Főoldal Kultúra Zene Idén is lesz Ákos koncert az Arénában

Idén is lesz Ákos koncert az Arénában

Ákos egy éve mutatta be megújult zenekarát, amelyben egykori bonanzás társa, Hauber Zsolt szerzőtársként és teljes értékű tagként szerepel – Lepés Gábor billentyűs és Bánfalvi Sándor dobos mellett.

Az új formáció komoly rádiós sikerrel mutatkozott be: az ÚJRAKEZDHETNÉNK a megjelenés után hamar a játszási listák élére került, a folytatás, az IGAZÁN pedig 2014. év egyik legnagyobb slágerdala lett. Az IGAZÁN című középlemez platina státuszt ért el, az évet pedig telt házas DUPLA ARÉNA koncerttel zárta a csapat. Az idei esztendő is sűrű programot ad Ákoséknak: már javában zajlik az IGAZÁN / TURNÉ 2015, amely a pécsi, londoni és zürich-i előadás után a legnagyobb hazai fesztiválokon lesz látható, emellett készül a tavalyi két arénakoncert kép- és hanganyaga, és egy új stúdióalbum anyaga is fortyog a vegykonyhában. Az évet idén is a Papp László Budapest Arénában zárja Ákos: 2015. december 17-én, csütörtök este lép színpadra zenekarával, hogy bemutassa az addigra megjelenő új album dalait.

Akos_koncert_2015

A jegyértékesítés 2015. május 28-án indul az Ákos Webáruházban és a Ticket Express országos hálózatában.

A nagykoncert bejelentésével egyidőben egy vadonatúj koncertklip lát napvilágot: a Calypso a 2014-es DUPLA ARÉNA koncerten került rögzítésre. A dal hangfelvétele az ÉBREDJ MELLETTEM című digitalis maxin jelent meg áprilisban, de június 8-tól megvásárolható lesz a VOLT Fesztivál válogatás CD-jén is.

ÁKOS • IGAZÁN / TURNÉ 2015

Május 30.: ZALAEGERSZEG – ZTE Aréna (Városi Stadion)
Június 12.: BÉKÉSCSABA – Sörfesztivál
Június 18.: VELENCE – A Mi Velencénk Fesztivál
Június 27.: VÁC – V4 Fesztivál és Színházi Találkozó
Július 4.: SOPRON – VOLT fesztivál
Július 17.: EGER – Bolyki-völgy
Július 24.: DEBRECEN – CAMPUS Fesztivál
Július 31.: SZÉKESFEHÉRVÁR – FEZEN
Augusztus 21.: ZAMÁRDI – STRAND Fesztivál
Augusztus 25.: SZEGED – Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN)
Szeptember 5.: HUNGARORING – I. Hungarian Truck Festival