Site icon Napimagazin

Különleges szakmát választott eredetileg magának Mádai Vivien

Mádai Vivient műsorvezetőként ismerhette meg mindenki 10 évvel ezelőtt, ma pedig már édesanyaként is bizonyíthat a munka mellett. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy gimnáziumi évei alatt egy külföldi ösztöndíjnak köszönhetően egy igazán különleges szakmát is elsajátított.

Mádai Vivien a gimnázium alatt egy szemesztert Dániában töltött, design és textiltervező szakon tanult. „Mindennap részt vettem varrás órákon is, így a végére egészen belejöttem, és megszerettem az alkotás folyamatát. Szerencsére nagyon elégedettek voltak velem, és szép ruhadarabok születtek ebben az időszakban” – árulta el a csinos műsorvezető, aki így 15 év távlatából már nem biztos benne, hogy ma is menne neki a varrás, de azt a félévet szép emlékként őrzi.

„Egy jó varrónő igazi kincs! Ha valaki ruhát vesz, az sosem száz százalékosan olyan fazon vagy méret, ami tökéletesen passzol, így én szeretem magamra igazíttatni ezeket a darabokat. A kapcsolat a varrónővel igazából egy bizalmai viszony, ismeri a méreteimet is, tudja, hogy egy-egy ruhadarab hogyan lesz az én adottságaimmal tökéletes. Nagyon szép hivatás!” – fejtette ki a Mokka műsorvezetője, hozzátéve, hogy mindig is szívügye volt a magyar kézműves termékek vásárlása. Most magyar tervezők maszkjait viseli, ezzel segíti a divatipart ebben a nehéz helyzetben.

A női és férfiszabók munkája az utóbbi hónapokban különösen előtérbe került. Bár sokan otthoni körülmények között készítik el a mosható textilmaszkokat, a vírus elleni védekezés legfőbb kellékeit, sokan a profikra bízzák, hogy varrják meg számukra a színben és stílusban legmegfelelőbb darabokat.

„Újat, szépet, sőt még hordhatót is alkotni csodás dolog! A legtöbb fiatal lány szeret öltözködni, szereti a szép ruhákat. Ha ehhez az irányultsághoz társul a kreativitás és egy kis kézügyesség, akkor a női vagy férfiszabó pálya egyértelműen nekik való” – fejtette ki Gosztonyi Klára, a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szakoktatója. A tanárnő azt is elmondta, náluk családi hagyomány volt, hogy mindenki megtanult varrni, most pedig tanítás közben a szakmai kihívásokon túl tudásának átadása is felemelő érzéssel tölti el.

„Minden évben nagy energiát fordítunk arra, hogy a pályaválasztás előtt álló hetedik-nyolcadik osztályos diákokat és szüleiket megszólítsuk, megmutassuk, milyen sokféle lehetőség vár a rájuk a szakképzésben. A legfontosabb, hogy minden fiatal megtalálja azt a szakmát, amelyben sikereket érhet el, ezáltal boldog életet biztosíthat magának a tanúlóévek után. A Szakmavilág.hu weboldalon folyamatosan frissülő, izgalmas cikkeken keresztül mutatjuk be a legnépszerűbb és kevésbé ismert szakmákat, néhány hónapja pedig elérhető a projekt applikációja is, amely szintén a pályaválasztást segíti” – hangsúlyozta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója.

Exit mobile version