Egy 35 éves eltűnési ügyet vizsgálnak, miután emberi csontokat találtak egy vatikáni ingatlanon
Magyarázatot követel a Szentszéktől egy 35 éve eltűnt római kamaszlány családja, miután emberi maradványokat találtak egy Vatikánhoz tartozó római ingatlanon, és a hatóságok vizsgálni...
Öt év alatt csaknem felére csökkent az oroszok alkoholfogyasztása
Több mint 40 százalékkal csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban az elmúlt öt évben - jelentette be Veronyika Szkvorcova orosz egészségügy miniszter egy Moszkvában tartott szaktanácskozáson...
Több mint félmillió dollárért kelt el egy üveg Romanée-Conti vörösbor
Rekordáron, 558 ezer dollárért (151 millió forint) kelt el egy palack ritka, 1945-ös évjáratú Romanée-Conti vörösbor a Sotheby's szombati New York-i árverésén. Borért soha...
A nyugdíjasok is egyre nyitottabbak az új technológiák iránt
Ismerős, amikor gyerekek és unokák izzasztó órákat töltenek a szülőkkel, nagyszülőkkel, hogy meggyőzzék őket arról, hogy az okostelefon, a tablet vagy más IT kütyü...
A legkorábbi és legnagyobb kelet-afrikai közösségi temetkezési helyet tárták fel Kenyában
Ötezer éves, monumentális közösségi temetkezési helyet tártak fel kutatók Kenyában. Az egykori pásztornép ősi temetője a régészek szerint Kelet-Afrikában a legkorábbi és legnagyobb ilyen...
Erős árbevétel-növekedésről számolhat be a Henkel
A második negyedévben a Henkel erős szerves árbevétel-növekedésről számolhat be, valamint tovább nőtt a margin és a bevételek.
„Az erős szerves árbevétel-növekedés által a Henkel...
Bécsben a legjobb, Damaszkuszban a legrosszabb élni londoni elemzők szerint
Bécsben a legjobb élni a világon londoni elemzők szerint. Az osztrák főváros hét év után taszította le az ausztráliai Melbourne-t az első helyről a...
Húsvét-szigeti őslakosok visszakérnek egy szobrot a British Museumtól
A Húsvét-sziget őslakos közösségei visszakérnek a londoni British Museumtól egy egyedülálló moai szobrot, amelyet a britek 150 éve vittek el a Chile partjaitól 3500...
Geológus: a globális felmelegedés okozza az egyre nagyobb hőséget
A globális felmelegedés okozza az egyre nagyobb hőséget - mondta Juhász Árpád geológus vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: a trend a magasabb hőmérsékleti értékek...
11 meghökkentő esküvői szokás a nagyvilágból
A házasságkötésről mindenkinek először a hófehér menyasszonyi ruha, a csokordobás és a menyecsketánc jut eszébe. Legalábbis nálunk.
Néhány távolabbi kultúrában egészen hajmeresztő, bizarr esküvői szokások...








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)




















