Főoldal Szabadidő Televízió Bakelit – feltámad a 70-es évek szellemisége

[KRITIKA] Bakelit – feltámad a 70-es évek szellemisége

Újabb nagy durranásra készül a HBO – hamarosan, konkrétan február 15-étől tűzi a csatorna műsorra legújabb nagy költségvetésű sorozatát: ez a Bakelit, teljes pompájában, egyenesen a 70-es évek szex, rock’n roll, drogok korszakából. Természetesen a kor meghatározó zenei stílusirányzatait felkarolva.

bakelit-kritika-napimagazin-005

Elsőre – a közel 2 órás pilot megtekintése után – az juthat a néző eszébe, hogy az egész Bakelit milliő, amely le lett modellezve, olyan, mint egy obszcénba hajló, seventies hangulatú lemezborító. Színes, megbotránkoztató és egyben nagyon érdekes; egyébként mindez az egész atmoszférára is kifejezetten jellemző. No és persze vegyük azt is figyelembe, hogy a Bakelit alkotógárdája rendkívül illusztris, hiszen olyan nagy nevek tűnnek fel a stáblistán, mint Martin Scorsese, párosítva a Gengszerkorzót (Boardwalk Empire) jegyző Terence Winter-rel, vagy épp Mick Jagger, akinél többet aligha tud bárki is az akkori kor szelleméről muzsikus berkekben.

A vetítést megelőző rövidke beharangozón elhangzott, hogy Mick Jagger több ízben is megkörnyékezett már filmstúdiókat annak kapcsán, hogy celluloidra kellene megálmodni valami maradandót, ami a nem kifejezetten békebeli 70-es évek Amerikájának az alapvetően lemezkiadással, és az ezt övező problémákkal, fejleményekkel és magával a körítéssel foglalkozik. Majd később egyértelművé vált, hogy a téma annyira komplex, hogy egész egyszerűen túlmutat egy egész estés mozifilm adta lehetőségeken, azoknál tágabb határokat feszeget. Így egyértelművé is vált azonnal, hogy sorozatba kell gondolni a cselekményt. Masszív 8 részbe.

bakelit-kritika-napimagazin-001

Az Aréna Plaza Cinema City-jében megtartott premier előtti vetítésén tehát megtekinthettük a Bakelit első epizódját. Az 1970-es évek rock’n’roll háttere adja tehát domináns megközelítésben a koncepció alapját, hipnotikus, stilárisan érzékeltetve azt a feszültséget, amelyet ok és okozat hordoz. Minden fejlemény egyébként remekül épül egymásra, rendkívül jó színészi játékkal, kellő feszültséggel, jó helyzetszituációkkal, megfelelően előtérbe hozott külsőségekkel. Amelyekről aztán kiderül, hogy mégsem annyira hat pozitívan, mint amilyennek látszik valójában. Mindig van valami a felszín alatt, aminek előbb, vagy utóbb ki kell buknia – szimbolikusan: bár az album remekbeszabottnak hat, a hangjegyek és az ütemek nem mindig passzolnak, akad egy-két fals kiállás.

bakelit-kritika-napimagazin-002

Bobby Cannavale alakítja Richie Finestra-t, a befolyásosnak tűnő, bukdácsoló  lemezkiadó producert, akiről már az első nyitó snittekben kiderül, hogy nem veti meg a kokaint, méghozzá az utcán, autóban ülve felszippantva láthatjuk kiélezett szituációban. Innentől kezdve tulajdonképpen egy sor flashback következik, ez adja a pilot szinte teljes hosszát – a visszaemlékezésekből körvonalazódik Finnestra személyisége, a lemeziparban eltöltött korai érájának részleteire tér ki a remekül összerakott sztorivonal. Rögvest érzékelhető, hogy mi vitte a főszereplőt arra, hogy szélsőséges eszközök után nyúljon, bár a korszak meghatározóan alapozott különböző hallucinogénekre helyzettől és egyéb ráhatásoktól függetlenül.

Alapvetően Richie Finestra a felfelé törő New York-ban székelő Century Records lemezkiadó tulajdonosa, viszont a cég egy halom veszteséget termelt a közelmúltban – itt az ideje az eladásnak. A felvásárlás kapcsán nem kisebb mamut, mint a Polygram jelentkezik, viszont támasztanak nem egy feltételt, amelyeknek igencsak nehéz megfelelni. Főként, hogy folyamatosan történnek nem kívánt események, bonyolódik a helyzet, szépen lassan kezdenek kibontakozni a mellékszálak is, melyek révén a Bakelit folyamatosan ontja a lebilincselő és fotelhez szegező helyzetszituációkat. Bele is szaladunk a szex, az orgia, a bűntény-szálakba, de hála az égnek, ízlésesen tálalva, indokolatlan erőszak-ábrázolás a felvezetésben egyszer sem volt (kihangsúlyozzuk: indokolatlan). Féltünk ettől, ugyanis ismervén az HBO szellemiségét, már nem egy ízben operáltak hasonlóval, egyéb, szintén magas költségvetésű produkcióknál.

bakelit-kritika-napimagazin-006

Visszakanyarodva a történések nagy vonalakban történő taglalásához, illetve annak lezárásához: a záró jelenetek visszatérnek arra a kiindulópontra, ahol a főhőssel kezdtünk, a történet folyása alatt felhalmozódott feszültségek levezénylésre kerülnek, látszólag minden higgadtabbá válik. De persze csak látszólag, ezzel párhuzamosan minden nyitva is marad, a néző pedig tűkön ül, hogy érkezzen a folytatás, akár több órán át is nézné, annyira pergőek az események.

Olyan az egész, mint egy videoklip – vagy ha nem is az egész, akkor azok a részletek, amelyek indokoltan próbálják átültetni az akkori éra-jelleg minden aspektusát 2016-ba, úgy, hogy az akár azoknak a generációknak is emészthető legyen, akik akkor még talán nem is éltek. Mindez tökélyre hangoltan sikerül is, annak ellenére, hogy a fent már említett monstre majd’ 2 órás pilot tartalmazott azért enyhe üresjáratokat is, néhol tán túlzásba vitt dialógokat. De feledtet mindent a felfokozott hangulat, feszültség, úgy, hogy az egyetlen esetben sem volt eltúlzottnak érezhető.

bakelit-kritika-napimagazin-004

Külön öröm, hogy nem kizárólagosan a fikcióra építkezik a Bakelit. Bár ez látható volt már pár bekezdéssel ezelőtt, amikor a Polygram nevét megemlítettük: olyan illusztris nevek tűntek fel már az első epizódban, mint a Led Zeppelin (kiváló volt a styling és a maszk, megszólásig úgy néztek ki a bandatagok, mint anno, a korai Zeppelin-években, nem sokkal a kezdés utám), vagy a Slade. Ugyan maga a fókuszba kerülő Nasty Bits formáció kitalált, vagy maga a Century Records is az, de a karaktermodellt, illetve a felépítést inspiráló behatások mind valódiak.

bakelit-kritika-napimagazin-003

Az HBO ismét nagy fába vágta a fejszéjét, de úgy tűnik, a koncepció győzelemre lett ítélve, s legalábbis a pilot alapján minden esély megvan arra, hogy nagy sikert arasson világszerte. Nem kérdés, hogy Amerikában nyilván tárt karokkal üdvözlik a Bakelit projektjét, hiszen az ottani aranykor lecsengése, vagy inkább végső állomása volt az az évtized zenei- illetve művészi berkekben. Kíváncsian várjuk a folytatást – hivatalos HBO premier 2016. február 15-én.

Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte
ÉRTÉKELÉS
Történet, cselekmény
90 %
Színészi játék
96 %
Látvány
92 %
Történet
90 %
Rendezés
96 %
Előző cikk[TESZT] 75116 LEGO Star Wars Finn – jó irányvonal, alapvetően gyűjtőknek
Következő cikkLakásfelújítás itthon: a korszerű megoldások és a megtérülés a fontos
kritika-bakelit-feltamad-a-70-es-evek-szellemisegeKét órányi tömény látványorgia, remek színészi játék és magába szippantó hangulat jellemzi a Bakelit pilotját. A felvezetés jól sikerült, reméljük, az elán megmarad a folytatásban is.