Főoldal Sport Klein Dávid hegymászó útja során Horváth Tibor emléksziklája előtt is lerótta kegyeletét

Klein Dávid hegymászó útja során Horváth Tibor emléksziklája előtt is lerótta kegyeletét

„Fontos pillanatok ezek: végiggondolni, kik jártak itt előttünk, belehallgatni ambícióik, kételyeik, örömeik, küzdeni akarásuk visszhangjába és megszólítani őket, emlékezni rájuk” – így fogalmazott Klein Dávid, miután lerótta kegyeletét az Annapurna hegy oldalában annál a sziklánál, amelybe egykori hegymászótársai vésték Horváth Tibor nevét 4 évvel ezelőtt, miután Tibor életét vesztette a 2012-es Magyar Annapurna Expedíción. Klein Dávid azt a 8091 méter magas csúcsot készül elérni a Johnnie Walker Annapurna Expedíció keretében, amelyet Horváth Tibornak, illetve akkori társainak, Erőss Zsoltnak, Kollár Lajosnak és Mécs Lászlónak nem sikerült.

Horvath-Tibor emlekhelye_1

Kicsit több, mint egy hete érte el Klein Dávid a 4190 méter magasságban található alaptábort, aki a 8091 méter magas Annapurna csúcsára készül a következő hetekben. Dávid az elmúlt egy héten nagyon jól haladt az akklimatizációval és eljutott a 2-es táborig, sőt, sátrát is felvitte és ott is aludt 5620 méter magasságban. Az elmúlt napokban arra is volt alkalma, hogy egy kicsit elmélyüljön és mentálisan is rákészüljön a csúcstámadásra, amelyre április végén – május elején kerülhet sor. A Kollár Lajostól kapott fotók alapján megkereste azt a sziklát, amelyre 2012-ben a Magyar Annapurna Expedíció tagjai vésték Horváth Tibor, az ott elhunyt magyar hegymászó nevét és lerótta kegyeletét az alpinista előtt. Horváth Tibor 2012-ben vesztette életét az Annapurnán ereszkedés közben. A 6800 méteres táborból lejövet egy rádiós helyzetjelentés után Tibor többet már nem jelentkezett. A 2-es és a 3-as tábor között, a veszélyes Crosshair kuloárban egy jéglavina sodorta el. Dávid elmondta, hogy azt a khata (áldó) kendőt hagyta ott Tibornak az emléksziklánál, amit a pudzsa szertartás során kapott, melyen rögtön az alaptáborba érkezését követően vett részt.

Az Annapurnát a világ legveszélyesebb hegyei között tartják számon, azonban Klein Dávid felkészült és megfontolt hegymászóként vág neki a 8091 méteres csúcsnak a Johnnie Walker Annapurna Expedíció keretében. Indulása előtt Dávid elmondta: „Nagyon sokat mozgok éjszaka a napfelkelte előtti órákban, mert ilyenkor jobban tart a hó és kisebb a lavinák kialakulásának veszélye. Míg a többség a nappali mászás híve, én szeretem az éjszakai mászást és biztonságosabbnak is érzem.”

Horvath-Tibor-emlekhelye_2

A világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsából eddig kettőn nem járt még magyar hegymászó: az Annapurnán és a K2-n. Így Dávid lehet az első magyar, aki feljut az Annapurna csúcsára.

Klein-David_Annapurna

Bár az időjárás folyamatosan változik és ezért nagyban befolyásolja az expedíció egyes állomásait, a tervek szerint a következő lépcső a 3-as tábor lesz, hogy tovább akklimatizálódjon Dávid szervezete az oxigénpalack nélküli csúcstámadásra. Mindez azt jelenti, hogy a 2-es és a 3-as tábor közötti szakaszon a Crosshair kuloárt is érinti Dávid, aki egyébként nagyon jól érzi magát mind mentálisan, mind fizikálisan és az akklimatizációval is jól halad, így pozitívan tekint a következő hetekre.