Főoldal A világ New York Magyar csúcstalálkozó, a HUNGARIAN SUMMIT az Egyesült Államokban

Magyar csúcstalálkozó, a HUNGARIAN SUMMIT az Egyesült Államokban

Május 12-14 között a népszerű floridai üdülőhely, Daytona Beach adott helyt egy magyar-magyar csúcstalálkozónak, a Hungarian Summit-nak. Tudósítónk ott volt az esemény mindhárom napján.

A Hungarian Summit-on több mint 200-an vettek részt Magyarországról és az Egyesült Államok számos államából. Képünkön a résztvevők egy csoportja az esemény nyitónapján. Fotó: Maczek Péter (Peter M.Photograpy)

A wikipedián az olvasható, hogy a 2013-as amerikai népszámlálás adatai szerint az Egyesült Államokban 1 763 081 ember vallotta magát magyar származásúnak.

Azonban a becslések szerint a magyar gyökerekkel rendelkezők száma ennél sokkal több, feltehetőleg négy millióan lehetnek olyanok, akiknek a gyökerei Magyarországhoz köthetők. Ez lehet a magyarázata annak, hogy az USA-ban jelentős a “magyar diaszpóra”. 

Ezeknek a számoknak az ismeretében nem csoda, hogy Pazaurek Piros, a Hungarian Summit főszervezője, a  HungarianHub elnöke, Magyarország tiszteletbeli konzulja Közép-Floridában, tudósítóknak azt mondta: “Idén május 12-14. között a floridai, Daytona Beach-en végre megvalósult évek óta dédelgetett álmunk és tervünk, hogy megrendezzük az első magyar-amerikai üzleti-, kulturális és közösségi kapcsolatok erősítését célzó találkozót: a HUNGARIAN SUMMIT-ot.”

Pazaurek Piros, a Hungarian Summit főszervezője, a  HungarianHub elnöke, Magyarország tiszteletbeli konzulja üdvözölte a résztvevőket az esemény nyitóünnepségén.

Az eseményt az Egyesült Államokban működő HungarianHUB szervezte, amelynek elsődleges célja, ahogyan megfogalmazták,“Segítséget szeretnénk kínálni az újonnan érkezőknek az eligazodásban, folyamatos tájékoztatást adni a már régóta az USA-ban élőknek, valamint támpontokat is kínálunk a látogatóknak.”

A Hungarian Summit eseményein számos fontos vendég vett részt. A magyar állam képviseletében Jakab István az Országgyűlés alelnöke nyitó beszédében kiemelte, hogy azt reméli, hogy a Hungarian Summit kulturális eseményei, a koncertek és kiállítások hozzá fognak járulni “Magyarország és a magyarság jobb megértéséhez, és ösztökéljen minél több amerikai állampolgárt arra, hogy ellátogasson Magyarországra, hogy országunk szépségeivel, és a magyar hétköznapokkal is megismerkedjenek.”

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke

A megnyitón jelen volt és beszédet mondott Tom A. Wright floridai szenátor, Billy Wheeler az eseménynek helyt adó Volusia megye tanácsosa és Nancy Keefer, a Daytona-i Kamara elnök-vezérigazgatója.  

Az eseményt videóüzenetben köszöntötte Takács Szabolcs Magyarországnak az Egyesült Államokba akkreditált nagykövete, Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott és Kemény Dénes, a magyar vízilabda válogatott egykori kapitánya. 

Az esemény nyitóünnepségének egyik legérdekesebb előadását Jordan Jiloty, a NASCAR versenyek kormányzati és közösségi kérdésekért felelős igazgatója tartotta. 

Jiloty urat egy meglepetés érte előadása után. Jiloty kedvenc sportja a vizilabda, ezért a szervezők egy ajándékkal köszönték meg előadását. Az ajándékot, a magyar vízilabda válogatott hivatalos melegítőjét, a New York-i főkonzulátus gazdasági attaséja, világbajnok magyar vízilabdázó, Gór-Nagy Miklós adta át. 

Hungarian Summit megnyitójának, valamint záróeseményének egyik fénypontja Nyári Bernadett Floridában élő magyar hegedűművész fellépése, koncertje volt. 

Az esemény egyik előadója volt az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete David Cornstein. Képünkön: Kubatov Anikó a miami magyar konzulátus gazdasági attaséja beszélgetett David Cornstein úrral.

A Hungarian Summit témakörei az üzleti világ, az oktatás, a kultúra és a közösségi kapcsolatok mellett a sport köréből kerültek ki. Mind az öt témában az előadók és a hallgatóság körében egyaránt voltak magyarok és amerikaiak, szakemberek és laikusok.. 

Az esemény kiemelten foglalkozott a diaszpórában élő magyar közösségek, illetve a családok életével. A szervezők fontosnak tartották a két ország közötti a felsőoktatási kapcsolatok erősítését.

Kiemelten esett szó a rendezvényen a két ország közötti üzleti kapcsolatokról. Több panelbeszélgetés is foglalkozott ezzel a témával, sőt egy egész napos üzleti tréninget is tartottak, a University of Central Florida Business Incubator Program keretében, ezzel is segítve, hogy a magyar vállalkozások, elsősorban a start-up cégek megismerjék az amerikai piaci működést. 

Pazaurek Piros az esemény főszervezője kiemelte, hogy szerinte Hungarian Summit sikere kulcsfontosságú eleme a kapcsolatépítés. Ezért volt az esemény egyik fontos programja egy  panelbeszélgetés, aminek témája a networking szerepe és ehhez kapcsolódóan a marketingkommunikáció és a public relations volt. A panel szereplői Kubatov Anikó, Külgazdasági Attasché, a Miami Konzulátusról, Charlie Van Derven President, Social Advisors, Pazaurek Piros a HungarianHUB elnöke, Tiszteletbeli Konzul, illetve egy floridai marketing cég tulajdonos igazgatója, Barát Tamás, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, Cajkas Zsuzsa a Hungarian Chamber of Business and Commerce of Florida elnöke. A beszélgetés témája a marketing, a public relations és a networking, valamint az Amerikában működő amerikai-magyar kereskedelmi kamarák szerepe volt.

Barát Tamás, az AmHunCham elnöke tudósítónk azon kérdésére, miszerint, lehet-e egy magyar cég sikeres az amerikai piacon, elmondta, hogy “ A válasz egyértelműen igen. Azonban nagyon fontos, hogy azok a magyar cégek, amelyek sikeresek szeretnének lenni az amerikai piacon, azoknak meg kell érteni, hogy be kell tartani az amerikai üzleti élet szabályait. Ez nemcsak az amerikai jog és pénzügyi szabályok betartását jelenti, hanem az amerikai piaci követelményeknek megfelelően kell marketing-kommunikációs és public relations tevékenységüket is alakítani. Ha szeretnének egy céget alapítani, akkor amerikai menedzsment, és amerikai menedzsmenti szemlélet nélkül nem fognak tudni se kapcsolatokat teremteni, se komoly üzleteket létrehozni.”

A Hungarian Summit egyik komoly eredményeként értékelte Pazaurek Piros és Cajkas Zsuzsa annak a két megállapodásnak az aláirását, amelyre az esemény első napján került sor. 

Az egyik megállapodás a HungarianHUB és a New Yorkban székelő Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara között került aláírásra. Az AmHunCham tagjai amerikai és magyar üzletemberek. A szervezet célja, hogy egy híd szerepet betöltve, tagjai üzleti kapcsolatokat teremtsenek az Egyesült Államokban és Magyarországon. 

A két szervezet között létrejött megállapodás leszögezi, hogy mindkét fél kölcsönösen vállalja, hogy tájékoztatja a másik felet a beérkező, megvalósíthatónak ítélt üzleti ajánlatokról,  kölcsönösen együttműködnek az üzleti kapcsolatok megteremtésében.

Pazaurek Piros, a HungarianHUB és Barát Tamás az AmHunCham elnöke írták alá a két szervezet közötti együttműködési megállapodást. Fotó: Maczek Péter (Peter M.Photograpy)

Hasonló célokat tűzött ki a másik, a floridai HunBizFlo, illetve a New York-i AmHunCham közötti együttműködési megállapodás is. Ennek a megállapodásnak is az Egyesült Államok és Magyarország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés erősítése a célja.  A Floridai Magyar Üzleti és Kereskedelmi Kamara a floridai és magyarországi üzleti közösségek együttműködési lehetőségeit kívánja elősegíteni. 

A HunBizFlo és az AmHunCham közötti együttműködési megállapodást a két szervezet elnöke Cajkas Zsuzsa és Barát Tamás írták alá. Fotó: Maczek Péter (Peter M.Photograpy)

Az esemény zárónapja a kultúra, a sport, az életmód, az egészség és a családok jegyében zajlott. Egy érdekes beszélgetésen a KorHatártalan Program önkéntesei, a panel résztvevői arról beszélgettek, hogy a magyar családok nevelési stílusa mennyire különbözik az amerikai családok stilusától. A résztvevők arra keresték a választ, hogy milyen titkos erőtartalékok rejlenek a magyar családok tarsolyában. Mi a siker titka? Előnyt jelent-e a többféle identitás, az amerikai és a magyar kultúra megélése? Szó került arról is, hogy hogyan élhető meg manapság a magyarság az Egyesült Államokban. 

A beszélgetés egyik résztvevője, Margit Patricia Eszter, ismert magyar író, újságíró, forditó, az amerikai Art Kibbutz nemzetközi művésztelep igazgatója tudósítónk kérdésére a KorHatártalan Programmal kapcsolatban egy szóval fogalmazta meg a program célját, ez a kifejezés pedig a segítség. Ez a civil kezdeményezés az Egyesült Államokban élő édesanyákból alakult a COVID-19 koronavírus világjárvány idején.

A Hungarian Summiton a nagyközönségnek szóló koncertek, filmbemutatók, képzőművészeti kiállítások, közönségtalálkozók és főként magyar cégek, szervezetek kiállításai, előadásai között válogathattak az érdeklődők.

A közönség többek között megtekinthetett egy dokumentumfilmet, ahol az 1956-os emlékeikről beszéltek az ötvenhatosok, levetitették Hernádi Gábor Toxikoma cimű játékfilmjét. Találkozhattak Vujity Tvrtkoval és barátaival. 

Az esemény zárónapján sikeres koncertet adott a Pécsi Egyetemi Kórus. A koncerten énekeltek magyar népdalt, operettet és amerikai dalokat egyaránt. A közönség nagy ünneplésben részesítette a pécsi fiatalokat.

A szervezők azzal búcsúztak a közönségtől és főként egymástól, hogy folytatják. Lesz máskor is Hungarian Summit.