Főoldal Blog oldal 242

Kisebb lehűlés várható a jövő héten

Kisebb lehűlés várható a jövő héten: a leghidegebb órákban mínuszok is lesznek, de sok lesz a napsütés és a maximumok többfelé 15 fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfő délelőtt elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében fordulhat elő eső, záporeső, majd estétől már a Tiszántúlon is eshet. Főként az ország nyugati felében erős, eleinte néhol még viharos lesz a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lesz. A nappali maximumok 6-18 fok között alakulnak.

Kedden reggelig elszórtan, napközben helyenként fordulhat elő eső, zápor. Szerdán napos idő várható, csapadék nem valószínű. A szél élénk, helyenként erős lesz. A minimumhőmérséklet kedden mínusz 1 és plusz 6, szerdán mínusz 2 és plusz 5 fok között valószínű. A maximumhőmérséklet mindkét nap 9 és 14 fok között alakul.

Csütörtökön napos idő várható csapadék nélkül. A szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a legmagasabb 10-15 fok között valószínű.

Pénteken és szombaton több-kevesebb napsütés várható, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet mindkét nap 1 és 6, a maximumhőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

Vasárnap átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan eső, zápor is lehet. A szél több helyen megerősödhet. A leghidegebb órákban 2-7 fok lesz. Napközben 8-13 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Forrás: MTI

Idén novemberben Scorpions koncert a Budapest Arénában!

Már 50 év telt el azóta, hogy a fiatal Klaus Meine, Rudolf Schenker és Matthias Jabs a háború utáni bénultságból éppen csak magához térő Hannover utcáit rótták hangszereikkel és erősítőikkel.

Ebben az 50 évben Németország, de még inkább a kontinentális Európa legsikeresebb rockbandájává váltak, élő bizonyítékként arra, hogy nem csupán a VW, a Mercedes vagy a BMW versenyképes nemzetközi szinten, hanem a német klasszikus rockzene is. Számtalan banda, mint például a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System Of A Down vagy a Queensryche dolgozott fel Scorpions dalokat ez idő alatt. Csak magának a Rock You Like A Hurricane daluknak több mint 150 hivatalos feldolgozása létezik, különböző zenészek előadásában.

Egy Scorpions szintű karriert számokkal bemutatni szinte lehetetlen. Az egyetlen adat, amit mégis érdemes kiemelni, az a több mint 100 millió eladott lemezük. Ezért vált a Scorpions Európa legsikeresebb zenekarává.

De a számtalan arany- és platinalemez csak az egyik fele a Scorpions történetének. A másik oldalon a turnézás utáni változatlan vágyuk áll. Nincs még egy ilyen kaliberű rockbanda, amely ennyi időt töltött volna színpadon, és ilyen gyakran, mint a hannoveri csapat. Több ezer koncertet adtak már a bolygó minden szegletében, Rio de Janeirótól kezdve Tokión, Moszkván, Washingtonon és Dubajon át egészen Párizsig vagy Berlinig.

Rengeteg varázslatos koncertélményük van; néhányuk hallható lemezen, illetve filmen és videóklipben örökítették meg. Ezek azok a pillanatok, amelyek bebetonozták a Scorpions ismertségét, mint azon ritka bandák egyikét, amelyek a tömeg fölé tudtak emelkedni.

Ez az egyedülálló csapat a legújabb showjukkal november 18-án ismét látható lesz a Budapest Arénában!

A budapesti koncertre jegyek elsőként a rajongói klub tagjai számára elérhetők, a bejelentést követő 24 órán keresztül. A hivatalos jegyértékesítés március 14-én 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

További info:
www.the-scorpions.com
www.livenation.hu
www.funcode.hu

James Bond is elektromos autóra vált

Elektromos autót fog vezetni James Bond a legújabb filmjében, hogy kidomborítsák a brit titkos ügynök környezetbarát karakterét – adta hírül szerdán a The Sun című brit bulvárlap.

A film rendezője, a környezetvédő Cary Fukunaga azt akarja, hogy Daniel Craig az Aston Martin első elektromos gépkocsiját, a Rapide E-t vezesse – olvasható a brit lapban.

A korlátozott számban készülő Rapide E ára 250 ezer font és csupán 155 darabot fognak gyártani belőle.

„Fukunaga közvetlenül együtt dolgozik az Aston Martinnal, hogy elektromos autójuk egyikét megszerezze a forgatáshoz” – mondta el egy bennfentes a lapnak.

„A gépkocsi egy hihetetlenül akciógazdag jelenetsor középpontjában fog állni. James Bondról köztudott, hogy pompás autókat vezet, ebben sem fog csalódni. Minden csúcstechnológiás kütyü benne lesz, ez az, amiért Cary harcolt, és Daniel valamint a producerek kiállnak mellette… Valamennyien hiszik, hogy eljött az idő arra, hogy Bond nulla kibocsátású gépkocsira váltson” – tette hozzá.

Az új Bond-filmet Shatterhand munkacímmel többszörös halasztás után a jövő hónapban kezdik forgatni.

Forrás: MTI

Több mint kétezer éve történt napkitörés nyomaira bukkantak kutatók Grönlandon

Több mint kétezer éve történt hatalmas napkitörés bizonyítékaira bukkantak Grönlandon svéd tudósok. Felfedezésük nagy jelentőségű napjainkra nézve is, mivel a napkitörések komoly károkat okozhatnak a modern technológiákban – írja a BBC hírportálja.

A svéd tudóscsoport grönlandi jégmagokban talált bizonyítékokat arra, hogy Kr.e. 660-ban a Földre protonrészecskék záporoztak. A jégmagokban talált radioaktív izotópok, a berillium-10 és a klór legstabilabb radioaktív izotópja, a klór-36 kozmikus eredetűek.

A szakemberek szerint a kozmikus esemény tízszer erősebb volt, mint bármely hasonló napkitörés, amelyet a modern mérőeszközök használata óta feljegyeztek.

A Nap által kibocsátott a töltött részecskék átlagos körülmények között másodpercenként 400 kilométeres sebességgel haladnak a Föld felé. Egy nagyon erős koronakidobódás esetén azonban másodpercenként 2-3 ezer kilométer sebesség is lehetséges.    A grönlandi jégben talált bizonyíték szerint a Kr.e 660-ban történt napkitörés egy szoláris protonesemény (SPE) volt.  

Ha egy ilyen napvihar közvetlenül eléri a Földet, az zavart okozhat a kommunikációs és navigációs eszközök működésében vagy tönkre is teheti azokat. Legrosszabb esetben az elektromosan töltött részecskék akár az űrben lévő műholdakat is károsíthatják és hatással lehetnek az űrben lévő űrhajósok egészségére is. A több ezer méter magasban a sarkkörökhöz közel szálló repülőgépek utasai és személyzete szintén nagyobb mértékű sugárzásnak van kitéve.

„Ezek nagy energiájú szoláris protonesemények. Ezek a nagy energiájú részecskék közvetlenül zárpornak a Földre, létrehoznak olyan részecskéket, amelyeket mérünk. Ezekhez kapcsolódva vannak alacsonyabb energiájú események, amelyek átlagosan 1-4 nap alatt érik el a Földet. Ezek geomágneses vihart okoznak. Ez a két eseménytípus nem mindig esik egybe” – mondta Raimund Muschlere, a Lundi Egyetem kutatója a BBC Newsnak.

A kutatók azonosítottak a múltból két másik nagy eseményt is, amelyek bizonyítékokat hagytak a grönlandi jégmagokban és a fák gyűrűiben. Ezen események egyike 774-775-ben történt és erőssége hasonló volt a Kr.e. 660-ban történthez.

Forrás: MTI

Budapesten ad koncertet a Postmodern Jukebox

Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel szerdán a Postmodern Jukebox, a legnagyobb mai slágereket jazzstílusban feldolgozó amerikai formáció.

Első dalukat 2013-ban mutatták be a Youtube videómegosztó oldalon, ahol három hónap alatt 1,8 milliószor nézték meg a klipet.

A változó tagokból álló, 2009-ben alakult zenei csoport eddig 17 albumot adott ki, többször jártak már turnéval Európában, azon belül Budapesten is.

A Welcome to the Twenties 2.0 Tour című turné célja, hogy felkészítse a világot egy olyan évtizedre, amelyben visszatérünk a korábbi generációk zenei stílusához és szakmabeli tudásához -nyilatokozta a Postmodern Jukebox alapítója, Scott Bradlee.

Új dinoszauruszfaj fosszíliáit fedezték fel Ausztráliában

Egy eddig ismeretlen, wallaby kenguru méretű, növényevő dinoszauruszt azonosítottak a kutatók öt megkövesedett felső állkapocs alapján a délkelet-ausztráliai Victoria államban.

A Journal of Paleontology című folyóiratban publikált tanulmány szerint a Galleonosaurus dorisae-nek elnevezett faj fosszíliáit a 125 millió évvel ezelőtti kréta időszakból származó kőzetekben fedezték fel a Gippsland régióban – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Forrás: James Kuether

Az ausztráliai University of New England munkatársaként dolgozó Matthew Herne szerint a felfedezett állkapocs-maradványok fiatal és már kifejlett példányoktól származnak, ami azért különleges, mert ez az első alkalom, hogy korcsoportokat sikerült azonosítani egy ausztráliai dinoszauruszfajtól származó állkapocs-maradványok alapján.

Az ornithopoda alrendbe tartozó Galleonosaurus kis termetű, növényevő dinoszaurusz volt. „Ezek az apró dinoszauruszok valószínűleg nagyon fürgén mozogtak az erőteljes hátsó lábaiknak köszönhetően” – mondta Herne, a tanulmány vezető szerzője.

A Galleonosaurus dorisae a 16-17. században használt teher- és hadihajó (galleon) felfelé fordított testére emlékeztető felső állkapcsáról, valamint a fosszíliák felfedezésnek helyét tanulmányozó Doris Seegets-Villiersről kapta.

Herne szerint a Galleonosaurus felfedezése újabb bizonyítékul szolgál a hajdani ausztrál-antarktiszi hasadékvölgy térségében élő ornithopodák szokatlan sokszínűségére.

A tanulmány szerint a Galleonosaurus dorisae közeli rokona a Diluvicursor pickeringi nevű fajnak, amelynek felfedezéséről 2018-ban számolt be Herne és csapata. Az ornithopodák alrendjébe tartozó Diluvicursor pickeringi részleges csontvázára 2005-ben bukkantak rá Victoria államban.

A Galleonosaurus dorisae felfedezése előtt a Gippsland régió egyetlen ismert ornithopoda dinoszaurusza a Qantassaurus intrepidus volt, amelyet 1999-ben azonosítottak. „Úgy véljük, hogy ez a két hasonló termetű élőlény különböző növényekkel táplálkozott, ami lehetővé tette számukra, hogy megférjenek egymás mellett” – mondta Herne.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a mai Victoria állam területéről származó ornithopodák közeli rokonai a patagóniai dinoszauruszoknak.

Forrás: MTI

Áprilisban rendezik meg a 10. VinCE Budapest Wine Show-t

Nagyszabású sétálókóstolóval, valamint a nemzetközi és a hazai borvilág csillagait felvonultató mesterkurzusokkal várja a látogatókat a 10. VinCE Budapest Wine Show április 25. és 27. között a Várkert Bazárban.

A Magyarország egyik legrangosabb beltéri boros rendezvényeként számon tartott VinCE Budapest mintegy kétszáz magyar és külföldi kiállítója ezernél is több bort kínál a sétálókóstoló látogatóinak – közölték az MTI-vel a szervezők.

Mint hozzátették, a kiállító pincészetek szigorú válogatáson esnek át: körükbe csak azok kerülhetnek be, akiknek a bora a VinCE Magazin valamelyik bortesztjén legalább négycsillagos, azaz kiváló minősítést ért el.

Újdonság, hogy a rendezvényen a VinAgora borverseny díjnyertes tételei is bemutatkoznak.

A VinCE Budapest különlegessége, hogy három napon át széles nemzetközi kitekintést nyújtó mesterkurzusok és workshopok sorával várja a bor világa iránt mélyebben érdeklődőket. A tematikában idén – a rendezvény tízéves jubileumára emlékeztetve – gyakran felbukkan a tízes szám. A VinCE Budapest minden délelőttje buborékokkal indul: a csütörtöki napot például Essi Avellan Master of Wine és Márkus György champagne-szakértő mesterkurzusa nyitja, ahol a 2008-as évjárat válogatott champagne-ai kerülnek a poharakba.

Az idei tematikában a hazai termőhelyek is kiemelt szerepet kapnak: a Tokaj-hegyaljai Borvidékről ifj. Szepsy István a furminton, Balatonfüred-Csopakról Figula Mihály az olaszrizlingen keresztül mutatják be kiemelt dűlőik sajátosságait; a Mádi Kör tagjai pedig boraik legjavából válogatva mutatják meg a termőhely erejét.

A nemzetközi borvilág is számos tétellel képviselteti magát: olyan ismert márkák képviselői lépnek színpadra, mint az olasz Antinori és Mionetto vagy a portugál Symington, de lehetőség nyílik a vörösboros világ legismertebb házasításainak alaposabb megismerésére is, Bordeaux-tól Kaliforniáig.

A VinCE Budapest folyamatosan bővülő programja és kiállítói listája a https://vincebudapest.hu honlapon érhető el.

Viharos széllel kezdődik a hét

Viharos széllel kezdődik a hét, emellett záporokra, néhol hózáporra is készülni kell. Hajnalban mínuszok is lesznek, s néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn eleinte az ország nagy részén derült, napos idő várható, majd dél, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Délnyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, a magasabb helyeken havas eső sem kizárt. Eleinte még nagy területen lesz viharos a szél, mely a nap folyamán fokozatosan veszít erejéből, de késő délutánig továbbra is számítani kell erős, főként a Kisalföldön viharos lökésekre is.

A szél veszélye miatt hétfőre másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn általában 3-10 fok között alakul, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul.

Kedden számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki, illetve hajnalban a Dunántúlon futó hózápor sem kizárt. Még ekkor is eleinte viharos, erős lesz a szél, majd délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A minimumhőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 7-11 fok között alakul.

Szerdán eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben plusz 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön délen, délkeleten több helyen, másutt csak elszórtan eshet az eső, illetve a zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Pénteken, március 15-én szórványosan várható eső, zápor. Időnként megerősödhet a szél is. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 6-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap elszórtan eső, zápor előfordulhat, de vasárnap több órára kisüt majd a nap. A szél többfelé megerősödik, vasárnap helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet szombaton 2 és 7, vasárnap 3 és 8 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 10 és 18, vasárnap 13 és 18 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Terrarisztikai börzét rendeznek március végén Budapesten

Terrarisztikai és akvarisztikai börzét, valamint a programok között sünszépségversenyt is rendeznek március 31-én Budapesten, a Groupama Arénában.

A látogatókat több mint 1000 négyzetméteren terráriumi és akváriumi állatok, felszerelések, eleségek és tanácsadás várja, a pókok, kígyók, békák, hüllők, teknősök, csigák és kétéltűek mellett vadászgörények, egerek, apró rágcsálók és díszhalak is láthatók lesznek. Idén először sün szépségversenyt is rendeznek a Sünbarátok és Süntenyésztők Egyesülete közreműködésével – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az állatsimogatóban többek között olyan hüllőkkel is találkozhat a közönség, mint a gabonasikló, a szakállas agáma vagy a Boa constrictor óriáskígyó. A szervezők külön figyelmet szentelnek a családoknak, ezért több olyan kísérőprogramot is kínálnak, amelyek hozzájárulnak a helyes és biztonságos kisállattartáshoz, valamint minden lényegi információval ellátják az érdeklődőket. Lehetőség nyílik a hazai legrangosabb tenyésztőktől személyesen kérdezni, akik hosszú évek tapasztalatait tudják megosztani.

Sakkban tartja a vérnyomást a rendszeres délutáni szunyókálás

A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit – állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán mutatták be tanulmányukat.

„A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. Például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése csökkentése 3-5 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást” – idézte Manolis Kallistratos kardiológust, a voulai Asklepieion Általános Kórház kardiológusát, a tanulmány társszerzőjét a Science Daily tudományos hírportál.

A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét – tette hozzá magyarázatként.

A rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást, ami a kutatók szerint azonos a más ismert vérnyomáscsökkentő beavatkozásokkal. Ráadásul minden 60 percnyi napközbeni alvás 3 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást.

„Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres csökkenés a vérnyomásban 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer események, mint például a szívroham kockázatát” – mondta Kallistratos.

Megfigyelésünk alapján, ha valaki megteheti azt, hogy rendszeresen szunyókál, az a magas vérnyomásra is előnyös hatással van. A sziesztát könnyen be lehet illeszteni az életmódba, nem jár semmilyen költséggel” – hangoztatta.

A kutatók szerint ez az első olyan tanulmány, amely a délutáni alvás vérnyomásra gyakorolt hatását mérte fel olyan emberek körében, akiknek általában szabályozott a vérnyomása. Ugyanez a kutatócsoport már kimutatta, hogy magas vérnyomásúak esetében is kapcsolatba hozható a délutáni szieszta a magas vérnyomás csökkenésével, és esetükben kevesebb vérnyomáscsökkentőt kell felírni.

A görög szakemberek 212 ember figyeltek meg, akiknek az átlagos vérnyomása 129,9 higanymilliméter volt. Átlagosan 62 évesek voltak, a résztvevők fele nő volt. Minden negyedik résztvevő dohányzott vagy 2-s típusú cukorbetegségben szenvedett. A kutatók a nap 24 órájában rendszeresen mérték vérnyomásukat, feljegyezték, hogy sziesztáztak-e – ami átlag 49 percnyi alvást jelentett -, milyen volt az életmódjuk – alkohol-, kávé-, sófogyasztásuk, fizikai aktivitásuk -, mérték pulzusokat, az artériák rugalmasságát és végeztek náluk szívultrahangot is.

Megállapították, hogy általánosságban 5,3 higanymilliméterrel csökkent a szisztolés vérnyomás azoknál, akik sziesztáztak, azokhoz képest, akik nem. Előbbiek esetében a vérnyomás 128,7/76,2, utóbbiaknál 134,5/79,5 volt. Közvetlen egyenes arányú összefüggést mutattak ki az alvás időtartam és a vérnyomás között, minden egyes óra a vérnyomást 3 higanymilliméterrel csökkentette.

Kallistratos hozzátette, hogy további vizsgálatok szükségesek eredményeik megerősítésére.

Forrás: MTI