Főoldal Szabadidő Programok, események Nemsokára WWE Live pankrátor show Budapest

Nemsokára WWE Live pankrátor show Budapest

A WWE meglehetősen szigorúan szabályozza az őket és sztárjaikat érintő dolgokat, illetve mindent megtesznek azért, hogy a WWE Szupersztárok és Dívák minél tovább tudják szórakoztatni a közönséget az egész világon. Éppen ezért a meccsek egy speciális, kizárólag erre a célra épített ringben zajlanak, amit természetesen a WWE stáb visz minden helyszínre magával.

Ez a ring 5 tonna összsúllyal rendelkezik, az óriási súly ellenére lényegében egy rugalmas vázra elhelyezett tatami jellegű borítás, ami csökkenti a sérülésveszélyt és egy fokkal jobban kíméli a pankrátorok ízületeit becsapodáskor. 30 éve még egy sima vasvázon lévő szivacson tették ugyanezt az előadók.

wwe_live_2015

Az építés a show napján reggel 8 órakor kezdődik, nem csupán a ringet, hanem egy színpadot hozzá tartozó rámpával és  egy folyosót is építenek a pankrátorok bevonulásához, lámpákkal, videókivetítőkkel és minden ponton jól hallható hangosítással. Általában 13 óra körül készülnek el, kora délután pedig minden helyszínen technikai főpróbát tartanak.
Hasonló méretű produkciókhoz képest meglepően kevés helyi embert kértek segítségnek, összesen 16 ember vesz részt az építésben és a bontásban, valamint 2 futár a produkciós elintéznivalókban. Ebből is következik, hogy szinte mindent az utazó stáb maga csinál, ezzel is garantálva a pankrátorok maximális biztonságát és tökéletes háttér kiszolgálását.
Valószínűleg a pankrátorok sokkal egészségesebben élnek, mint az sokan gondolják, kizárólag nem dohányzó szobákat kérnek szállásként, illetve többször is hangsúlyozzák, hogy minden szállítójárműnek és a színfalak mögötti területnek is teljes mértékben dohányfüst mentes övezetnek kell lennie.

wwe_live_2015_1

A pankrátorokat 2 nagy busz szállítja a városon belül, amihez összesen 6 furgon csatlakozik a stábbal, csomagokkal együtt. A WWE saját filmes stábja is kíséri a turnét, akik mindent rögzítenek és legjobb pillanatokat nem csupán a honlapon lehet majd látni, hanem felhasználják a kiadásra kerülő DVD-ken is.

A WWE Live show kapcsán nincs decibel limit, kb egy rock koncert hangerejére lehet számítani majd a helyszínen. A budapesti előadás alatt a speciális effektek közül stroboszkóp lámpát használnak, azonban extra pirotechnikát nem. Jelenlegi tervek szerint a show részeként napjaink legnagyobb pankrátor sztárja, John Cena Budapesten egy Egyesült Államok bajnoki mérkőzés keretében lép ringbe majd Rusev ellen, de látható lesz még a nemzetközi bajnoki cím védője, Daniel Bryan, valamint Roman Reigns, Dolph Ziggler, Sheamus, Damien Mizdow, The Miz, és Bad News Barrett is sok más WWE Szupersztár és Díva mellett.

Április 16-án a tervezett kapunyitás 18.30-kor lesz, a show 19.30-kor kezdődik és a két rész között egy 15 perces szünettel 22.00 óra körül lesz vége. Az előadásra nem lehet behozni üveget, palackot, dobozos üdítőt, lézerpontozót, dudát, szirénát, bármilyen típusú videokamerát, profi fényképezőgépet, nagyobb méretű zászlókat, rudakat vagy bármilyen fegyvernek minősülő tárgyat.

Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.