Főoldal Szabadidő Programok, események Farsangi programokkal várja a látogatókat a fővárosi állatkert hétvégén

Farsangi programokkal várja a látogatókat a fővárosi állatkert hétvégén

Farsangi programokkal, köztük táncházzal, jelmezes felvonulással, látványetetésekkel, állattréningekkel és kedvezményekkel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert szombaton és vasárnap.

A jelmezben vagy farsangi álarcban érkező 14 éven aluli gyermekek ezen a két napon, jelképes áron, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

A tájékoztató szerint a Barlangteremben jelmezbált tartanak a Bóbita Band Állatok farsangja című interaktív előadásával, illetve a Csürrentő Együttes táncházával, amelyhez családi tánctanítás is kapcsolódik.

Mint írják, lesz arcfestés, farsangi kézműveskedés, színező sarok, állati helyszínelés, illetve a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete jóvoltából Teddy Maci Kórház is. A farsangi hétvégén, két helyszínen is közös fotókat lehet majd készíteni cosplay jelmezesekkel és fel lehet ülni a patinás, 115 éves „falovas” Schäftner-körhintára is. Mindkét nap 13 órai kezdettel a főkaputól jelmezes karneváli felvonulás indul körbe az állatkertben – áll a közleményben.

Szombaton és vasárnap is hét-hét állatbemutató, tréning, illetve látványetetés lesz, többek között a pingvineknél, az oroszlánfókáknál és a denevéreknél, valamint látványos program keretében láthatók lesznek a Cápasuli cápái.

Mint kiemelik, érdemes lesz meglátogatni az Állatkert újdonságait, például a Pálmaházban helyet kapott dolmányos hangyászokat. Ezt az állatfajt nyolc évtizednyi szünet után láthatja újra a közönség.

A részletes farsangi programkínálat a https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2023-02-04-farsang-az-allatkertben oldalon olvasható.