nem csak szép, hanem praktikus is egyben, a vízmelegítő akár vízszintesen és függőlegesen is felszerelhető. Ez a vízmelegítő arra is képes, hogy megtanulja a család vízhasználati szokásait és ennek megfelelően készítse el a melegvizet, akkor, amikor arra szükség van. Így akár 15%-ot is spórolhatunk. Úgyhogy érdemes indulni a versenyen, hiszen ha az esztétikum és az energiatakarékosság is számít nekünk, akkor hajtsunk rá a remek nyereményre.

A játék részletes leírását itt lehet megtalálni, valamint a pályamunkákkal is itt lehet nevezni:
https://www.facebook.com/Ariston.Hungary
Fürdőszoba nevezés: Június 1-től, június 15-ig.
Közönségszavazás az Ariston Facebook oldalán: Június 15-től június 30-ig.