Főoldal Blog oldal 230

A sok hollywoodi folytatás az év első felében kifárasztotta a mozinézőket

Az év első felében hat százalékkal kevesebb volt a globális mozis bevétel, mint a tavalyi év azonos időszakában. Elemzők gyanítják, hogy a sok hollywoodi folytatás kifárasztotta a nézőket, ráadásul a moziknak az olyan egyre erősödő streaming-óriásokkal is meg kell küzdeniük a közönségért, mint a Netflix vagy az Amazon.

A mozinézők 2019 első hat hónapjában 19 milliárd dollárért (5500 milliárd forintért) váltottak jegyet a filmekre világszerte. Tavaly az első féléves eredmény 20,2 milliárd dollárra (5842 milliárd forintra) rúgott.

A The Guardian brit napilap által idézett elemzők szerint a nézők egyszerűen elfáradtak a sok folytatástól, hiszen az első félévben került a mozikba a Men in Black – Sötét zsaruk a föld körül, a Godzilla II: A szörnyek királya, az Így neveld a sárkányodat 3. és A Lego-kaland 2. is. Bár a folytatások általában jól teljesítenek a kasszáknál, ezúttal több film némiképp elmaradt a várakozásoktól. 

Az első féléves visszaesést leginkább az amerikai mozis bevételek sínylették meg: a jegybevételek az előző évihez képest 9,4 százalékkal estek vissza, 5,6 milliárd dollárra (1620 milliárd forintra). Az eladott jegyek száma ugyancsak csökkent Amerikában: a Box Office Mojo adatai szerint nyolc százalékkal esett vissza, 623,6 millióra.

Nagy-Britanniában jobban alakultak a számok: a féléves mozis bevétel 6 százalékkal lett kisebb az előző évinél, így 613,5 millió font (222 milliárd forint) volt – tette hozzá a The Guardian.

A cikk szerzője emlékeztetett arra, hogy 2018-ban rekordbevételt ért el a globális jegyeladás, elsősorban a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végtelen háború nyári szezont megelőző kasszasikerével. A tavalyi év egyébként jól is kezdődött, hiszen az olyan népszerű filmek, mint a Star Wars: Az utolsó jedik vagy A legnagyobb showman, amelyeket az előző év végén kezdtek forgalmazni, még az új év elején is nagyot futottak. Idén azonban nem volt meg ez a lendület, az első negyedév sokkal csöndesebb volt a mozikban.

Közben az olyan streaming-óriások, mint a Netflix és az Amazon, amelyekhez hamarosan a Disney és az Apple is felzárkózik új streaming-szolgáltatásával, továbbá az HBO, nagy lépésekkel haladnak előre a közönségért vívott küzdelemben. Tavaly a Netflix annyi filmet gyártott – mintegy 80-at -, mint az összes nagy hollywoodi stúdió együtt, és az Oscar-gálán is diadalt aratott Alfonso Cuarón Roma című alkotásával. A Netflix hamarosan előrukkol a 150 millió dolláros (43 milliárd forintos) költségvetésből készített 6 Underground című akcióthrillerrel is, amelynek főszerepét Ryan Reynolds játssza.

A brit Mozis Szövetség vezetője, Phil Clapp szerint ugyanakkor számos jel arra utal, hogy az első féléves lemaradást a második félévben bőven ledolgozhatják a mozik. Az amerikai elemzők is úgy vélik, hogy az év előttünk álló felében az olyan bemutatóknak köszönhetően, mint Az oroszlánkirály, a Joker, a Jégvarázs 2., a Downton Abbey, a Jumanji: The Next Level, a Halálos iramban: Hobbs és Show, az Az – Második fejezet, a Macskák és a Star Wars: Skywalker kora, az éves jegybevétel végül elérheti, sőt meg is haladhatja a tavalyit.

Forrás: MTI

Van lehetőség a szarvasmarhák metánkibocsátásának csökkentésére tudósok szerint

Lehetséges olyan szarvasmarhákat tenyészteni, amelyek kevesebb metánt bocsátanak ki.

A szarvasmarha genetikája erős hatással van arra, hogy a kérődző állat bendőjében milyen a mikroorganizmusok összetétele – mutatta ki egy nemzetközi tudóscsoport a Science Advances című folyóiratban megjelent tanulmányában.

„Bemutattuk, hogy a szarvasmarhában lévő metánt termelő mikrobák típusát és szintjét nagymértékben az állat genetikai összetétele szabályozza. Ez azt jelenti, hogy kiválaszthatunk tenyésztésre olyan marhákat, amelyek bendőjében kisebb valószínűséggel vannak metánt nagy mennyiségben termelő baktériumok” – mondta John Williams, az Adelaide-i Egyetem Állatorvostudományi karának professzora, a tanulmány egyik vezetője.

A kérődzők ezen üvegházhatású gáz jelentős előállítói, az emberi tevékenységből eredő metánkibocsátás 37 százalékáért felelősek. Egyetlen tehén átlag 70-120 kilogramm metánt bocsát ki évente, és világszerte manapság mintegy 1,5 milliárd szarvasmarhát tenyésztenek – olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

A kutatók ezer tehén bendőváladék mintáinak mikrobiomját elemezték, mérték takarmányfogyasztásukat, metánkibocsátásukat, hogy mennyi tejet adnak és más biokémiai jellemzőiket is mérték. A tanulmányba csak tejelő teheneket vontak be, de a bendőben lévő mikrobák típusának öröklődése a hízómarha esetében is hasonló.

„Azt már tudtuk, hogy az étrend megváltoztatásával lehet csökkenteni a metánkibocsátást. A genetika megváltoztatása azonban jóval jelentősebb, ily módon olyan teheneket tenyészthetünk, amelyek állandóan kevesebb metánt bocsátanak ki” – magyarázta Williams professzor.

Hozzátette, hogy az alacsony metánkibocsátású tehén tenyésztése ugyanakkor függ más szempontoktól is, figyelembe kell venni a tej minőségének változását és betegségeknek való ellenállást is.

A kutatók találtak ugyanis összefüggést, a tehén mikrobiomja és tejtermelő képességének hatékonysága között.

Forrás: MTI

Dokumentumfilm készült az igazi fair trade-ről

A specialty kávé nyomába ered egy most debütáló dokumentumfilm, amely a fekete arany útján keresztül mutatja be az igazi fair trade kereskedelmet. Az út elején közép-amerikai farmercsaládok, a végén pedig a világ legmagasabb minőségű kávéjáért rajongó fogyasztó áll. A filmet Vass Gergely, a díjnyertes Virágvölgy operatőre fényképezte, a legnagyobb videómegosztón már ingyenesen megnézhető.

A Daisuke Mission dokumentumfilm El Salvadorban és Nicaraguában élő kávé-termelő családoktól indulva meséli el a specialty kávé útját a cserjéktől egészen a fogyasztóig, miközben a méltányos kereskedelem valódi jelentőségét mutatja be. E kávéfajtának magas minősége ugyanis a kiemelt gondoskodásban rejlik, ennek az árát fizetik vissza méltányos áron a farmereknek. A negyedórás, magyar feliratos alkotás megfogalmazza a névadó, Daisuke Tanaka misszióját is; a japán kávémester küldetése, hogy megtalálja a világ legjobb kávéját, miközben az általa kiépített fair trade rendszer anyagi és erkölcsi értelemben is támogatja a specialty kávét termelő családokat.

A film nem titkolt célja rávilágítani a kereskedelmi- és a specialty kávék közötti óriási aránytalanságokra: jelenleg a világon megtermelt összes kávé 95%-át a kereskedelmi kávé teszi ki, ugyanakkor a New York-i árutőzsdén kifizetett ára még a termelők előállítási költségeit sem fedezi, mivel a ma kifizetett ár a 8 évvel ezelőttinek az egyharmadára esett vissza. Ezzel szemben a specialty kávé magasabb árának és a közvetlen kereskedelmének köszönhetően a termelő közép-amerikai farmerek képesek nemcsak fenntartani családjukat, de fejleszthetik közösségüket, infrastruktúrájukat és ezáltal a kávé minőségét is. Ez a rendszer azért fenntartható, mert számos közvetítő kereskedő kiesik a láncból, ettől válik átláthatóvá és nyomon követhetővé a teljes folyamat.

”Hiszünk a kétkezi munka valódi értékében és a folyamat állandó fenntarthatóságában. Szeretnénk, ha a Daisuke Mission lenne a közvetlen híd a farmerek és a fogyasztók között azért, hogy a kávénk lenyűgöző történetét elmesélhessük azoknak, akik hozzánk hasonlóan vágynak a legmagasabb minőségre, miközben értékelik a fair trade szellemiségét.”- mondta Daisuke Tanaka, a Daisuke Mission alapítója.

Személyes bevonódásán keresztül a kávémester folyamatosan ellenőrzi a kávébabok minőséget, miközben igazi értéket teremt a közösség számára.  A misszióhoz csatlakozók ezt a saját maguk is megtapasztalhatják; hiszen a Daisuke Mission keretében minden csésze kávé elfogyasztásával a dokumentumfilmben szereplő családok megélhetését támogatják.

A teljes filmet itt lehet megnézni:

Kertes házban él? Akár 5 milliós büntetésre is számíthat, ha ezt elmulasztja

Az Andreas Stihl Kft. évek óta harcol a parlagfű térnyerése ellen – így kívánják felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a gyomnövény irtása nemcsak allergiás társainkkal szembeni figyelmességünk jele, hanem törvényi kötelezettségünk is. Fontos változás, hogy idén szigorodott a szabályozás, megszűnt a július 1-jei türelmi idő a parlagfű elleni védekezésben.

Magyarországon minden ötödik ember érintett a pollenallergiában, amelynek leggyakoribb okozója a levegőbe kerülő nagyfokú parlagfű-koncentrátum. Az elmúlt napok változóan napos-esős időjárása csak kedvezett a növény szaporodásának, ráadásul a tavalyi évhez képest egy-két héttel korábban kezdődött a parlagfű kelése[1]. Várhatóan a hivatalos parlagfűszezon a korábbi augusztusi időszak helyett már júliusban elindul, így már most meg kell tennie mindenkinek a megelőző lépéseket.

Az ingatlantulajdonosoknak eddig minden év július elsejéig kellett gondoskodniuk földjük parlagfű-mentesítéséről, az Országgyűlés azonban tavaly decemberben eltörölte ezt a határidőt. Az allergiát okozó veszélyes gyomnövény irtása így egész éves, folyamatos kötelezettséggé vált.

Sokan azt hiszik, azzal, hogy kitépnek egy-egy szál parlagfüvet, már megtették a maguk dolgát és hátradőlhetnek. Ez azonban nem így van” – mutat rá Bakon Gábor, az Andreas Stihl Kft. ügyvezetője, majd hozzáteszi: jogszabályban rögzített kötelezettségünknek teszünk eleget akkor, amikor saját környezetünket megtisztítjuk a súlyosan allergizáló növénytől.

A gyom irtását az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI törvény  17§ (4)[2] bekezdése ugyanis egyértelműen rögzíti és az idei évtől tovább szigorítja. Ennek értelmében a földhasználó köteles egész évben a tulajdonában lévő ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végig folyamatosan fenntartani. Azaz, ha a helyszíni ellenőrzés során – függetlenül annak időpontjától – megállapítást nyer, hogy a földhasználó ennek nem tett eleget, a hatóság megindítja az eljárást, amely akár 5 millió forintos bírságot is magával vonhat.

Kiemelten fontos a lakosság hozzáállása, nekünk, nagyvállalatoknak pedig az élen kell járnunk mind a figyelemfelhívásban, mind pedig az irtásban. Csak bíztatni tudjuk a piac többi szereplőjét is, hogy álljanak be mellénk, küzdjünk közösen a parlagfű ellen és segítsük hozzá a nyugodt, egészséges nyárhoz az allergiában szenvedő társainkat is” – húzza alá Bakon Gábor.

A kertészeti szakértők iránymutatása szerint a parlagfű visszaszorítására a legjobb módszer a kaszálás, amelyet kézi erővel és gépi segítséggel is végezhetünk. A STIHL termékkínálatában megtalálható legkisebb fűkaszák is alkalmasak már a parlagfű elleni védekezésre, legyen szó damilos, vagy akár késes változatról. Nagy teljesítményüknek és hosszú élettartamuknak köszönhetően a benzines, az akkumulátoros és az elektromos változatok is pillanatok alatt elvégzik a gyomnövények irtását, a közel 35 típus közül pedig mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb változatot.  

Kovács Patríciával és Dobó Katával bővült a L’Oréal önkéntes csapata

A L’Oréal jótékonysági napja, a Citizen Day idén ünnepli 10. évfordulóját. Ezt a napot a dolgozók kizárólag annak szentelik, hogy munkájukkal helyi, hátrányos helyzetű közösségeket és szervezeteket támogassanak, már több mint 60 országban.

A globális kezdeményezésben a magyar leányvállalat is aktívan részt vesz, idén Dobó Kata és Kovács Patrícia is bekapcsolódott a Máltai Szeretetszolgálatot támogató programokba.

A vállalat magyar csapata június 20-án tartotta önkéntes napját, 2019-ben a III. kerületi Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának kertjét újították fel közösen a dolgozók, ahol kerítést festettek, kerti raklapbútorokat készítettek, valamint ugróiskolát, twistert és más játékokat festettek az aszfaltra, létrehozva ezzel egy olyan közösségi teret és kikapcsolódási pontot, melyet az ott lakó családok örömmel vehettek birtokba.

A Máltai Szeretetszolgálat Gyűrű utcai játszóterén pedig a L’Oréal munkatársai egy napot töltöttek el hátrányos helyzetű gyermekekkel, ahol a gyerekekkel közösen különböző sorversenyeken és ügyességi játékokon, valamint kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Az aktivitáson a két színésznő, a Garnier márka nagykövetei is részt vettek, hogy jelenlétükkel még inkább felhívják a figyelmet az önkénteskedésre és a L’Oréal által képviselt értékekre.

A 2010-ben létrehozott, évente megrendezésre kerülő önkéntes nap lehetővé tette, hogy több mint 60 ország munkavállalói összesen több mint egy millió önkéntes órát ajánljanak fel több száz nonprofit szervezet számára. A nemzetközi aktivitások között szerepelnek például foglalkozások hátrányos helyzetűek számára, segítségnyújtás álláskeresőknek az önéletrajzírásban, idősek vagy hátrányos helyzetűek számára fenntartott intézmények felújítása vagy hulladékgyűjtés a természetben. A Citizen Day-en évente közel 30 000 önkéntes munkavállaló vesz részt.

 „A Citizen Day ma már kiemelt esemény a Csoport naptárában” – mondta a L’Oréal csoport elnök-vezérigazgatója, Jean-Paul Agon. „Nagyon örülök, és büszke is vagyok erre a 10 éve elindított kezdeményezésre, amely évről évre egyre inkább megmutatja, hogy a L’Oréal és munkavállalói milyen szívesen vesznek részt tettekkel is a helyi szervezetek és közösségek életében.”

Virtuális valóság sétákon elevenedik meg Magyarország történelme

Ki ne fantáziált volna arról, hogy milyen lenne akár több száz évet visszamenni az időben, és megtapasztalni a történelmi korok sajátosságait, az életmódot, öltözködést, a korabeli utcaképet, vagy éppen sorsdöntő csatákat.

Ez most gyakorlatilag valósággá vált, köszönhetően a VR Tours Budapest nevű magyar startupnak, amely a Budai Várnegyedben szervez rendhagyó történelmi sétákat. A résztvevők a virtuális valóság technológia segítségével átélhetik Magyarország történelmének meghatározó eseményeit a Tatárjárástól egészen az 1956-os forradalomig.

Fotó: VR Tours Budapest

Magával ragadó, korokat átívelő élményben lehet része annak, aki részt vesz a VR Tours Budapest által szervezett városnéző túrákon a Budai Várnegyedben. A magyar startup ugyanis az eleve pazar fővárosi látképet és a páratlan hangulatú történelmi örökséget a virtuális valóság technológia segítségével újracsomagolja, és összesen hét magyar történelmi jelenet segítségével visszarepíti a résztvevőket az időben.

A közel két óra hosszúságú városnéző séta a Budai Várnegyed öt ikonikus pontját érinti, ezeken az állomásokon a túrázok felvehetik a cég által biztosított VR szemüvegeket, majd bele is csöppenek az éppen aktuális történelmi jelenetbe. A számítógéppel megtervezett, majd felépített 360 fokos, 3 dimenziós videós animáció során a konkrét helyszínen megelevenedik az adott történelmi jelenet. A vizuális élményt informatív, 5 nyelven elérhető történelmi narráció teszi teljessé, és segít eligazodni az idő fonalában, valamint bemutatni a túrázók számára, hogyan is jutottunk el az egyes állomásokon látott történelmi eseményekig.

Középkori kovácsműhelytől a dübörgő tankokig

A VR Tours Budapest ötletgazdái összesen hét meghatározó eseményt választottak ki viharos történelmükből, melyek mind kötődnek a Budai Várnegyedhez. Minden jelenetet körülbelül 5-7 perc hosszú VR videóban mutatva be. A túrákon résztvevők így visszarepülhetnek az 1240-41-es Tatárjárást követő időszakba, a budai vár építésénének idejére. Bepillantást nyerhetnek a budai vár 1541-es török ostromába, majd 1686-os visszafoglalásába. Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc idejéből szintén a budai vár ostromát élhetik át, egészen pontosan a Görgey által vezetett magyar csapatok Habsburgok elleni támadását. Ezt követően belekóstolhatnak a boldog békeidőkben, virágzó Buda 1896-ban tapasztalható hangulatába. Míg a 20. századból két véres esemény virtuális tanúi lehetnek a résztvevők: a német csapatok által védett budai vár orosz ostromának 1945-ben, illetve az 1956-os Forradalom kirobbanásának.

„Hazánk történelme rendkívül változatos és gazdag, telis-tele olyan izgalmas eseményekkel, mely a hazai és a külföldi turisták számára is rengeteg izgalmat nyújtanak. A virtuális valóság technológia mostanra elérte azt a szintet, hogy segítségével képletesen az időutazás is elérhető, azaz lehetséges különböző korokat élethű háromdimenziós élményként megtapasztalni. Közel egy évnyi intenzív fejlesztési munkát követően néhány hete indítottuk el az első VR Tours Budapest túráinkat a Budai Várnegyedben. Azt gondoljuk, hogy egy teljesen egyedi, a legfrissebb igényeket is kielégítő élményt tudunk nyújtani mind honfitársainknak, mind az idelátogató turistáknak. A későbbiekben pedig a történelem oktatáshoz kapcsolódóan iskolások számára is külön lehetőségeket tervezünk biztosítani, hogy részt vegyenek virtuális sétáinkon” – hívta fel a figyelmet Kurucz Márton a VR Tours Budapest operációs igazgatója.

A megoldás újdonságerejét jól mutatja, hogy hasonló, virtuális valóság technológiára alapuló turisztikai szolgáltatás Budapesten kívül jelenleg csak Rómában és Izraelben érhető el. 

[TESZT] Sencor SSV 230WH – játékosság és egészség a konyhában

Amikor az ember életmódot vált és elkezd odafigyelni arra, mit eszik, akkor rengeteg dolgot el kell hagynia, ami eddig egészségtelen vagy épp hízlaló volt, és megismerkedni az új, táplálóbb, és egészségesebb ételekkel.

Ebben nyújthat nagy segítséget egy-két hasznos konyhai eszköz, melyek megkönnyítik a fitt receptek elkészítését, sőt, még élvezet is a velük való munka. Ilyen a Sencor elektromos spirál szeletelője is, amivel tökéletes zöldség spagettit vagy hosszú gyümölcs spirált tudunk készíteni, így búcsút mondhatunk a már megszokott lisztes tésztáknak.

A készülék összeszerelése és használata szerencsére nincs túlbonyolítva, nem kell hosszú perceket azzal bíbelődni, hogy melyik elemet, hova kell rakni.

Egy betöltő nyíláson keresztül kell a nyomórúddal adagoljuk a zöldséget, vagy épp a gyümölcsöt az éles késhez, mely létrehozza a különleges és tökéletes eredményt, amit az alatta lévő nagyméretű edény összegyűjt.

Apropó kések: a csomagban kétféle kést találunk: az egyik a tésztaforma készítéséhez ajánlott, míg a másikkal látványos spirálokat készíthetünk.

Abszolút pluszpont jár a Sencornak az apróbb kiegészítők társításáért: egy apró kefe jár a készülék mellé, amivel egyszerűbben ki tudjuk tisztítani a szeletelő elemeit, valamint a gyűjtőedényhez jár egy kis fedél, amivel gond nélkül be tudjuk rakni a maradék zöldségtésztát a hűtőbe.

Első próbánk során egy egyszerű paradicsomos, zöldséges tésztát készítettünk, ami amellett, hogy nagyon egészséges, ebben a nyári hőségben nem igényel komolyabb munkát a konyhában. A „tészta” cukkiniből készült, ami később 1-2 perc alatt megfuttatunk egy serpenyőben, de nyersen is bőven fogyasztható. Ezután jöhetett rá a szósz, majd egy kevés light sajt és már kész is a könnyű nyári fogás.

Igen látványos eredményt lehet elérni
A végeredmény pedig nemcsak látványos, de nagyon finom és egészséges is

A hagyományos bolognai spagettihez képest a zöldség spagetti csak 10% szénhidrátot, de sokkal több vitamint, antioxidánst, rostot és más hasznos összetevőt tartalmaz. További előny, hogy egy gramm lisztet sem tartalmaz, aminek a síkér allergiában szenvedők örülnek a legjobban.

A SENCOR SSV 230WH egy tökéletes megoldás arra, hogyan lehet növelni a zöldségek arányát az ételekben, és hogyan lehet például a spagettit zöldségekkel helyettesíteni. A gyermekeknél is nagy segítség lehet, ha már egy szem zöldséget sem hajlandók megenni, valószínűleg egy játékos spirál formájú étel jobban meghozza a kedvüket.

Hatalmas pozitívum még az ára, ami jelenleg 12 ezer forint környékén mozog, így egyáltalán nem terheli meg a pénztárcánkat. Ha negatívumot kellene említeni, akkor az a mérete lenne, hiszen viszonylag nagy helyre van szüksége a konyhában. Ettől függetlenül 100%-ban elvégzi azt a munkát, amire hivatott, így egy olyan készülékkel lehetünk gazdagabbak, ami egyszerűen és gyorsan segít minket az egészségesebb ételek elkészítésében.



Kezdetét vette az idei VOLT Fesztivál

Megnyitotta kapuit kedden a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszínen – a korábbi szomszédságában – megrendezett fesztiválon öt nap alatt mintegy kétszáz program várja a látogatókat, a nyitónapon többek között Járai Márk, a Lóci játszik és a Kiscsillag ad koncertet.

Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője a kedden tartott bejáráson kiemelte, hogy a kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen először tartanak VOLT Fesztivált.

Sopronnak néhány hónapja volt, hogy a terület elkészüljön, utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek, így méltó körülmények között fogadhatják a fellépőket és az ide érkező több mint százezer vendéget – mondta, hozzátéve, hogy a VOLT mára az egyik legnagyobb turisztikai eseménnyé vált Magyarországon.

A legnagyobb érdeklődés a szerdai napot övezi, amikor a nagyszínpadon a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot lép fel – mondta.

Az idei fesztiválon koncertet ad a Black Eyed Peas, Slash, az Ugly Kid Joe, Robin Schulz, a Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse, a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, valamint Laura Pergolizzi, művésznevén LP is, és a VOLT-on ünnepli 15. születésnapját szombaton a Halott Pénz.

Lobenwein Norbert hangsúlyozta, hogy a hazai fesztiválok közül továbbra is a VOLT-on lép színpadra a legtöbb magyar előadó.

Mint mondta, a nagyszínpad előtti küzdőtér mintegy 30-35 ezer embert képes befogadni. Az új helyszínen néhány színpad is megújult, a nagyszínpad – amely nyolcvan méter széles és mintegy húsz méter magas – a robotos téma helyett idén egy olyan dekorációt kapott, amelyen a színek dominálnak.

Fülöp Zoltán, a másik alapító-főszervező elmondta, hogy a soproni és a környékbeli szálláshelyek idén is megteltek az ország minden pontjáról és külföldről is érkező látogatókkal.

Kitért arra is, hogy a páneurópai piknik harmincadik évfordulójáról egy önálló helyszínnel emlékeznek meg, ahol „könnyed, fesztiválos formában” idézik meg 1989 és a határnyitás eseményét, azokat a fiatalokat megcélozva, akik életkorukból adódóan keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappal közösségi, pihenő helyszínen esténként egy KGST-gyártmányú lakókocsiból létrehozott dj-pultból a nyolcvanas évek zenéi szólnak majd.

A fesztiválra egy a VOLT által ihletett rajzzal léphetnek be a 11 év alatti gyermekek, akiket a színfalak mögötti látogatással, bábszínházzal és PomPom partyval várnak. A rajzokat kiállítják és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatják – mondta Filutás Anna projektvezető.

Kiemelte, hogy idén a Médiaunióval együttműködve a Minden tanár rocksztár! elnevezésű kampánnyal hívják fel a fesztiválozók figyelmét a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára. A kampány lényege, hogy magyar zenészek, művészek párperces kisfilmekben mesélnek arról, számukra mit jelentettek tanáraik.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a bejáráson azt emelte ki, hogy az új rendezvényhelyszínen az infrastruktúra kiépítése „feszes munka volt, de sikerült”.

A MÁV-START és a GYSEV kombinált, a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító jegyet kínál a VOLT Fesztiválra vonattal utazó diákoknak. A kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel, június 25. és július 1. éjfél között.

A feldolgozott élelmiszer fogyasztása lehet a kulcs az autizmus gyakorisága növekedéséhez

A feldolgozott élelmiszerek fogyasztása lehet az oka annak, hogy növekszik az autizmus gyakorisága – vélik amerikai kutatók.

A Közép-Florida Egyetem (UCF) orvostudományi karának kutatói olyan molekuláris változásokat azonosítottak, amelyek akkor mennek végbe, amikor idegi őssejteket kitesznek a feldolgozott élelmiszerekben gyakran található polifoszforsav (PPA) magas szintjének.

A Scientific Report című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban az UCF kutatói felfedezték, hogy a polifoszforsav, amelyet a feldolgozott élelmiszer tartósságának növelését biztosítja és akadályozza a sajt és a kenyér penészesedését, csökkenti a magzat agyában az idegsejtek fejlődését.

Salef Naser gasztroenterológus és társai azt kutatták, hogy miért szenvednek gyakran gyomor bélproblémáktól, köztük irritábilis bélszindrómától gyakrabban az autista gyerekek, lehetséges-e bármiféle kapcsolat a belek és az agy között, és elkezdte vizsgálni, hogy gyomor és a belek baktériumai miként különböznek az autista és nem autista emberek esetében.

„Korábbi tanulmányok kimutatták a magas PPA szintet autista gyerekek székletmintáiban és azt, hogy bélmikrobiomjuk különbözik. Ennek okát akartam megtundi” – idézte Nasert az egyetemnek a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon megjelent közleménye.

Laboratóriumban idegsejteket túlzott foszforsavszintnek kitéve a kutatók azt találták, hogy az többféle módon károsítja az agyat. A sav szétzilálja az agysejtek közötti természetes egyensúlyt azzal, hogy csökkenti az idegsejteket és túltermeli a gliasejteket. Mivel a gliasejtek segítik az idegsejtek fejlődését és védelmét, ha túl sok van belőlük, az megzavarja az idegsejtek közötti kapcsolatot. Gyulladást is okozhat, amelyet a szakemberek autista gyerekek agyában már észleltek.

A túl sok sav megrövidíti és károsítja azokat pályákat, amelyeket az idegsejtek a test többi részével való kapcsolattartása használnak. A kevesebb idegsejt és a sérült pályák kombinációja meggátolja a kommunikációs képességet, és olyan magatartásformákhoz vezet, amelyek autista gyerekekre jellemzőek.

Korábbi kutatások felvetették, hogy összefüggés lehet az autizmus és környezeti, valamint genetikai tényezők között. A mostani tanulmány az első, amely felfedezett molekuláris kapcsolatot a PPA megemelkedett szintje, a gliasejtek elterjedése, a megzavart idegpályák és az autizmus között.

A PPA természetes módon is jelen van a belekben, és az anya mikrobiomja megváltozik a várandósság idején, ami növelheti a savszintet. De a kutatók szerint a PPA-t tartalmazó feldolgozott élelmiszer fogyasztása tovább növelheti a női belekben a savszintet, ami aztán átterjed a magzatra.

A szakemberek közölték, hogy több kutatásra van szükség a klinikai következmények levonásához, következő tanulmányukban egérkísérletekben akarják igazolni feltevésüket.

Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Minden 59 gyerekből egy autista, előfordulása fiúknál 4-5-ször gyakoribb, mint lányoknál. Nincs rá gyógymód, de a kutatók azt remélik, hogy felfedezéseik előmozdíthatják azokat a kutatásokat, amelyek a rendellenesség megelőzésére irányulnak.

Forrás: MTI

Nagypál Krisztina lett Magyarország Szépe

Nagypál Krisztina lett Magyarország Szépe 2019-ben, a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetítette vasárnap a Duna Televízió és a Duna World csatorna.

A második udvarhölgy Csonka Rebeka, az első udvarhölgy Gaál Tímea lett.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Csonka Rebeka elnyerte A legszebb mosoly címet is, a közönségdíjat Lakatos Lilla érdemelte ki.

A győztes több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodott és lehetőséget kap arra, hogy Magyarországot képviselje a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön, amelyet Thaiföldön rendeznek meg december 7-én.

A döntőbe tizenhatan – Banicz Noémi, Bukta Lili, Csonka Rebeka, Gaál Tímea, Hegedűs Zoé, Kis Virág, Kiss-Juhász Vivien, Kövesi Zsuzsanna, Lakatos Lilla, Magosi Viktória, Márki Adél, Markóczy Annamária, Márton Fanni, Molnár Orsolya, Nagypál Krisztina és Ollári Barbara – jutottak.

A versenyzők négy különböző öltözékben vonultak végig a kifutón, a bikinis kör mellett nemzeti öltözetben és estélyiben, valamint egy úgynevezett kreatív touron mutatták meg magukat.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A versenyre Csángó Tamás divattervező kézzel készítette el a több száz kristállyal díszített új koronákat.

A döntő műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie volt.