Főoldal Bulvár Itthon Kacsafutam 2015: záporoztak a kacsák a Lánchídról

Kacsafutam 2015: záporoztak a kacsák a Lánchídról

A hazánkban második alkalommal megrendezett Kacsafutam ismét sikerrel zárult, több mint 50.000 kacsa rajtolt el a Lánchídról. A Kacsafutam az egész világon arra hivatott, hogy segítsen az embereknek, hazánkban az UNICEF Magyar Bizottságát támogatja.

kacsafutam1

„Idén második alkalommal rendeztük meg a Kacsafutamot, a Lánchídról több tízezer kacsát borítottunk a Dunába. A verseny fennakadás nélkül zajlott, a közjegyző mindent rendben talált. Az eseménnyel idén is az UNICEF-et támogatjuk, ismét több mint 5 millió forint gyűlt össze” – mondta el Gomez Norbert, a verseny egyik főszervezője.

kacsafutam2

A futamot hazai hírességek is végigizgulták a Várkert Bazár teraszáról. Vajna Tímea elmondta, már nagyon várta a Kacsafutamot.

„Megpróbálok minél több jó ügy mellé állni, és ezt a kezdeményezést nagyon szuper és különleges ötletnek tartom. Én is támogattam az UNICEF-et, hiszen fontos számomra a gyerekek védelme. Jövőre szeretnék több ezer kacsát vásárolni, egyet Terminátorrá festve indítani” – nevetett Timi. „Nagyon tetszett a futam, Andy sem látott még ilyet, az ötletgazdáknak csak gratulálni tudok. Azt is jónak tartom, hogy a szervezők odafigyelnek arra, hogy megóvják a Duna élővilágát, hiszen azonnal összeszedik a kacsákat csónakokkal” – mondta Vajna Tímea, aki azt is hozzátette, nem bánja, hogy végül nem az ő kacsája győzedelmeskedett, hiszen az UNICEF támogatása volt az elsődleges cél.

kacsafutam_vajna_timea

A futamon együtt szurkolt Bereczki Zoltán, Nika, Dobó Ági, Kulcsár Edina, Puskás Peti és párja, Nagy Alexa, Lipcsei Betta, a Miss Balaton szépségei: Viczián Csilla és Ricza Nicoletta. Az eseményen részt vettek továbbá a Jóban Rosszban sorozat szereplői: Legerszki Krisztina, Kárpáti Rebeka és Adányi Alex is. A futamot követően a Várkert Bazárban Mujahid Zoltán és az Anna and the Barbies adott jó hangulatú koncertet.

kacsafutam_bereczki_zoltan_nika

A Kacsafutam nem csupán jótékonysági és családi esemény, de izgalmas, komoly verseny is, hiszen az első száz célba érő kacsa tulajdonosa értékes ajándékokat vitt haza – utazásokat, szórakoztató elektronikai eszközöket és értékes ajándékutalványokat. Az első a 065430-as, a második a 054603-as, a harmadik a 055978-as kacsa lett, az első száz nyertes kacsa sorszámait a www.kacsafutam.hu oldalon tették közzé a szervezők.

Előző cikkKihez fordulhatunk, ha javítani szeretnénk beszédünkön, hangszínünkön?
Következő cikkSzeptember végéig még pályázhatnak a 35 év alatti vezetők az „ Év fiatal vezetője – 2015” díjra