Főoldal Szabadidő Fesztivál Hetvenezernél is több vendége volt a Strand Fesztiválnak

Hetvenezernél is több vendége volt a Strand Fesztiválnak

strand_fesztival_logoA vártnál több, 72 ezer vendége volt a vasárnap hajnalban véget ért négynapos STRAND – Nagyon Zene Fesztiválnak – közölték a szervezők az MTI-vel. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményét Zamárdi szabadstrandján rendezték meg. A fesztivált a heves esőzések sem tudták megzavarni: egyetlen koncert vagy program sem maradt el.

„A legfontosabb eredmény az, hogy a Strand második évében egy új és igazán sikeres fesztivál született” – fogalmazott Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője. Hozzáfűzte, hogy a rendezvény a Balaton Régió egyik legnagyobb vonzerejű turisztikai eseménye is egyben.

A zamárdi strandon világsztárok sora mellett számos hazai előadó szórakoztatta a közönséget. A 23 éves John Newman szombat esti koncertjét a szakadó eső ellenére közel húszezren táncolták végig.

A Petőfi Rádió négy napon át a helyszínről közvetítette adását, így a távolmaradók is részesültek a fesztivál élményeiből.  A „Nekem a Balaton…” kezdeményezés nyomán kortárs festőművészek segítségével a fesztiválozók által készített több mint száz művet a Strand honlapján mutatják majd be.

A Strand Fesztivált a Nagyon Balaton sorozat keretében szervezték meg. A sorozat programjai októberig zajlanak a Balaton Régióban.

Forrás: MTI