Milliókba kerülhet a szabálytalan kamerás megfigyelés
Akár több millió forintos bírságra is számíthatnak azok a videós megfigyelőrendszereket alkalmazó cégek és intézmények, amelyek nem ügyelnek a személyes adatok megfelelő kezelésére. Az...
Lépéskényszerben a munkáltatók: gyakoribbá válhat a részmunkaidős foglalkoztatás
Több munkaügyi kérdésben is reagálniuk kell a hazai cégeknek a január 1-től érvényes törvénymódosításokra. A gyermeket nevelőknél módosultak a részmunkaidős foglalkoztatás körülményei, míg a...
Ma tartják a mohácsi busójárás fő programjait
Ma rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maszkosok dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan...
Már háromszázezer utast fogadott az új repülőtéri utasmóló
Egy hónapos működése óta háromszázezer induló és érkező utast fogadott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új beszállítócsarnoka.
A közlemény szerint az 1-es móló a...
Még laborvizsgálatra sem járunk rendszeresen – fogorvosra viszont tízezreket költünk évente
Minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös...
Ez várható idén pénzügyekben: 19-re húzunk lapot 20-ban?
Gyengülő forintot, dráguló eurót, emellett magasabb inflációt és emelkedő kamatokat vár idénre a banki szakértő. 2020-ban a tavalyinál kevesebb beruházás, valamint az ingatlanpiaci fékezés...
Így fizetünk majd a jövőben
A fizetőeszközök évezredek óta hozzátartoznak az emberiség mindennapjaihoz. A cserekereskedelemből gyorsan eljutottunk a pénz megjelenéséig, majd a 20. században a nyugati országokban elterjedt a...
Száraz lábas túrák a miskolctapolcai barlangfürdőben
Bakancsban, cípőben járhatják végig a Miskolctapolca barlangfürdőt mindazok, akik kiváncsiak arra, hogy milyen a fürdő víz nélkül. Az úgynevezett "száraz lábas" túrák január 23-án...
Borús, sokszor ködös idő várható a héten
Jellemzően borult, ködös idő várható a héten, néhol havazás is lehet. Emellett hidegre kell számítani, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet -...
Változékony lesz az időjárás az év első hétvégéjén
Változékony lesz az időjárás az év első hétvégéjén: napsütésre és esőre, néhol havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos,...








































