Főoldal Szabadidő Programok, események Hétvégén mini művészeti fesztivált szervez a Műcsarnok

Hétvégén mini művészeti fesztivált szervez a Műcsarnok

Hétvégén mini művészeti fesztivált szervez a Műcsarnok, a Játék a Szabadban című rendezvényre megvásárolt belépőjeggyel megtekinthető az intézmény falai között a Szabadjáték, II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon és a Szabadjáték – Szobák című kiállítás is, ahol egy nagy merítésű kurátori válogatásnak köszönhetően 11 teremben 249 képzőművész több mint 300 alkotását láthatja az érdeklődő – közölte a Műcsarnok szerdán az MTI-vel.

Az itt kiállító képzőművészek életműveibe alkotásaikon keresztül betekintést kaphatnak a látogatók, a szabadban pedig a Műcsarnok mellett felépített színpadon olyan zenei előadások lesznek hallhatók, amelyekben képzőművészek zenélnek és olyan zenészek muzsikálnak, akik valamely képzőművészeti ágban is alkotnak – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Játék a szabadban koncertek apropója és célja is egyben, hogy a kortárs képzőművészek sokoldalúságáról, gazdag gondolkodásmódjáról is képet alkothasson a néző. Ezzel a koncert-kiállítás típusú rendezvénnyel a rendezők szándéka kiterjeszteni a mai képzőművészet népszerűsítésének lehetőségét, mégpedig olyan zenei produkciókkal, melyekben muzsikáló, neves képzőművészek vagy képzőművészként is alkotó, neves zenészek működnek közre.

A pénteki zenei fellépők pénteken Verebes György és az Orbis Zenei Műhely, az Ef Zámbó Happy Dead Band, a Takáts Tamás Blues Band; szombaton a Vastangó Ulrich Gáborral, a Budapest Noise Szurcsik Józseffel és a Balkán Fanatik Yorgossal.