Site icon Napimagazin

Cseh, lengyel, szlovák és magyar dizájnerek munkáiból nyílt kiállítás

Cseh, lengyel, szlovák és magyar dizájnerek, valamint képzőművészek munkáiból 10. madeinhungary + 3. meed Határtlan design címmel szombaton nyílt kiállítás az Új Budapest Galéria kiállítótermében a Bálna épületében, Budapesten.

Andrea Babcanová, az International Visegrad Fun főtitkára a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: csodálja azt a kreativitást, amely a kiállítás alkotásaiban megjelenik, és büszkeséggel tekint az alkotó energiára, amellyel létrehozták a tárgyakat a visegrádi országok dizájnerei. Hozzátette, hogy pozitívan tekint a jövőbe, mert látja ennek az együttműködésnek a folytatását.

A kiállításon a cseh, lengyel, szlovák és magyar bútortervezők, belsőépítészek, textil- és formatervezők önállóan fejlesztett tárgyaikat és kollekcióikat mutatják be. Emellett magyar kortárs képzőművészek tárgyszimulációkat állítanak ki, és bemutatkoznak a társadalmi dizájn területén működő hazai csoportok és környezettudatos projektek.

A kiállítás fővédnöke Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. A tízedik jubileumát ünneplő madeinhungary és a harmadik alkalommal megrendezett meed – Meeting of European and Central Eastern European Designers kiállítás több mint két hónapog látogatható. A magyar dizájnerek közül többek között Albert Virág, Batisz Miklós, Bedecs Kristóf, Buza Krisztina, Dombi Lívia, Finta Csaba, Kanics Márta, Szederkényi Ákos, Szigeti Szilvia és Vidó Nóri munkái szerepelnek a tárlaton.

Tíz cseh alkotó mutatkozik be, köztük Anna Bornová, Helena Darbujanová, Jakub Pollag és Marcel Mochal, míg a lengyel dizájnerek közül mások mellett Jan Kochanski, Ewa Bochen és Lan Jutyk munkái láthatók a közös tárlaton. Emellett Marek Jurciak, Marty Zabka és Veronika Paluchová szlovák formatervezők alkotásait is bemutatják.

A magyar képzőművészek közül mások mellett Eperjesi Ágnes, Gerhes Gábor, Kaszás Tamás, Kokesch Ádám, valamint Nagy Benjámin és Várnai Gyula munkái szerepelnek a kiállításon, míg a társadalmi dizájn területén működő hazai csoportok és környezettudatos projektek közül a BUPAP, a Csakoda, a f**k független képzőművészeti tanszék, az Ikon, a kultúrAktív Egyesület, valamint az Újirány csoport mutatkozik be.

A kiállításhoz kapcsolódó szakmai napon a résztvevő művészek tíz-tíz perces előadásokból álló sorozatát, valamint nemzetközi projektek ismertetőit hallgathatják meg az érdeklődők. Emellett társművészek produkciói is gazdagítják a programot, mint például a Góbi Rita Társulat Tárgy-Tér-Tánc című kortárs táncelőadása, amelyet a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a Kortárs Galériák Hétvégéje programjaként október 17-én, valamint november 8-án láthatnak az érdeklődők.

A szervezők és a résztvevők célja, hogy a kiállítás a régió egyik legrangosabb, független civil szakmai fóruma legyen, és alapot teremtsen az azonos hagyományokra, kulturális gyökerekre épülő párbeszédre, valamint közös projektek, kiállítások szervezésére a régión belül és kívül.

Forrás: MTI

 

Exit mobile version