Főoldal A világ Belföld Ingatlan.com: júliusban élénkül az albérletpiac

Ingatlan.com: júliusban élénkül az albérletpiac

Júliusban folyamatosan élénkül az albérletpiac, a felvételi ponthatárok, és kollégiumi férőhelyek kihirdetésének egyhónapos időszakában a kínálat is megduplázódott tavaly – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szombaton.

Hozzátette: idén a kínálat 20-30 százalékos bővülésére számítanak.

Az árakról elmondta, hogy Budapesten az átlagos havi bérleti díj 147 ezer forint, a bérleti díjak az első félévben 135 ezer forinton stagnáltak, majd júniusban emelkedtek csaknem 10 százalékkal.

Az egyetemi városokban az átlagár az ország nyugati felében már hat városban elérte a 100 ezer forintot, míg tavaly még csak Győr és Székesfehérvár tartozott ide. Az ország keleti felében található egyetemi városokban 60-80 ezer forint között mozognak az albérletek árai – ismertette.