Főoldal Szabadidő Programok, események Járműipari kiállítás nyílt Esztergomban

Járműipari kiállítás nyílt Esztergomban

Járműipari kiállítás nyílt szombaton az esztergomi Nagy-Duna sétányon. Az „Akkor és Most Jármű Expo” című bemutatón ló vontatású kocsik, veterán autók mellett az esztergomi Suzuki gyár legújabb modelljei is megtekinthetők.

„A kiállítás méltó emléket állít a veterán járműveknek, ugyanakkor a jelen járműgyártásába is betekinthetünk” – mondta köszöntőjében Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, majd a Suzuki gyár szerepét méltatta.

Kiemelte, hogy a 26 éve alapított esztergomi autógyár meghatározó szerepet tölt be a magyar járműgyártásban, termékeit világszerte száznál több országba szállítják és két hete gördült le a szalagról a három milliomodik jármű.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a második éve megrendezett kiállítás várhatóan hagyománnyá válik és élénkíti Esztergom turisztikai kínálatát. A képviselő a névadó szponzor szerepét vállaló Magyar Suzuki Zrt. mellett a rendezvényt életre hívó Neuzer Kerékpárgyárnak is köszönetet mondott.

Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője kiemelte, hogy a hazai közönség ezen a rendezvényen ülhet bele először a Genfi Autószalonon bemutatkozott legújabb Swift modellbe.

Az egész hétvégén ingyenesen látogatható kiállításon megtekinthető például egy luxus életérzést közvetítő Lincoln Mark IV modell, egy nosztalgikus emlékeket idéző Trabant 601 speciál, valamint egy teljesen korhű, kék fehér csíkos, kereklámpás 1200-es Zsiguli rendőrautó is.

Vasárnap este vízi parádét rendeznek, egyedileg megtervezett lampionos vízi alkalmatosságok úsznak le a Kis-Dunán.

A Nagy-Duna sétányon a jármű expo és a lampionos felvonulás mellett változatos koncertek és programok várják az érdeklődőket május 1-ig.