Főoldal Kultúra Zene Dalban mondja el véleményét a mai trendekről a Brains

Dalban mondja el véleményét a mai trendekről a Brains

Jó ideje nem jelent meg dal a csapattól, most egyből három új szerzeménnyel lepik meg a közönséget. Ezúttal nem kislemezként, hanem külön megjelenésként jön egymás után a három újdonság, elsőként a Húszas.
 
„Az utóbbi időben sokat dolgozunk otthon, igyekeztünk új, saját utakat keresni. A három új dal nagyon különböző lett, ami annak köszönhető, hogy mindenki beleadta a saját világát. Szerintem a Húszas lett a legütősebb, ehhez – amit ritkán szoktunk – ezúttal behívtunk egy külsős zenei producert. Kid Panel – az elektronikus zenében nemzetközileg elismert szerző – írta a zenei alapokat.”


 „A Húszas határozott állásfoglalásunk a mostani trendekről, beleérve a közösségimédia felszínes használatát is. Mi elköteleztük magunkat egy zenei és emberi út mellett, és bármilyen változás van a világban, azon az úton haladunk tovább, amin elindultunk. A dalhoz most egy szövegvideó készült, ezzel is azt akartuk, hogy a mondanivalót erősítsük, ne vigye el a figyelmet a vizualitás.” – fejti ki MC Columbo.
 
Az új szerzemény élőben is hallható lesz a következő koncerteken. Az együttessel az összes jelentős magyar fesztiválon találkozhatunk, és augusztus 13-án Budapest Parkban már mind a három új dal a műsor része lesz.