A Balaton régió és borai lesznek a középpontban a Budapest Borfesztiválon
A Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra áll az idei, immár 27. Budapest Borfesztivál középpontjában. A budai Várba látogató...
A denevérek világával ismerkedhetnek a látogatók az Abaligeti-barlangnál
A denevérek különleges és titkokkal teli világába nyerhetnek betekintést a látogatók augusztus 25-én az Abaligeti-barlang előtti téren a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében.
A nemzeti park...
Több mint 60 filmet vetítenek a Budapesti Klasszikus Film Maratonon
Több mint 60 filmet vetítenek a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amelyet szeptember 4. és 9. között második alkalommal rendeznek meg a főváros mellett Egerben...
Mintegy tízezer ember van már a Szigeten
A hivatalosan ma induló egyhetes Sziget fesztivál idén a Love Revolution kampányt tűzte zászlajára, a szervezők látogatócsúcsra, több mint félmillió emberre számítanak.
Az előzetes jegyeladások...
Cargoközpont és parkolóház épül a ferihegyi repülőtéren
Még az idén megkezdődik egy cargo-, vagyis légiteheráru-szállítási központ és egy hatszintes zárt parkolóház építése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a repteret...
Jason Derulo augusztus 5-én koncertezik a Budapest Parkban, előzenekar: Király Viktor
Napjaink egyik legnépszerűbb pop, R&B előadója, Jason Derulo először koncertezik Budapesten. A helyszín a Budapest Park lesz, előzenekarként pedig Király Viktor melegíti be a...
Cipődekorálással és egyéb progamokkal vár mindenkit a Szigeten a Deichmann
A Deichmann idén különleges élménnyel várja a Sziget látogatóit. A márka nem aprózza el, ugyanis egy kétszintes lounge területet alakít ki a Sziget területén,...
Társadalmi célú üzeneteket is népszerűsítenek a Sziget fesztiválon
Társadalmi célú üzeneteket népszerűsít a Love Revolution program a Sziget fesztiválon.
Az idén 25 éves Szigetre, amely augusztus 8-tól 15-ig tart, életre hívták a Love...
STRAND Fesztivál 2018: új helyszínek
Egy hónap múlva már javában zajlik a STRAND Fesztivál, amelyre a legfontosabb hazai zenekarok és előadók mellett olyan világsztárok érkeznek Zamárdiba, mint a Thirty...
LEGO formájában is bemutatkozik a legendás James Bond autó
A LEGO Csoport bejelentette, hogy megjelent a kifinomult kütyük sokaságát és az ikonikus Aston Martin DB5 eleganciáját kombináló LEGO Creator Expert James Bond™ Aston...








































