Főoldal A világ Belföld Elkezdődött a soroksári IKEA áruház építésének előkészítése

Elkezdődött a soroksári IKEA áruház építésének előkészítése

A soroksári IKEA áruház építéséhez kapcsolódó összes régészeti feltárás sikeresen befejeződött, így ma megkezdődtek az áruház építését előkészítő munkálatok. Az új áruház a XXIII. kerületben, a bevásárló üzletközpontban található hipermarketek közelében épül.

Az áruházat úgy tervezték meg, hogy energiahatékonyság szempontjából az IKEA régiós zászlóshajója lehessen. Fűtésére és hűtésére geotermikus fűtőrendszert használunk majd, amely környezetbarát, megújuló energiaforrás.

ikea_2014

A beruházással kapcsolatban Marek Feltl, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia régiójának vezérigazgatója elmondta, a soroksári IKEA áruház építésébe azért fogtak bele, hogy kényelmesebbé tegyék a vásárlást látogatóik számára és sokaknak biztosítsanak majd nagyobb választási szabadságot. A megfizethető, formatervezett termékek így még több vásárló számára válnak könnyen elérhetővé.

„IKEA áruházat építeni számunkra soha nem csak egy épület létrehozását jelenti, hanem egy szoros kapcsolat kezdetét is az érintett kerület és az IKEA között. Évekre, évtizedekre szóló elköteleződést a helyi közösség mellett, együttműködést, párbeszédre építő transzparens kommunikációt és közös sikereket” – tette hozzá Marek Feltl.

Az IKEA számos módon támogatta már a helyi közösségeket Budapesten és Budaörsön. A vállalat 2015-ben lakberendezési termékeivel és szakértelmével közel 5 millió forint értékben támogatta a helyi civil szervezetek, oktatási és egészségügyi intézmények működését.

Az IKEA hamarosan önálló weboldalt is indít a soroksári beruházással kapcsolatban, ahol bárki választ kaphat majd az építkezéssel kapcsolatos kérdéseire.