Főoldal Blog oldal 233

EFOTT 2019: innovatív sportpordukciót jelentettek be

Az EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic a fesztivál vasárnapi napján megvalósuló egészestés szuperprodukció, amely során az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, közismert nagy dalokat pedig kiemelkedő hazai énekesekkel párosítanak. Ez a 2019-es EFOTT merész újítása!

Adott egy DJ-set, jelen esetben a crossover műfaj legismertebb lemezlovasáé, Mr. Vasovskié, amelyre hangszeresek (hegedűvel, szaxofonnal, gitárral stb.) rájátszanak, elismert művészek pedig hozzáénekelnek. Röviden így lehet összefoglalni azt a 1,5 órás produkciót, amellyel a július 9-15. között rendezett EFOTT készül közönségének.

„Nagyon szeretünk olyan produkciókat létrehozni, amelyeket a zenészekkel közösen álmodunk meg, majd együtt fektetjük le a koncepció alapjait, hogy aztán mindezt meg is valósítsuk. Hasonló eset volt a fesztivál kerek évfordulójára életre hívott EFOTT 40, ahol régi nagy zenekarok meghatározó dalait mai fiatal, ám széles körben ismert zenészek vitték színpadra” – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az EFOTT 2019-es sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „A visszajelzések szerint a közönség is kedveli és elismeri, amikor ilyen szintű pörgős settet hozunk létre, vizuállal és effektekkel turbózva.”

A crossover műfaj nemzetközi szinten is elismert hazai képviselője, Vasovski Norbert büszkén vált a produkció meghatározó szervezőjévé, és ezzel az EFOTT stábjával együtt a magyar fesztiváléletben egy teljesen innovatív, élő színpadi show-t hívnak életre. Saját dalokkal és feldolgozásokkal egyaránt találkozhatunk majd Velencén, a speciális produkció során. A közreműködők pedig: Kollányi Zsuzsi, Nági, Király Viktor, Szakács Gergő (Follow The Flow) és Szivák Zsolt (Cloud9+), akik szintén megjelentek a fesztivál Hard Rock Café-ban rendezett sajtótájékoztatóján. Míg Kollányi Zsuzsi (Majka oldalán) és a Cloud9+ is többször vett már részt a fesztivál életében (továbbá közös bennük, hogy időnként elhagyják a mikrofonjaikat), a többiek először állnak az EFOTT színpadára.
„Ez egy igazi baráti örömzenélés lesz!” – jelentette ki Kollányi Zsuzsi.

További ütős színpadi produkciók várhatók az idei zenei programban a világhírű dívától, Rita Orától, a nemrégi befutott, ám akkor hatalmasat robbantott DJ, és nem mellesleg Insta-sztár, Gianluca Vacchi-tól, vagy a nálánál nagyobb múlttal rendelkező Brooklyn Bounce-tól, valamint két nagynevű lemezlovastól, Tujamotól és Borgore-tól. Mellettük egy meghatározó külföldi fellépő zenekarra is lehet még számítani, amelyet ígéret szerint nemsokára bejelentenek a szervezők. A 200 zenei élményadó között természetesen ott lesznek a hazai élvonalbeliek is, mint például a Kowalsky meg a Vega, a Halott Pénz, a Wellhello, Majka, a Tankcsapda, a Punnany Massif vagy a Brains.

A vörös és a fehér hús fogyasztása egyaránt ártalmas a koleszterinszintre

Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása amerikai kutatók új tanulmánya szerint.

A kutatókat is meglepte a Kaliforniai Egyetem Gyermekkórházának Oaklandi Kutatóintézete (CHORI) vezetésével készült kutatás eredménye, amely szerint mind a vörös, mind a fehér hús nagy mennyiségű fogyasztása magasabb koleszterinszintet eredményez, mint a hasonló mennyiségű növényi fehérje fogyasztása. Ez a hatás független volt attól, hogy az étrend tartalmazott-e nagy mennyiségben telített zsírokat vagy nem.

„Amikor ezt a tanulmányt terveztük, azt vártuk, hogy a vörös hús jóval károsabb hatással lesz a koleszterinszintre, mint a fehér hús, és meglepődtünk, amikor nem ez derült ki. Hatásuk a koleszterinre azonos, ha a telített zsírszintek azonosak” – mondta Ronald Krauss professzor, az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmány egyik szerzője, a CHORI Ateroszklerózis (az artériafal megkeményedéséből adódó érelmeszesedés) Kutatóközpontjának igazgatója.

A tanulmányozott húsok között nem volt feldolgozott hús – például virsli vagy császárszalonna -, legelőn tartott szarvasmarha húsa, sem pedig hal – tette hozzá.

A tanulmány eredménye azt jelzi, hogy az eddig véltnél hasznosabb a húsfogyasztás korlátozása a koleszterinszint csökkentése érdekében. A növényi fehérjék a legegészségesebbek a koleszterint tekintve – derítették ki a kutatók.

A vöröshús-fogyasztás népszerűtlenné vált az elmúlt néhány évtizedben, amikor kapcsolatban hozták a szív- és érrendszeri betegségek növekvő kockázatával. Az amerikai kormány étrendi ajánlásai a baromfifogyasztást bátorították, mint a vörös húsnál egészségesebb alternatívát.

Egészen eddig nem volt azonban átfogó összehasonlítás a vörös, a fehér hús és a nem hústermékekből származó fehérjék hatásáról a koleszterinszintre – magyarázta Krauss.

A nem hús eredetű fehérjék, a zöldségekből, tejtermékekből és hüvelyesekből származó fehérjék bizonyultak a legelőnyösebbnek a koleszterint illetően – tette hozzá.

Forrás: MTI

Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden

Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szórakoztatáson kívül a régió két nevezetességének, a halnak és a bornak a megismertetése és megszerettetése a szervezők szándéka.

Az immár hagyományos rendezvénysorozat nyitónapján népzenészek és néptáncosok gálaműsora várja a látogatókat.

Szombaton horgászversenyen vehetnek részt a gyermekek, valamint az egykori Alma együttes négy tagjából alakult Kifli zenekar szórakoztatja a közönséget.

Halsütés kíséretében gasztronómiai érdekességekről beszélget Havas Dóra gasztroblogger, Dúzsi Tamás és Gyukli Krisztián borász, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a tó halaival, madaraival, védett állataival, a Balaton-felvidék különleges helyeivel.

Kora este a magyar és balkáni zenei hagyományokat őrző Zűrös Banda ad koncertet, majd Pribojszki Mátyás együttese, a Jumping Matt and his Combo lép a közönség elé.

Vasárnap délután a Szent Efrém Férfikar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Cimbaliband Folk Quartet lép szípadra, végül a Hot Jazz Band koncertje zárja a napot.

A rendezvénysorozat zárónapján, hétfőn a Balaton élővilágát bemutató interaktív játszóház várja a gyermekeket, a Cimbora együttes koncertezik, a népzene, a jazz és az észak-indiai klasszikus zene elemeit ötvöző Bognár Szilvia Sextet ad koncertet, végül a Füred Dixieland Band szórakoztatja a közönséget.

A rendezvény napjain a füredi pincészetek közül a Koronczai, a Hudák, a Koczor, a Gyukli, a Balogh, a Zelna és a Figula Pincészet, valamint vendégborászok, Dúzsi Tamás és Koch Csaba kínálják boraikat, ezen kívül balatoni és tiszafüredi halak kóstolója várja a látogatókat.

Szombaton és vasárnap Csopakon és Paloznakon borbemutatón, koncerteken, kézműves foglalkozásokon lehet majd részt venni – fűzte hozzá a szervező.

Forrás: MTI

Meleg lesz, de a héten is többször várható eső

Sok lesz a napsütés, de a héten is többször lesznek záporok, zivatarok. Ezzel együtt meleg lesz, sokfelé 28-29 fokos maximumokra kell készülni – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgála országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Ma a déli óráktól elszórtan, nagyobb eséllyel délen, délkeleten fordulhat elő zápor, zivatar. Nagy területen megélénkül a szél, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban általában 12-17 fok lesz, de északkeleten helyenként 8-10 fok is előfordulhat. Napközben 24-29 fokig melegszik a levegő.

Kedden, szerdán és csütörtökön mindenhol kisüt a nap. Elsősorban délután, este többfelé várható zápor, zivatar. Zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet. A minimumhőmérséklet mindhárom nap 12-17 fok között valószínű. A nappali maximumok kedden 22-28, szerdán és csütörtökön 23-28 fok között alakulnak.

Pénteken a sok napsütés mellett északkeleten lehet több a felhő, és ott várható legnagyobb eséllyel zápor, zivatar, de összességében az előző napoknál már szárazabb idő várható. A leghidegebb órákban 13-18 fok lesz. Napközben 25-29 fokig melegszik a levegő.

Szombaton sok napsütés ígérkezik, de egy bizonytalan mértékben megközelítő hidegfront hatására az ország egy részén átmenetileg jelentősebb felhősödés is lehet. Leginkább az ország északkeleti harmadában van esélye számottevő zápornak, esetleg zivatarnak. A minimumhőmérséklet 14-19, a maximumhőmérséklet 24-29 fok között valószínű.

Vasárnap napos, gomolyfelhős idő várható. Kisebb záporok több helyen is előfordulhatnak, de érdemi csapadék, esetleg zivatar inkább csak északkeleten lehet. A légmozgás élénk, erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 23-28 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Teret neveznek el Diana hercegnőről Párizsban

A néhai Diana hercegnő nevét fogja viselni az a tér Párizsban az Alma híd tövében, amely alatti alagútban csaknem 22 évvel ezelőtt autóbalesetben életét vesztette a brit trónörökös volt felesége – erősítette meg a Le Monde című napilap értesülését a párizsi városháza.

A fővárosi önkormányzat illetékes bizottsága április közepén jóváhagyta az átnevezés tervét, amiről a közgyűlés a következő, június 11. és 15. közötti ülésén fog szavazni.

A kis tér, ahol a Szabadság lángjának emlékműve, a New York-i Szabadság-szobor fáklyájának reprodukciója található, eredetileg Maria Callas nevét viselte volna. Az erről szóló rendeletet 1997. július 24-én szavazta meg a párizsi önkormányzat, s az avatást másfél hónappal később, szeptember 11-én tervezték, az 53 évesen Párizsban elhunyt világhírű görög operaénekesnő halálának huszadik évfordulóján.

Diana hercegnő augusztus 31-i balesete azonban felborította az eseményeket. Az alagút felett található lángszobor ugyanis még aznap spontán zarándokhellyé vált, s azóta is a turisták egyik kötelező állomása a francia fővárosban.

A Maria Callas tér avatása így elmaradt és az egykoron a közelben lakott énekesnő emlékére tervezett emléktáblát sem állították fel. Három évvel később egyik másik helyszínt kijelölt az önkormányzat, amelyet 2000 decemberben Maria Callas sétánynak neveztek el. A városháza már akkor azt tervezte, hogy az Alma alagút feletti területet Dianáról nevezi el, az elképzelést azonban a Le Monde szerint a brit uralkodóház akkor ellenezte.

„A helyszín Lady Diana emlékhelyévé vált. A Szabadság lángjának szobra, amely a Franciaország által az Egyesült Államoknak ajándékozott Szabadság-szoborról emlékezik meg, elvesztette eredeti szimbolikáját. Ezért a helyszín átnevezést javasoljuk Diana Spencer emlékére” – idézte a lap Párizs főpolgármesterét.

Anne Hidalgo szerint egyébként az is indokolja az átnevezést, hogy Diana hercegnő a 20. század végének egyik legismertebb asszonya volt a világban, „a humanitárius ügyek emblematikus alakja”, több egyesületben is elkötelezte magát a gyerekek védelmében, az AIDS-elleni küzdelemben, vagy a taposóaknák betiltásáért – idézte a Le Monde a párizsi önkormányzat indoklását a határozattervezethez.

Forrás: MTI

Nyolc hasznos tipp a tökéletes önéletrajzhoz

Pályakezdőként talán nem is létezik nagyobb kihívás, mint összeállítani egy igazán ütős, hatásos életrajzot, mely garantálja az álomállás megkaparintását.

Persze nem kell kétségbeesni, ha még nem áll rendelkezésedre hosszú évek munkatapasztalata, pár egyszerű tipp megfogadásával és minimális idő befektetésével is kitűnhetsz a jelöltek sokaságából. Lássuk, hogy mit javasol a friss diplomásoknak Dr. Király Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem emberi erőforrások alapképzésének szakvezetője!

1. Az első benyomás a legfontosabb

Sokat hangoztatott bölcsesség, hogy az első benyomás a döntő és ez igaz a CV-k esetében is, hisz szakértők szerint 10-15 másodpercnél nem jut több egy-egy életrajz megtekintésére. Érdemes tehát már az első pillanatban megnyerni magadnak a toborzási szakembert, amit könnyen elérhetsz, ha esztétikusan szerkesztett, átlátható formátumban, izgalmasan tálalod a legfontosabb tudnivalókat. Az egy oldalba sűrített, bulletpointokat felsorakoztató életrajzok a legnépszerűbbek az elmúlt években, melyek további nagy előnye, hogy a kreatív megoldásoknak, az egyedi megjelenésnek sem szabnak határt.

2. A vizualitás a nyerő

Ha bőven szorult beléd kreativitás, akkor az infografikákra épülő CV a neked való, ezzel tuti kitűnsz a tömegből. Amire érdemes odafigyelni, hogy ne öncélú legyen a grafika, szolgálja az informativitást, fejezze ki, hogy ki vagy és illeszkedjen az adott szektor, cég profiljához, illetve a pozíció jellegéhez (megfelelő hangulat, profilhoz illeszkedő vizuális elemek, színvilág). Ha a grafikai programok használatában nem vagy jártas, akkor sincs gond, számos app és oldal kínál teljesen ingyenes szerkesztőprogramokat, melyekben pár kattintással elképesztően látványos dokumentumokat állíthatsz össze.

3. Tükrözd a cég stílusát

Érdemes az állás megpályázása előtt a cég honlapját, az álláshirdetést még egyszer átolvasni és a gyakran feltűnő szavakat, kifejezéseket az életrajzodba is beépíteni. A hagyományos életrajzok végén megjelenő hard és soft skill listát tanácsos a megpályázni kívánt posztra szabni. Ez a kissé SEO-szemléletű szerkesztési elv sokat segíthet, ha a cég ATS rendszerrel végzi a kiválasztást, hisz az Applicant Tracking System szoftvere ezen kulcsszavak alapján dönti el legtöbbször, hogy a jelölt ideális-e a munkakör betöltésére.

4. Gap year, amit imádnak a HR-esek

Az egyetemi évek alatt végzett diákmunka, részidős állás sok esetben nem elegendő ahhoz, hogy egy-egy komolyabb pozíciót megpályázzunk. A nyugaton oly népszerű gap year pedig sok esetben nem ad valódi tapasztalatot az egyetem befejezése után, inkább az utazásról és a bulizásról szól. Ezt a problémát orvosolhatja a külföldi szakmai gyakorlat, amire az ITP (Intern/Trainee Program) az egyik legjobb megoldás. A Work&Travel programok hazai piacvezetője, a Resort Leaders szakmai gyakorlata vagy pályakezdő programja tökéletes választás a munkagyakorlat megszerzésére, világjárásra és nyelvtanulásra. Néhány hónap alatt is megszerezhető a komolyabb munkakörök betöltéséhez szükséges professzionális tapasztalat miközben az életre szóló élményt nyújtó program nem csak garantálja az exkluzív környezetet, de a szakma legjobbjaitól sajátíthatod el a trükköket, tudnivalókat.

5. Unalmasból egyedi

A hobbi részbe leírt szokásos klisék legtöbbször csak helykitöltőnek bizonyulnak az életrajzok esetében. A sablonos utazás, olvasás, barátok felsorolás helyett említsd meg inkább a klubtagságaidat, önkéntes tevékenységeidet. Amennyiben egyikkel sem rendelkezel, még nem késő egy-egy izgalmas klub vagy egyesület munkájába, tevékenységébe bekapcsolódni. Az önkéntesség egyrészt sokrétű tapasztalatszerzésre kiváló, másrészt a személyiségünkről is sokat elárulhat. Nem véletlen, hogy a tengerentúlon sok esetben ezen pontok lehetnek a döntő tényezők, ha hasonló végzettségű és tapasztalatú jelentkezők között kell választaniuk a cégeknek.

6. Szakmai oldalak

Köztudott, hogy a HR-osztály ellenőrzi a jelentkezők social médiában fellelhető profiljait, így egyrészt ügyelj rá, hogy milyen információk érhetők el rólad, másrészt érdemes a szakmai oldalakra, álláskereső felületekre is regisztrálni, kitölteni a profilodat, bővíteni a kapcsolataidat. Az egyik legnagyobb ilyen oldalon akár mentort is kereshetsz magadnak, sőt bátran írj a szimpatikus cégek dolgozóinak érdeklődő leveleket vagy akár közvetlenül a HR-osztállyal is felveheted a kapcsolatot.

7. STAR, hogy te legyél a sztár

A kiválasztások során sok szakember alkalmazza az úgynevezett STAR (Situation, Task, Action, Result) modellt az interjúk során, vagyis kíváncsi arra, hogy milyen, számukra releváns szituációban voltál, mi volt a feladatod, mit tettél annak megoldása érdekében és mindez milyen eredményekkel járt. Ezért jó, ha ez a négy elem az önéletrajzban is megjelenik – például úgy, hogy az erősségedként beállított skilleket alátámasztják az önéletrajzban megjelenő tapasztalatok, feladatok és az azok során elért eredmények is.

8. Ne akarj mindenki számára ideális jelölt lenni

Végezetül pedig a friss diplomások számára adható egyik legkézenfekvőbb tipp következik: nem lehetsz minden cég számára az ideális jelölt, hiszen ez nem lehetséges. Ha erre törekszel, akkor mindenféle és semmilyen leszel egyszerre, ergo igazán nem fogod felkelteni az érdeklődését senkinek sem.

Bocsánatkérést követelnek a HBO-tól a Trónok harca befejezése miatt csalódott orosz kommunisták

Bocsánatkérést követelt a Trónok harca sikertelennek ítélt befejezése miatt, és az amerikai sorozat utolsó évadjának újraforgatását sürgette az HBO vezetésétől az Oroszország Kommunistái elnevezésű párt altaji szervezetének vezetője.

„Pártunkban sok őszinte híve van ennek a nagyszerű sorozatnak, mert bemutatja, hogy milyen következményei lehetnek a monarchista rezsimeknek” – írta Facebook-bejegyzésében Szergej Matasov, a pártnak az Altaj Köztársaságban működő regionális bizottsági első titkára a The Moscow Times című angol nyelvű hetilap online kiadásának beszámolója szerint.

Matasov rámutatott, hogy a párt szerint a producerek az utolsó hat rész gyártásakor nem hallgattak a sorozat híveire, aminek következtében mind a cselekmény, mind a színészi alakítás rosszul sikerült, és nem vonták le a logikus végkövetkeztetéseket sem.

Az altaji kommunisták szerint a Trónok harca készítői „követők millióit ábrándították ki és feltehetően elsikkasztották a sorozatra szánt, az egyszerű amerikai munkások és az elnyomott négerek adójából származó eszközöket”.

A pártvezető azonnali bocsánatkérést követelt, valamint azt, hogy az utolsó évadot új rendezők, forgatókönyvírók és az Egyesült Államok Kommunista Párja tagjainak bevonásával feltétlenül forgassák újra.

Az Oroszország Kommunistái elnevezésű szervezet nem azonos a parlamenti képviselettel rendelkező, Gennagyij Zjuganov vezette Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjával.

Forrás: MTI

Több megyében továbbra is zivatarokra, sok esőre figyelmeztetnek

Több megyében továbbra is zivatarokra, felhőszakadásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a zivatarveszély miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

A fővárosban, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a felhőszakadás veszélye miatt szintén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Azt írták: a Dunától keletre, illetve a Dunántúl északkeleti részén néhol zivatar előfordulhat. A hajnali, reggeli órákra egyre inkább keleten, északkeleten van esély még egy-egy előfordulására. Az intenzív záporokat vagy zivatart éjfélig a Dunántúlon és a Dunántúl északkeleti részén helyenként, majd hajnalig egyre inkább csak északon, reggelig északkeleten egy-egy helyen kísérheti felhőszakadás.

Az ország északi megyéiben csütörtök reggelig nagyobb területen 20 milliméter feletti csapadék hullhat területi átlagban a záporos csapadékból.

Csütörtökön napközben előreláthatólag délutánig, estig a délkeleti megyékben alakulhat ki helyenként zivatar, viharos szél és kisebb méretű jég.

Forrás: MTI

KLM-SkyNRG-SHV Energy: elsőként létesül Európában fenntartható repülőgép-üzemanyag előállító üzem

A KLM légitársaság kiemelten elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és vállalja, hogy a következő tíz évben 75 000 tonna fenntartható üzemanyagot vásárol évente.

A KLM az első légitársaság a világon, ami ilyen mértékű elhatározásokat tesz a fenntartható repülésért. A projekt egyik partnere, a fenntartható repülőgép-üzemanyag gyártásában világelső SkyNRG vállalta, hogy létrehozza Európa első ilyen üzemanyagot gyártó üzemét a hollandiai Delfzijlben. A létesítmény fenntartható üzemanyagot, bio LPG-t és naftát állít majd elő főleg regionális hulladék felhasználásával.

A létesítmény várhatóan 2022-re készül el. Az üzemanyag-gyár létrehozása része a KLM fenntarthatósági terveinek, és a repülésipar „Smart and Sustainable” tervének is. Az LPG gáz értékesítésében világelső SHV Energy szintén beszáll a projektbe, és megvásárolja az üzem által termelt bio LPG gázt. 

A fenntartható repülőgép-üzemanyag fejlesztése kiemelten fontos a repülésiparnak. Nemcsak csökkentheti az ágazat szén-dioxid kibocsátását, de növelheti annak hatékonyságát is. Azonban, a jelenleg működő üzemek nem termelnek elég fenntartható kerozint. A SkyNRG új létesítménye, a DSL-01 kifejezetten ilyen fenntartható üzemanyagot termel majd. 2022-től kezdve az új üzem évente 100 000 tonna fenntartható repülőgép-üzemanyagot, és 15 000 tonna bio LPG mellékterméket termel majd. Ezen üzemanyagok felhasználásával a repülésipar 270 000 tonnával kevesebb szén-dioxidot juttat majd a légkörbe évente. Ez kiváló lehetőség az iparágnak arra, hogy megfeleljen a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére irányuló céljainak, és kielégítse a fenntartható repülőgép-üzemanyag iránti növekvő keresletet is. 

85 százalékkal kevesebb szén-dioxid

Az üzemanyag alapját olyan melléktermékek és hulladék képezi majd, mint például a fáradt olaj, ami főleg a környező területek iparából érkezik. A létesítményt fenntartható hidrogén működteti majd, melyet víz- és szélenergia használatával állítanak elő. Ezen megoldások alkalmazásának köszönhetően a fenntartható repülőgép-üzemanyag 85 százalékkal kevesebb szén-dioxidot juttat majd a légkörbe, mint a fosszilis üzemanyag. A fenntartható kerozin használatával továbbá csökken a légkörbe jutó ultrafinom részecskék és kén-dioxid mennyisége is. 

 „Büszke vagyok arra, hogy a SkyNRG-vel és az SHV Energy-vel való együttműködésünk nyomán megindulhat Európában a fenntartható repülőgép-üzemanyag gyártás. A repülés megjelenése hatalmas hatással volt a világunkra, egy újabb módját hozta el annak, hogy az emberek közel kerüljenek egymáshoz. De ez a kiváltságos közlekedési forma együtt jár a bolygónkért való komoly felelősségvállalással is. A KLM ezt a felelősségét komolyan veszi, ezért is fektet be évek óta a fenntartható jövőbe. Azzal, hogy összefogtunk partnereinkkel, olyan létesítmény épülhet, ami komolyan meggyorsítja a fenntartható repülőgép-üzemanyag fejlesztését. 2022-től az üzem 100 000 tonna fenntartható üzemanyagot termel majd évente, amiből a KLM 75 000 tonnát vásárol majd. Így 200 000 tonnával csökkenthetjük éves szén-dioxid kibocsátásunkat, ami 1000 Amszterdam-Rio de Janeiro járat kibocsátásával egyenlő” – mondta Pieter Elbers, a KLM elnökvezérigazgatója. 

„Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk ebben a projektben. Nekünk és partnereink számára is jelentős mérföldkő ez a kezdeményezés, amivel bővíthetjük a fenntartható repülőgép-üzemanyag piacát. Mi vagyunk az elsők, akik megteszik ezt a lépést, és reméljük, ez jó példa lesz az iparág többi szereplőinek is arra, hogyan kerülhetünk közelebb a fenntartható repülés víziójának megvalósításához” – mondta Maarten van Dijk, a SkyNRG ügyvezető igazgatója. 

„Büszkék vagyunk a SkyNRG-vel és a KLM-mel közös innovációs együttműködésünkre. Ez a beruházás összhangban áll az SHV Energy stratégiájával, hogy növeljük a fenntartható forrásból származó energia mennyiségét. Fogyasztóink Európában számítanak az SHV Energy-ra, arra, hogy mi hatékonyan, fenntarthatóan és biztonságosan elégítjük ki az energiaigényüket. A bio LPG gáz technológia úttörőjeként öröm számunkra, hogy ez a projekt 15 000 tonnával növeli majd éves bio LPG gáz készletünket. Így 35 000 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül majd a légkörbe” – tette hozzá Bram Gräber, az SHV Energy vezérigazgatója. 

Június első hétvégéjén indul a Gyerek Sziget

Hagyományosan június első hétvégéjén, vagyis szombaton indul a csaknem egy hónapon át tartó játékfesztivál, Generali Gyerek Sziget a Hajógyári-szigeten, amely koncertekkel, kalandparkkal és retrovideojáték-sátorral is várja a családokat június 23-ig minden hétvégén.

Az első hétvégén a nagyszínpadon Halász Judit mellett fellép a Daniel Speer Brass is, amely a legismertebb rajzfilmslágereket idézi fel rézfúvósok segítségével – írják közleményükben a szervezők.

A Kabóca Bábszínház egy szórakoztató mesével készül a kisebb gyerekeknek, akik a különleges hangszerek világába is elkalandozhatnak az interaktív hangszerbemutatón, a HangolÓra programhelyszínen.

A Cserkésztáborban akadálypálya és számháború várja a kalandra vágyókat vagy kedvenc meseszereplőiknek segíthetnek a Meseerdőben, de különféle apró tárgyakat is lehet majd itt alkotni.

A kézműves palotában a virág nemezelést lehet megtanulni, de lesz agyagozó műhely is, a M!ND kreatív foglalkozásain pedig képzőművész hallgatók mutatják meg, miként lehet a természetben rejlő kincsekből hasznos vagy szép tárgyakat készíteni.

A DEMO Wood design workshopon a filmezés világába nyerhetnek betekintést a 10-14 éves gyerekek, míg a Generali Sportparkban 15 különféle akadályon küzdhetik át magukat a bátrabbak. Hasonló izgalmak várnak a kalandra vágyókra az íjász helyszínen és a Bringaszigeten is, ahol három éves kortól készülnek kerékpáros játékokkal a szervezők.

A Karamella Cirkuszvilágban hullámzó ágy, száraz víz, selyem paradicsomlé és bedugaszolt ajtók várják az izgalmakat keresőket, de meg lehet látogatni Rolando bűvészt is, aki örömmel osztja meg varázstudását az érdeklődőkkel.

A Gyerek Paradicsomban virágot lehet ültetni, locsolni, növényjelölőt vagy palántázó poharat készíteni, de a gyógynövényekkel is meg lehet ismerkedni, míg az állatsimogatóban a falusi állatokkal barátkozhatnak össze közelebbről a gyerekek.

A Retro videojáték-sátor nosztalgikus időutazást ígér, hiszen itt ki lehet próbálni az elmúlt 40 év videojáték konzoljait és az otthoni számítógépek ismertebb darabjait is.