Főoldal Kultúra Film Országjáró turnéra indul a Paramount nyári mozija

Országjáró turnéra indul a Paramount nyári mozija

Különleges filmvetítéssel egybekötött parti várja a mozirajongókat idén nyáron. Visszatér ugyanis a Paramount nyári mozija a Telekom Film támogatásával, amely a világjárvány óta először kínál szabadtéri kikapcsolódást igazi klasszikusokkal. A rendezvény idén bejárja Magyarországot, a közönség pedig szavazhat arról, melyik évtized emlékezetes filmalkotását szeretné megtekinteni, hogy utána a korszak slágereire bulizzon. A csatorna mozis eseményén olyan klasszikusok, mint a Top Gun és a Ponyvaregény, valamint a Feketék fehéren című vígjátékszenzáció közül választhatnak az érdeklődők.

Július 26-án veszi kezdetét a Paramount immár hagyományos filmes eseménye, A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi. A nagysikerű rendezvénysorozat a Balaton-part és a Budapest Park helyszíneit követően országjáró körútra indul. Az első állomás Budapest lesz: az ottani filmvetítésre pedig már most elindult a szavazás a márka kapcsolódó Facebook-eseményében.

A mozizni vágyók dönthetnek arról, hogy Tom Cruise ikonikus, vadászgépes alkotása, a Top Gun kerüljön nagyvászonra a ’80-as évek zenéivel karöltve, vagy Quentin Tarantino ’90-es évekbeli, sztárparádéval megtűzdelt kultuszfilmjét, a Ponyvaregényt néznék meg inkább a korszak slágereivel egybekötött buli előtt. Aki viszont él-hal a 2000-es évek dalaiért, a Feketék fehéren című Wayans-vígjáték mellett voksolhat.

A budapesti indulás után további helyszínekre látogat el A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi, így lehetőség nyílik többek közt Szegeden, Debrecenben, Győrött és Miskolcon is részt venni a filmes buliban. A résztvevők a mozizáson és a zenés-táncos eseményen túl egy szelfigépen örökíthetik kedvenc pillanataikat, valamint a Paramount márka filmes ereklyéiből is hazavihetnek.

A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi programja:

  • július 26. – Budapest
  • július 28. – Szeged
  • augusztus 10. – Debrecen
  • augusztus 11. – Győr
  • augusztus 18. – Miskolc
  • (hamarosan) – Balatonfüred
  • (hamarosan) – Pécs
Előző cikkSzivárványszínű menyasszonyi ruhával készül az ELLE magazin az idei Budapest Pride-ra
Következő cikkBiztonságos csapvizet innunk?