Főoldal A világ Belföld Jó vendégnek számítanak a magyarok Horvátországban

Jó vendégnek számítanak a magyarok Horvátországban

A napi átlagos költést tekintve jó vendégnek számítanak a magyarok Horvátországban, ahol az idei első öt hónapban harmadával több magyar fordult meg, mint tavaly – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője szerdán az MTI-t.

Marin Skenderovic arról számolt be, hogy a horvát Turisztikai Intézet által végzett felmérés szerint 2017-ben átlagosan 78,7 eurót költöttek naponta a külföldiek Horvátországban. A legtöbbet, 158,2 eurót az amerikaiak, majd a britek és a spanyolok következnek a sorban.

A magyar turisták átlagosan naponta 71,5 eurót hagytak tavaly az adriai államban – ami megközelíti a legnagyobb számban megforduló németek 75,4 eurós költését -, a pénz jellemzően szállásra, étkezésre és vásárlásokra ment el. A Turisztikai Intézet felméréséből az is kitűnik, hogy a magyar átlagvendég 40,3 éves, szemben a német 44,2 éves átlagéletkorával.

A horvát turisztikai szakember elmondta azt is: a tavalyi hasonló időszakhoz képest az idei esztendő első öt hónapjában 37,7 százalékkal több, összesen 53,4 ezer magyar vendég látogatott Horvátországba, ahol 22,4 százalékkal több, 151,6 ezer vendégéjszakát töltöttek.

A külföldi turisták száma 20,8 százalékkal, 2,906 millióra emelkedett, a vendégéjszakáké pedig 26,8 százalékkal, 9,846 millióra nőtt január-májusban.

Marin Skenderovic hozzátette, hogy a magyarok közül az első öt hónapban a legtöbben Zágrábban, Abbáziában (Opatija) és a Plitvicei-tavaknál jártak, 60 százalékuk saját szervezésében, 40 százalékuk pedig utazási irodák vagy online foglalás jóvoltából.

Érdekesség, hogy a Horvátországba utazó magyarok közül a többség, 24 százalék 40 és 50 év közötti, 18 százalékot tett ki a 30 és 40 közötti korosztály, 13 százalékot pedig az 50 és 60 év közöttiek aránya.