Főoldal A világ Belföld Év Szállása 2015: megvannak a nyertesek

Év Szállása 2015: megvannak a nyertesek

A Hotel Kapitány Sümeg**** vehette át idén az Év Szállásának járó elismerést, aki a vár üzemeltetésével a térség turisztikai menedzselésében is szerepet vállal, többletbevételt hozva ezzel az egész régiónak. A vendégigényekhez mérten a legnagyobb fejlődést az apartmanok érték el idén. Az Év turisztikai települése a verseny történetében immár 2. alkalommal Hajdúszoboszló lett, míg az Év Turisztikai Attrakciója címet a miskolctapolcai Avalon Park nyerte.

Az idei Év Szállása verseny tanulsága, hogy az évről évre bővülő belföldi turizmus előnyeit azok a szálláshelyek tudják igazán kiélvezni, akik programturizmusban és régiófejlesztésben is gondolkodnak. Az Év Szállása fődíjat elnyerő 4 csillagos superior Hotel Kapitány Sümeg mintapéldája annak, hogy egy szálláshely hogyan járul hozzá a környék idegenforgalmi sikeréhez azzal, hogy a régióban lévő turisztikai cél üzemeltetését is felvállalja. Vendégforgalmat generálva ezzel a saját szobáin túl a többi szállás számára is. „Egy-egy beruházás kapcsán tisztán kirajzolódik a foglalási statisztikáinkból, hogy az adott fejlesztés hogyan változtatja meg a környékre irányuló turizmust. Az Év Turisztikai Attrakciója címet elnyerő miskolctapolcai Avalon Park például komoly marketingerőt képvisel az egész Bükk környéki régió fellendülésében, a vendégek és a konferenciaszervezők figyelmét is újra ráirányította erre a térségre” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

hotel-kapitany-sumeg

A kelet-magyarországi térség turisztikai vonzerejét mutatja, hogy 60 ezer közönségszavazat győzteseként Hajdúszoboszló 2013 után ismét elnyerte az Év Turisztikai Települése címet, és a szavazók körében legnépszerűbb 4-5 csillagos szálláshelynek is a Hotel Silver Hajdúszoboszló bizonyult. „Mindez iskolapéldája annak, hogy a városhoz kötődő erős turisztikai marketing rövid és hosszú távon hogyan lesz kifizetődő. A rengeteg fürdővárosi konkurens ellenére Hajdúszoboszló nem veszít lendületéből, évekre visszamenőleg a legnépszerűbb belföldi turisztikai célpont a magyarok körében, Budapesttől való jelentős távolsága ellenére ide érkezik a legtöbb foglalás” – tette hozzá Szigetvári József.

A toszkán földbirtok hangulata Monoszlón

Idén a szállásadó seregszemle egyik legerősebb mezőnye az apartman, vendégház kategória volt, melyben a zsűri három szakmai díjat adott át: a rusztikus stílusú mátrakeresztesi Templomvölgy Resortnak, a természet közeli Natura Hill Zebegénynek és az Év Innovatív Szálláshelyének járó különdíjat is elnyerő monoszlói Liszkay Borkúriának. A díjazott szálláshelyek kategóriái jól mutatják a vendégigények átalakulását. „Az apartmanok ma már nemcsak az olcsóbb szálláshelyet kereső családok és a hátizsákos turisták célpontjai, hanem az egyedi hangulatra és miliőre vágyóké, akik a 4-5 csillagos szállodákban megszokott kifogástalan színvonalat keresik – tette hozzá az Év Szállása verseny szervezője – megjelent az újdonságnak számító luxusapartman kategória, és a jó minőséget megfizethető áron kínáló szállások száma is jelentősen megnőtt. Emellett olyan kategóriateremtő vállalkozások születtek, mint a toszkán földbirtok hangulatát idéző Liszkay Borkúria, amelyre – ahogy a foglalási adatok is mutatják – komoly igény van a belföldi utazók körében.

Nemcsak belföldi pihenéskor választjuk előszeretettel az apartmanokat és panziókat, hanem külföldi szálláshelykereséskor is. A legtöbb és legpozitívabb vendégértékelések alapján megválasztott Év Külföldi Szállása a marosvásárhelyi Pensiunea Doina & Jenő lett.

„Az utazók véleményének még hitelesebb kirajzolódása érdekében a szakmai zsűri értékelése mellett a családbarát és wellness szállásnak járó különdíj kiválasztásába a célcsoport körében népszerű médiumokat is bevontuk” – emelte ki Szigetvári József. Így a Kismama magazin szakmai véleménye alapján a zala megyei 4 csillagos Kolping Hotel Spa & Family Resort kapta az Év Bababarát Szálláshelye elismerést, míg a Femina.hu olvasóinak szavazatai alapján az Év Wellness Szálláshelyének a 4 csillagos Hotel Castello Siklóst választották.

 

Az Év Szállása verseny díjazottjai 2015-ben

 

Fődíjak:

Az Év Szállása: Hotel Kapitány Sümeg **** superior

Az Év Turisztikai Attrakciója: Avalon Park Miskolctapolca

Az Év Turisztikai Települése: Hajdúszoboszló

Év külföldi szálláshelye: Pensiunea Doina & Jenő (Románia)

 

Különdíjak:

Az Év Wellness Szálláshelye: Hotel Castello Siklós ****

Az Év Bababarát Szálláshelye: Kolping Hotel Spa & Family Resort Alsópáhok ****

Az Év Innovatív Szálláshelye: Liszkay Borkúria Monoszló

 

Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):

4-5 csillagos hotelek

 

  1. helyezett: Hotel Silver Hajdúszoboszló **** superior
  2. helyezett: Hotel Castello Siklós ****
  3. helyezett: Hotel Kapitány Sümeg **** superior

 

1-3 csillagos hotelek

  1. helyezett: Premium Apartmanház Budapest ***
  2. helyezett: Apartman Hotel Bükfürdő ***
  3. helyezett: Hévíz Resort & Spa Cserszegtomaj

 

Panziók               

  1. helyezett: Szerencsemák Panzió Kehidakustány
  2. helyezett: Royal Panzió Cserkeszőlő
  3. helyezett: Villa Citadella Wellness Panzió Eger

 

Apartman, Vendégház, Hostel, Diákszálló

1 helyezett: Silver Major Vendégház Hajdúszoboszló

  1. helyezett: Országház Apartman Budapest
  2. helyezett: Fasora Szoba Budapest

 

Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):

4-5 csillagos hotelek

  1. helyezett: Thermal Hotel Visegrád ****
  2. helyezett: Hotel Wellamarin Zamárdi ****
  3. helyezett: Wellness Hotel Gyula **** superior

 

1-3 csillagos hotelek

  1. helyezett: Vitta Hotel Superior Budapest ***
  2. helyezett: Thermal Hotel Victoria Hajdúszoboszló ***
  3. helyezett: Hunguest Hotel Panoráma Hévíz *** superior

 

Panziók               

  1. helyezett: Royal Panzió Cserkeszőlő
  2. helyezett: Honti Panzió Visegrád
  3. helyezett: Romantika Panzió Gyula

 

Apartman, Vendégház, Hostel, Diákszálló

  1. helyezett: Mara Apartman Sárvár
  2. helyezett: Négy Évszak Vendégház Demjén
  3. helyezett: Mediterrán Vendégház Kecskemét

 

Szakmai díjak (szakmai zsűri döntése alapján):

4-5 csillagos hotelek: Velence Resort & Spa****

1-3 csillagos hotelek: Tó Wellness Hotel Bánk***

Panziók: Tornácos Panzió és Étterem Hegykő

Apartman, Vendégház, Hostel, Diákszálló: (3 első helyezett különböző apartman kategóriákban)

Rusztikus: Templomvölgy Resort Mátrakeresztes

Természet közeli: Natura Hill Zebegény

Innovatív: Liszkay Borkúria Monoszló