A Lego Batman – A film továbbra is jelentős előnnyel vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát, 44 millió dolláros (12 milliárd forint) becsült hétvégi jegybevétele szinte annyi, mint a második helyen álló A sötét ötven árnyalata és a debütáló The Great Wall című filmek összbevétele – adta hírül a Variety.com.
A Warner Bros. animációs Lego-filmje második hétvégéje után becslések szerint már 108 millió dollárt (32 milliárd forintot) hozott a jegypénztáraknál.
A sötét ötven árnyalata című film forgalmazása mintegy 55 százalékkal volt kevesebb az előző, bemutató hétvéginél. A Universal stúdió filmjére 24 millió dollárért váltottak jegyet, ezzel észak-amerikai összbevétele elérte a 93 millió dollárt.
A toplista harmadik helyét a Kínában forgatott The Great Wall fantáziafilm szerezte meg 21 millió dollárral.
A múlt héten debütált John Wick: 2. felvonás a kasszasikerlista negyedik helyére szorult vissza 19,5 millió dollárral, az ötödik helyre került a New Line hétvégén bemutatott vígjátéka, a Pofoncsata 14 millió dollárral.








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)


![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)








![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












