Főoldal Bulvár Külhon Cary Fukunaga rendezi a 25. Bond-filmet

Cary Fukunaga rendezi a 25. Bond-filmet

Cary Fukunaga rendezi a 25. Bond-filmet – jelentették be csütörtökön a 007-es filmek producerei, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli.

Az amerikai Fukunaga rendezte a Netflix új feketekomédia-sorozatát, a Maniacot Emma Stone és Jonah Hill főszereplésével, 2015-ben pedig az Idris Elba közreműködésével készült Beasts of No Nation című produkciót.

Az új Bond-filmet eredetileg Danny Boyle-ra bízták, de ő a közelmúltban “kreatív különbségekre” hivatkozva visszalépett.

A Bond-producerek úgy vélték, Fukunaga “kitűnő választás”, mint nyilatkozták, örömmel dolgoznak vele.

Boyle távozása után David Mackenzie, Yann Demange és Joe Wright nevét emlegették utódként, a BBC News szerint meglepő, hogy végül Fukunaga kapta a feladatot.

A forgatás a rendezőcsere okozta csúszás miatt csak március 4-én kezdődik, a produkciót pedig 2020. február 14-én mutatják be. Eredetileg 2019. októberére tervezték a premiert.
Fukunaga 2014-ben Emmy-díjat kapott A törvény nevében első évadának rendezőjeként.

A Maniacot, amely pénteken került a Netflix kínálatába, vegyes fogadtatást kapott. A szériában a két főhős (Stone és Hill alakításában) egy gyógyszerkísérletben vesz részt.
A Beasts of No Nation a Netflix első mozis minőségű produkciója volt. Az afrikai gyermekkatonákról szóló filmet több mint hárommillió amerikai előfizető nézte meg.