Site icon Napimagazin

Ezeket a szabályokat tartsd be az edzésnél, míg nem jön az ősz

A rendszeres testmozgásnak igen fontos szerepe van az egészség megőrzése és visszanyerése érdekében, és nem utolsó sorban a hangulatra is remek hatással van. Igenám, de a legtöbben a nagy melegben inkább mellőzik az edzéseket, és megvárják, míg beköszönt az enyhülést hozó ősz. Bár már hamarosan elejét veszik a hűvösebb hónapok, ám a nyár még egy végső kánikulával búcsúzik. Lássuk, mit tanácsol Pancsó Gergely, a Budai Endokrinközpont testnevelő-edzője, hogy miként sportoljunk a melegebb időben.

Figyeld a tested jelzéseit

Amikor valaki sportolásra adja a fejét, fontos figyelnie teste üzeneteit – főleg, ha akkor kezdi az edzéseket. Ez kánikulában kiemelt jelentőséggel bír, így nem szégyen, ha a hőség miatt esetleg kevésbé bírja a megpróbáltatásokat. Ilyenkor vegyél vissza a tempóból, vagy pihenj egy kicsit. A szervezet ekkor alapból fokozott tempóban működik, így nem csoda, ha rövid idő után már kapkodod a levegőt.

Ne most kezdj neki

Ha eddig még nem igazán sportoltál, vagy csak évekkel ezelőtt, akkor nem ez a megfelelő időszak arra, hogy most kezdj neki. Hiszen a szervezeted így nem csak a nagy meleghez, hanem a mozgáshoz is hozzá kell szoktatni- így lehetőleg ne egyszerre legyen a kettő, ugyanis ekkor jelentősen megnő a sérülések és a rosszullétek esélye. Ha semmiképp sem akarsz várni, akkor legalább kora reggelre, vagy az esti órákra időzítsd a sportolást!

Amennyiben már egy ideje rendszeresen sportolsz, kánikulában akkor se az eddigi teljesítményedet vedd alapul, hanem inkább csökkentsd tempódat, és utána fokozatosan emeld, hogy a szervezeted hozzá tudjon szokni a megváltozott viszonyokhoz!

Hidratáljon és pótolja az ásványi anyagokat

A nyári edzések elengedhetetlen része a megfelelő hidratálás, így sose indulj el mozogni víz vagy sportital nélkül. Ez utóbbiak közül nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett izotóniás italok, melyek remekül pótolják az edzés során vesztett elektrolitokat. És ha már a folyadéknál és a víznél tartunk, a profi sportolók gyakran vizezik be hajukat és bőrüket edzések alkalmával, így jobban tudják magukat hűteni- mondja Pancsó Gergely, a Budai Endokrinközpont testnevelő-edzője.

Jól válaszd meg az öltözékedet

Köztudott, hogy a sötétebb színek elnyelik, míg a világosak visszaverik a fényt. Ezt használd ki az edzéseknél is, és lehetőleg könnyű, fehér ruhában menj mozogni! Emellett húzz a fejedre világos színű baseball sapkát is, és ha mindez még nem lenne elég, köss a csuklódra vizes kendőt is!

 

Forrás: Budai Endokrinközpont

Kép: cdn.running.competitor.com

Exit mobile version