Főoldal Szabadidő Utazás Kezdetét vette a parkolóház építése a Liszt-Ferenc repülőtéren

Kezdetét vette a parkolóház építése a Liszt-Ferenc repülőtéren

Megkezdődött a hatszintes parkolóház építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a tereprendezési munkákkal egyidejűleg tartották meg az első ünnepélyes kapavágást pénteken.

Az új épület 2020 második negyedévében készülhet el, 2500 jármű parkolását biztosítja majd, a repülőtér környéki teljes parkolókapacitás ezzel mintegy 7000 férőhelyre emelkedik. Az épület földszintjén kapnak majd helyet az autóbérlő cégek, a parkolóházban elektromos autók töltését szolgáló állomások is lesznek.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepségen azt mondta, 2013 óta megduplázódott a parkoló autók száma és éves szinten közel 1 millió autó parkol a repülőtéren, ezért is fontos, hogy növeljék a kapacitást.

Eddig a hosszútávú parkolókat fejlesztették, mintegy 4500 helyet adtak át, most a rövid távú parkoló kapacitást is bővítik a parkolóház építésével, amelynek bekerülési költsége 40 millió euró, mintegy 13 milliárd forint.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője azt hangsúlyozta, hogy a parkoló épületét az indulási és érkezési szinttel is modern utashidak kötik majd össze, a buszoknak a szálloda felőli oldalon saját parkolót építenek ki. A parkolóház első emeletén XXL-méretű parkolókat alakítanak ki, két szint csak rövidtávú, másik kettő pedig csak hossztávú parkolóként üzemel majd.

Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere elmondása szerint a város az elmúlt években „nyitott parkolóházzá” alakult, már a kertekben is autókat parkoltattak, de a beruházással reméli, hogy az autósok inkább a parkolóházat veszik majd igénybe.

 

Forrás, fotó: MTI