Főoldal Szabadidő Programok, események Érdekes helyszínek tekinthetők meg a Kulturális Örökség Napjain

Érdekes helyszínek tekinthetők meg a Kulturális Örökség Napjain

Nehéz elhinni, hogy Budapest belvárosának díszes házaiban maguk a lakók vezessenek minket körbe, hogy egy állami intézmény a szomszédságában lakókat hívja át egy-egy séta erejéig, esetleg hogy rabok életébe pillantsunk be az egyébként zárva tartó, egykori veszprémi várbörtönben? A Kulturális Örökség Napjain hihetetlen élményekben lehet részünk.

Számos kis kúria, egykori börtön, belvárosi polgári házak nyíltak meg tavaly a Kulturális Örökség Napjain (KÖN), többen közülük első ízben vettek részt a rendezvényen. Például a rendezvénysorozatot is támogató Nemzeti Kulturális Alap először tárta szélesre kapuit a nagyközönség előtt, a Gottgeb Antal által építtetett épület érdekes találkozásra adott lehetőséget: a szomszédos ház lakói a néhány éve lezajlott felújítás eredményét tekinthették meg. A levéltári adatokból kiderül, a török háború végével kietlen pusztaság uralta az épület helyét: majorok, szántóföldek terültek el itt. A peremkerületet az 1770-es évek végén kezdték beépíteni, akkor kapta a Józsefváros nevet Szent József és József főherceg nyomán – ekkor kezdődött el városiasodni a terület. Az Ybl Miklósnak is dolgozott építtető, Gottgeb Antal 1870 és 1872 között készítette el a terveit: hagyományos körfolyosós lakóházat álmodott meg, ahol később például Krúdy Gyula is lakott egy rövid ideig. Az épület sorsát a tavalyi KÖN alkalmából látogatható kiállítás a kezdetektől az 1980-as évekig kísérte végig, amikor az állapota miatt bontásra ítélték azt. A műemlékvédelmi szakvélemény alapján azonban mégsem tették a földdel egyenlővé, pedig valóban nagyon rossz állapotban volt ekkor az épület, a világháború idején az eredeti vaskorlátokat, a vasszerkezetet kitépték a lépcsőfokokból, aminek nyomai a mai napig láthatók a körlépcsőn. Szerencsére azonban a helyreállítás mellett döntöttek. Az épület sokáig a Rókus Kórház tulajdonában állt, majd a 80-as években került magántulajdonba. Az évek során azonban az egyes tulajdonosok sajnos nem az állagmegóvásra törekedtek, az egy évvel ezelőtti kiállításon így nagyon meglepő fotókkal találkozhattak a látogatók.

Godolloi_Arady_villa A gödöllői Arady-villa (Fotó: Galacanu Efstatia)

Nem tudni ugyan, hogy az 1900-as évek végén pontosan mikor határozta el Garán Dániel a gödöllői Arady-villa építését, az azonban biztos, hogy az eredeti tervektől több ponton is eltértek a megvalósítás során. Ezt is szemügyre vehették tavaly a látogatók, mint ahogy azzal is megismerkedtek, milyen jelentős szerepet töltött be a város életében a tulajdonos – tavaly ugyanis először nyitotta ki kapuit a villa a Kulturális Örökség Napjain. A villát dr. Boda Anikó festőművész és családja az örökösöktől vásárolta meg, majd szakemberek bevonásával több éven át tartó helyreállítással varázsolta újjá. Évek óta látogatható a programsorozat alkalmából viszont Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, ahol nemzeti kincseink nagy része is megtalálható, az ország történetének elmúlt ezer éve alatt készített alapvető oklevelek, iratok közül több ugyanis ebben az intézményben fellelhető.

A hétvége során megnyitott tavaly az egykori veszprémi várbörtön is, ahol a hírhedt bakonyi betyár, Savanyó Jóska raboskodott. A börtön elődje 1754 és 1763 között épült az akkori megyeháza pinceszintjén, ahol földbe vájt cellákban éltek a rabok. Az 1810-es veszprémi földrengést követően új helyet kerestek a börtönnek, a rabokat végül 1853-ban költöztették a mai törvényszék épületében lévő várbörtönbe. A látogatók legtöbbször döbbeneten tekintettek vissza, hiszen az alig kilenc négyzetméteres cellákban esetenként 5-6 rab lakott mostoha körülmények között. Az intézet ugyanis egykor 55 fő számára épült, de volt idő, amikor 250 fogvatartottat őriztek a börtönben, ahol vezetékes víz csak 1984-től, meleg víz pedig egyáltalán nem volt.

Tavaly országszerte és a határainkon túlról 346 helyszín jelentkezett, a Kulturális Örökség Napjaihoz csatlakozva 173 rendezvényt és 129 sétát tartottak. Az ingyenes rendezvény látogatói számát ugyan nem mérik a szervezők, a visszajelzések alapján mintegy 80 ezer látogató indult útnak a különböző programokra, amelyeket helyi szervezők biztosítottak, önkéntes munkában.

A KÖN remek lehetőség arra, hogy a kisebb települések is megismertessék örökségüket és önmagukat, hogy az épített örökség megszerettetésén keresztül emeljék az örökségvédők számát. A jelentkezők között évről évre számos egyházi szervezet, önkormányzat, de magán személy is megtalálható.

Idén Földbe zárt kincseink címmel tette közzé a szeptember 19-20-án megrendezendő Kulturális Örökség Napjai felhívását a rendező Forster Központ. Ebben az évben a 200 éve született Rómer Flórisra, a magyar régészet atyjára és a régészetre fordít kiemelt figyelmet a program. A felhívásra azok jelentkezhetnek, akik értékes épületeiket szívesen megnyitnák a nagyközönség előtt, illetve abban vezetést tartanának, esetleg sétát is szerveznének. A központi téma mellett számos egyéb évfordulóról emlékezik meg a program, melyről a részletes listát a honlapon (www.oroksegnapok.hu) található felhívásban elolvashatják.

A Kulturális Örökség Napjai szervezői szeptember 15-ig várják a helyszínek jelentkezését. Az augusztus 15-ig regisztrálók programjai az országos programfüzetbe is bekerülnek, az ezt követően jelentkezők rendezvényei azonban csak a honlapon lesznek láthatók.