Főoldal Életmód Vásárlás Készítsük fel magunkat az őszre

Készítsük fel magunkat az őszre

Nyáron hajlamosak a nők kevesebb sminket használni és ez persze így is van jól, de ez azt is jelenti bizony, hogy egy védőréteggel kevesebb kíséri őket végig a nyári napokon.

Amelyek lehetnek hosszúra nyúltak is, hiszen egymást érik a fesztiválok, a koncertek, nyáron egészen biztosan több a baráti összejövetel, grillezés, koccintás is, szóval ott van még az a szempont is, hogy lehet, hogy kevesebbet alszunk? Nem beszélve azokról a szülőkről, akiknek óvodás-iskolás gyereke van, és a nyár nagyobb részét velük töltik, a gyerekek folyamatos szórakoztatása, programmal való ellátása is kiveszi az ember energiáját annyira, hogy bizony már nagyon lehet várni azt a szeptember elsejét is. A kevesebb alvás, a több alkohol, a túlzásba vitt napozás, és a kevesebb arcvédelem használata pedig együtt jár azzal, hogy nyúzott lehet a bőrünk ilyenkor nyár végén már.

Jöjjön két gyors tipp! Ha eddig nem használtunk arctisztító tejet, akkor most itt van az ideje, ha pedig használtunk, akkor próbáljunk ki egy újat! Például a Weleda krémes tisztító tejét, amely a normál és a száraz arcbőrnek egyaránt szelíd és mély tisztítást nyújt. Gyengéden távolítja el a szennyeződést és a sminket, fenntartva a bőr védőrétegének egyensúlyát. A természetes összetevők pedig, mint a jojoba olaj, íriszgyökér kivonat és a varázsmogyoró még az érzékeny bőrt is védik a kiszáradástól.

Természetesen az sem árt, ha arckrémet is váltunk így az évszakváltás kezdetén. Kitűnő választás lesz a mandula arckrém, amely csökkenti az irritációt és a feszítő érzést. Nappali és éjszakai krémként is használható, intenzíven hidratál, nyugtat, erősíti a bőr természetes védekezőképességét. A fő összetevője ennek a krémnek az édesmandula olaj, amely gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, telítetlen zsírsavakat és fehérjéket tartalmaz, csodás illata pedig a lelkünkre is remek hatásssal lesz.

Persze könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a bőrünk, hanem a hajunk is megsínylette az erős napsütést, vagy éppen a sok strandolást. Van megoldás erre is, itt a zab fantasztikus hatását érdemes igénybe vennünk. Egy komplett hajápoló programot tudunk így lefuttatni, és természetesen nem csak egyszer, érdemes néhány hétig-hónapig ezt ismételni. A Weleda zab ápoló sampon gyengéden tisztít, simítja a hajfelszínt és segít csökkenteni a hajtöredezést. A bio jojobaolaj valamint a zab és zsálya kivonatai visszaadják a haj természetes fényét, rugalmasságát. A mimóza, cédrusfa és tonkabab fűszernövény marcipánra emlékeztető aromája így együtt finom virágos illatot kölcsönöznek a zab ápoló termékeknek. A regeneráló hajpakolásra kétségtelenül rá kell szánni egy pici időt, de egészen biztosan megéri, hiszen az igénybe vett haj intenzív ápolást igényel természetes szépségének visszanyeréséhez. A zab hajpakolás bio jojobaolajat, bio kókuszolajat és shea vajat tartalmaz, melyek erősítik és táplálják a hajat, anélkül, hogy elnehezítenék. A tartalmas összeállítás támogatja a haj vízháztartását, újra simává varázsolja a száraz, töredezett hajat. Ezután pedig jöhet a hidratáló zab regeneráló balzsam, amely további extra ápolásról gondoskodik hajmosás után. Az értékes növényi hatóanyagok kompozíciója simítja a hajfelszínt, ezáltal javítja a kifésülhetőséget. A lágyan illatozó balzsam ápoló bio jojobaolajjal, bio kókuszolajjal és a bio zab és bio hibiszkusz kivonataival a hajat rugalmassággal, ellenállóerővel és fénnyel ajándékozza meg. És ha mindez megtörtént, akkor irány a fodrász, és jöhet egy vagány új, őszi frizura is akár!

Egyszóval aggodalomra semmi ok, csak pár jól irányzott szépségápolási mozzanat és máris tökéletes formában várhatjuk az őszt!