Site icon Napimagazin

Miért jó kutyával sportolni?

Sokan azt gondolják, hogy a kutyus csak otthonra való, és ha sportolunk, ott már nincs helye kedvencünknek. Pedig egyre közkedveltebbek a kutyával űzhető sportok itthon is, aminek a lényege éppen az, hogy négylábú barátunkkal együtt kell végeznünk a feladatokat. Katus Attila is annak a híve, hogy ne csak egyedül, de kutyánkkal is találjuk meg a közös sportokat, hogy így még élvezetesebb legyen az aktív kikapcsolódás.

„A kutyával való sportolás világszerte egyre közkedveltebb. A régi, klasszikus kutyás sportágak mellett az utóbbi években néhány új is kialakult, illetve a külföldön már régóta működő sportágak is megjelentek hazánkban. Én is támogatom, hogy a gazdik együtt mozogjanak kedvencükkel, hiszen a fizikai kihívásokon kívül kifejezetten sok mentális pluszt adhat mind a kutyának, mind a gazdinak egy-egy ilyen alkalom” – véli Katus Attila, aki második alkalommal vesz majd részt a FRISKIES Családi Futamon augusztus 30-án, ahol a kutyás futás résztvevőit melegíti majd be kimondottan kutya-gazdi párosokra szabott mozdulatokkal.

A kutyás futás, azaz a Canicross egy nagyon kedvelt mozgásforma már Magyarországon is, mely nem jelent mást, mint közös futást a gazdiknak és pórázon vezetett kutyusaiknak. Egyre több ilyen jellegű futóversenyt rendeznek itthon a kutyások nagy örömére. Ezúttal a hétvégén a Városligetben lesz lehetősége a vállalkozó kedvű gazdiknak és kedvenceiknek kipróbálni magukat a másfél km-es távon.

Az atlétikus kutyás sportok közé tartozik a bikejöring, vagyis a kutyás terepkerékpározás, amely során a párosok futva és kerékpározva teljesítik a versenytávot úgy, hogy a kutya hámja illetve a versenyző speciálisan kialakított kerékpárja egy 2.5 méteres szárral van összekötve. Attila szerint ez olyan sportolni vágyóknak való, akik hosszabb távokat szeretnek megtenni.

„Ha már itt a nyár, akkor érdemes kimenni a családdal egy kicsit piknikezni és közben persze a kutyusunkkal is játszhatunk olyat, ami mindkettőnket megmozgat: ez pedig az apportírozás” – meséli Attila. „Bár a kifejezés biztosan sokak számára idegenül hangzik, a gyakorlat pofon egyszerű, hiszen a mozgásban lévő tárgyakkal való játékot jelenti. Tehát például a labda vagy egy bot eldobását és a kutya megtanítását arra, hogy hozza vissza.”

Persze arra is bíztatja a gazdikat Attila, hogy találjanak ki maguknak is kedvenc játékokat, amivel kutyusukat akár taníthatják is, ők pedig formában tarthatják magukat. Ilyen például, hogy négylábú társunkat megtanítjuk addig ülni, ameddig mi lenyomunk néhány fekvőtámaszt vagy felülést, de aki tanácstalan ezen a téren, annak szombaton lesz alkalma tanácsot kérni Attilától személyesen is.

Exit mobile version