Főoldal Blog oldal 243

Júniusban veszi kezdetét a Magyar K2 Expedíció

Ismét együtt indul útnak Klein Dávid és Suhajda Szilárd, ráadásul számukra már ismerős terepet vesznek célba: a 8611 méteres K2 csúcsára szeretnék feljuttatni a magyar zászlót oxigénpalack és teherhordók nélkül.

Földünk második legmagasabb hegycsúcsára éppen három évvel ezelőtt indult el először a két hegymászó, de abban az évben a természeti erők nem kedveztek nekik: a hegy felső szakaszán egy hatalmas lavina söpört végig, így akkor senki nem jutott fel a hegy tetejére. A Magyar K2 Expedíció a tervek szerint június 7-én veszi kezdetét, az expedíciót a TV2 támogatja.

2016-ban mászott együtt először „nyolcezresen” Klein Dávid és Suhajda Szilárd. Dávid közvetlenül az Annapurna (8091 m) első magyar megmászása után indult útnak mászótársával. Akkor a K2-n két nagyon erős akklimatizációs kört valósítottak meg, azonban egy hatalmas lavina keresztülhúzta számításaikat. A lezúduló hó végérvényesen megrongálta a fix köteleket és elmosta a magashegyi táborokat, így a hegyen tartózkodó valamennyi csapat beszüntette a mászást. A párosnak azonban mindez nem szegte kedvét, ma egy sajtótájékoztató keretében jelentették be az expedíció médiatámogatójával, a TV2-vel, hogy 2019-ben ismét a „hegyek királya”-ként is emlegetett K2 csúcsát veszik célba. Bár a K2-vel több hazai csapat is próbálkozott korábban, a hegy csúcsát még nem érte el magyar hegymászó. Ezen szeretne változtatni Dávid és Szilárd, akik azt is elmondták, hogy hosszú távra terveznek.  

„A magyar hegymászás komoly utat járt be azóta, hogy 1990-ben egy hazai mászócsapat feljutott a Cso Oju 8201 méteres csúcsára, teljesítve ezzel az első „nyolcezrest” a magyar hegymászás történetében. Azóta sorra születtek a hazai sikerek és már csak a Sisapangma[1], a K2 és az Everest csúcsának palack nélküli megmászása hiányzik ahhoz, hogy teljesítsük a „Himalája koronája” néven ismert kihívást, vagyis, hogy elmondhassuk, hogy a Föld valamennyi „nyolcezresének” csúcsán állt már magyar állampolgár. A következő néhány évben Szilárd barátommal azon leszünk, hogy felkerüljön a korona a magyar hegymászás e közös alkotására és teljesítsük az eddig kimaradt „nyolcezreseket”. Ehhez az első lépés idén a K2 megmászása oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül” – mondta el Klein Dávid.  

A K2 a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, Pakisztán és Kína határán, a Karakorum hegységben. A csúcs tengerszint feletti magassága 8611 méter. Először két olasz hegymászónak sikerült megmásznia 1954-ben. A himalájai csúcsokkal ellentétben ez a hegy leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető. 2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata is megkísérelte elérni a K2 csúcsát, Zsolt azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről kénytelen volt visszafordulni.

Az expedíció során a hegymászók az úgynevezett Abruzzi útvonalat (Abruzzi-gerinc) követik majd.  Az alaptábor elérése után kezdetét veszi a magashegyi akklimatizáció és a táborlánc kiépítése: az egyes akklimatizációs körök során Dávid és Szilárd az alaptábor felett kisebb táborokat épít majd ki. A táborokban élelmet, sátrat hagynak hátra és a táborlánc kiépítése során szervezetüket is hozzászoktatják a ritkább légkörhöz. Várhatóan 3-4 ilyen akklimatizációs kört hajtanak majd végre. A csúcstámadás napján a legfelső táborból indulnak majd, és ide, vagy egy alsóbb táborba térnek vissza.

Az expedíció kapcsán a sajtótájékoztatón Zájer Attila, a TV2 Média Csoport Ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: „Büszkén csatlakozunk a Himalája Koronája Expedíciósorozathoz, nagy izgalommal követjük végig műsorainkban és online platformjainkon Klein Dávid és Suhajda Szilárd útját a felkészüléstől a csúcshódításon át egészen a hazatérés pillanatáig. Bízunk benne, hogy ez alkalommal sikerül a K2 csúcsára kitűzni a magyar zászlót.   A két kivételes sportoló expedíciójának összefoglaló filmjét, a TV2 Csoporthoz tartozó Spíler TV csatornáján láthatják majd a nézők” – tette hozzá Zájer Attila.

Dávid és Szilárd célja valóban a csúcs elérése, de az odavezető út legalább annyira lényeges, mit a csúcs maga: fontos számukra az etikus, sportszerű mászás – ezért nem használnak oxigént vagy teherhordókat –, a környezettudatos expedíciózás, a helybéliek tisztelete, és természetesen a mászás során átélt közös élmények. Ezenfelül mindketten vallják, hogy „egy expedíció akkor tekinthető sikeresnek, ha elérték a csúcsot és a hegymászók épségben le is jöttek a hegyről.”


Több mint száz új rovarfajt fedeztek fel egy indonéz szigeten

Több mint száz új rovarfajt fedeztek fel egy indonéz sziget esőerdejében. A tudósok szerint a bogarak mind a Trigonopterus nemzetséghez tartoznak, vagyis az ormányosbogarak közé.

Az új fajokat főleg a Star Wars és az Asterix szereplőiről nevezték el, így kapta egy zöld fényes bogár a Yoda, egy gömbölyű pedig az Obelix nevet. Tudósokról is neveztek el néhányat: Charles Darvin mellett a DNS-kutatás úttörői, Francis Crick és James Watson is névadó lett – írta a BBC News.

A bogarak mindössze néhány milliméter nagyságúak. Ebből a rovarcsoportból csupán egyet találtak 1885-ben Celebeszen. Az egzotikus élővilágáról híres szigetet esőerdők borítják, bár nagy részüket kivágták már.

Az újabb bogárfajokat felfedező indonéz és német kutatók szerint sokkal több rovarfajt is lehet még találni a régióban.

„Kutatásunk nem ért véget, lehet, hogy eddig csak a felszínt kapirgáltuk. Celebesz földrajza nagyon összetett, és sok területén még sohasem kutattak e rovarok után” – mondta el Raden Pramesa Narakusumo, az Indonéz Biológiai Kutatóközpont múzeumának bogarakkal foglalkozó kurátora.

A kutatáson dolgozó Alexander Riedel, a Karlsruhei Természettudományi Múzeum tudósa ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy az új fajok felfedezése ellenére, részben az erdőirtások miatt, továbbra is csökken a rovarok száma, ami veszélyezteti a biodiverzitást. Az új kutatások szerint világszerte drámaian csökken a rovarpopulációk száma.

James Hogan, az Oxfordi Természettudományi Múzeum tudósa szerint a kutatás rávilágított, hogy a biodiverzitásnak milyen nagy része várhat még felfedezésre és katalogizálásra.

A bogarakat DND-szekvenálással határozták meg. A vizsgálat szerint a Trigonopterus nemzetséghez tartoznak.

Forrás: MTI

Sziget 2019: újabb 20 fellépővel bővült a lineup

Ismét egy nagy csokor fellépőt jelentett be a Sziget, köztük a tavalyi “Legjobb alternatív album” Grammy nyertese, a The National, az idei Grammyn a legjobb remixnek járó díjat bezsebelő Mura Masa, a brit alternatív rockzenei élet kiemelkedő gitárosa Johnny Marr vagy a tavaly év végén új nagylemezzel előrukkoló Tom Odell.

Fotó: tomodell.com

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy már csak alig két napig, azaz március 7-én délig lehet olcsóbban Sziget jegyet vásárolni.

És nézzük, hogy fest a mostani bejelentés teljes listája:

· The National

· Mura Masa

· Johnny Marr

· Tom Odell

· Big Thief

· Honne

· David August

· Broken Social Scene

· Coheed and Cambria

· Jax Jones Live

· Sonny Fodera

· Polo & Pan

· Khruangbin

· Black Mountain

· Grace Carter

· Ocean Alley

· Burak Yeter

Ezzel teljes a Nagyszínpad headlinereinek listája: az első napon Ed Sheeran, másnap a The 1975, majd Martin Garrix zárja a Nagyszínpadot. Szombaton a The National, vasárnap Post Malone és hétfőn a Florence + The Machine a főműsoridős előadó. A Sziget zárónapjára pedig két headliner szintű előadó is fellép a Nagyszínpadon: a Twenty One Pilots és őket a Foo Fighters követi.

Megfilmesíti a Száz év magányt a Netflix

Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix. A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát.

Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül – írja a The New York Times online kiadása. A produkciót elsősorban Kolumbiában forgatják.

A Nobel-díjas író fia, Rodrigo García, aki fivérével, Gonzalóval együtt vezető producerként vesz részt a projektben, elmondta, hogy apja nagyon sok ajánlatot kapott az évek során a könyv filmes adaptációjára. Gabriel García Márqueznek azonban kétségei voltak afelől, hogy a történet megfelelőképpen bemutatható egyetlen – vagy akár két – filmben. Emellett Márquez ragaszkodott ahhoz is, hogy a spanyol nyelven szóljon a történet, így sok ajánlat nem is jöhetett szóba.

„Az elmúlt három vagy négy évben a sorozatok és a limitált sorozatok száma, presztízse és sikere hatalmasra nőtt. A Netflix az első gyártók között volt, melyek bebizonyították, hogy az emberek szívesebben néznek eredeti nyelven, felirattal készült sorozatokat, mint valaha” – mondta Rodrigo García a család döntéséről.

Francisco Ramos, a Netflix spanyol eredeti nyelvű filmekért felelős alelnöke elmondta, a cég korábban próbálkozott már a könyv jogainak megszerzésével, de ellenállásba ütközött.

Mint kiemelte, az olyan sorozatok, mint a Narcos és az olyan filmek, mint a Roma – mely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat – bebizonyították, hogy „csinálhatunk spanyol nyelvű tartalmakat a világnak”.

A Száz év magány Gabriel García Márquez kolumbiai író 1967-ben kiadott nagy sikerű regénye, mely az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalom felé irányította a világ érdeklődését. A regény a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, 35 nyelven, összesen több mint 30 millió példányban jelent meg világszerte..

Gabriel García Márquez 1967-ben publikált nagysikerű regénye az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalomra irányította a világ figyelmét. A könyv a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, eddig 46 nyelven, mintegy 50 millió példányban jelent meg világszerte.

Forrás: MTI

Ismét többfelé várható viharos erejű szél

Nyugaton ismét többfelé várható viharos erejű szél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: megerősödik, majd éjjel előbb az északnyugati tájakon, ma napközben pedig már egyre nagyobb területen viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél. A legerősebb széllökések általában 60-75 kilométer/óra között alakulnak, de a Dunántúl északnyugati felén 75-90, sőt egy-két helyen akár még nagyobb széllökés is előfordulhat. A légmozgás csak estétől csillapodik jelentősen.

Megjegyezték továbbá, hogy estétől, késő estétől északnyugaton kis eséllyel zivatar is kialakulhat.

Az erős szél veszélye miatt mára Vas megyére másodfokú, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

EFOTT 2019: Rita Ora a fellépők között!

A Spotify-on havonta 18.489.743-an hallgatják, egyike azon utolsó szerencséseknek, akik Aviciivel még közös dalba foghattak, legújabb kislemeze, az OWY pedig mindössze négy napja debütált. A közel harminc éves színész- és énekesnő, a brit Voice és X-Faktor mentora, Rita Ora a napokban visszaigazolta: ott lesz Velencén, a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT-on!

Rita Sahatçiu Koszovóban született, azonban a háborúk miatt hamar Angliában kötött ki, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Orara változtatta vezetéknevüket. Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot right now című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majd Ora című albumával a toplisták élére tört. Megélhette, hogy Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár az ismert videómegosztón.

Dolgozott még együtt James Morrisonnal és Iggy Azaleaval is, de kooperációi közül 2018 májusában hozta a legnagyobbat: Bebe Rexha, Charli XCX és Cardi B társaságában a Girls című slágerrel – klipjüket 57 milliószor nézték meg szerte a világon. A popdíva dalait folyamatosan adják a hazai rádiók is, a zenelejátszó appok számlálói pedig szédületes sebességgel pörögnek. Énekesi pályája mellett láthattuk mentorként a brit Voice-ban és az X-Faktorban, sőt mára kiderült, hogy színészként is megállja a helyét: számos sorozatbeli szerep mellett a Halálos iramban 6. részében, majd a Grammy-díjra jelölt A szürke ötven árnyalata című trilógiában is láthattuk, utóbbiban Christian Grey húgaként.

„Jessie J után ismét egy popdívát sikerült headlinerként igazolnunk az EFOTT-ra. Várakozásaink szerint Rita Ora erős hangja, extravagáns megjelenése és laza stílusa minden fesztiválozóban mély nyomot hagy majd. Tavaly járt már Magyarországon, bár akkor azt gondolta, Budapesten van – mi csak bízni tudunk benne, hogy adott-kapott élményei miatt örökre emlékezni fog: a Velencei-tó partján koncertezett és bulizott egy hatalmasat” – mondta Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója.

A sokoldalú popdíva mellett megközelítőleg 200 zenei programmal találkozhatnak 2019-ben az Efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS, a hangulatról gondoskodni fog továbbá a Necc Party is, de hamarosan kiderül minden fellépő, aki csak megfordul Velence-Sukoró térségében, az egyhetes nyaralás ideje alatt.

A Sárkány ismét legyőzte trónkövetelőit a hétvégi amerikai mozis toplistán

Az Így neveld a sárkányodat 3. már a második hétvégén nem talált legyőzőre az észak-amerikai mozikban – írta iparági becslések alapján a Variety.com.

A Universal és a DreamWorks animációja legutóbbi része ezen a hétvégén 30 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyárbevételt hozott, ezzel amerikai eredménye megközelítette a 100 milliós álomhatárt, 97,6 milliónál tart.

A Sárkány-trilógia legfrissebb darabja hasonlóan teljesít, mint az előző két rész: az első 217 milliós, a második 177 milliós jegyárbevétellel dicsekedhet.

Ugyan az első helyhez nem volt elég, mégis erősen kezdett Tyler Perry vígjátéka, az A Madea Family Funeral, 2442 filmszínházban 27 millió dollárért váltottak rá jegyet.

A sikerlista harmadik helyét a Fox stúdió Alita: A harc angyala című sci-fije foglalta el, melyet már három hete játszanak a mozik. Most hétmillió dollárt adott eddigi jegyárbevételéhez, mely már 72,5 millióra rúg.

A Warner Bros. A Lego-kaland 2 című animációja negyedik lett 6 millió dollárral, ezzel 91 milliónál jár Észak-Amerikában.

A legjobb filmnek járó Oscar-díjával, melyet a múlt héten vehetett át, új lendületet kapott a már 16 hete vetített Zöld könyv – Útmutató az élethez, 4,7 millió dollárért váltottak rá jegyet ezen a hétvégén, ami az ötödik helyet jelentette. Észak-Amerikában 75 millió, a kontinensen kívül 74 millió dollárt hozott eddig a film.

Forrás: MTI

Változékony idő várható a héten

Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra is készülni kell. A maximumértékek egyre inkább 10 fok felett, helyenként akár 20 fok felett is alakulhatnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Ma napközben kezdetben sok lesz a napsütés és száraz lesz az idő. Késő délutántól, estétől északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és a Dunántúlon egyre több helyen várható eső, záporeső. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban 0-9 fok lehet. Napközben 15-20 fokig melegszik a levegő.

Keddre virradó éjszaka többfelé várható eső, reggeltől már csak helyenként alakul ki futó zápor. Napközben többórás napsütés várható. Többfelé erős, északon, északkeleten helyenként viharos lesz a szél. Estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Szerdán hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten kezdetben néhol kisebb eső, zápor még előfordul, majd csapadék nem valószínű. A minimum hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximum hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Csütörtökön szűrt napsütésre lehet számítani, csapadék nem várható. Mindenütt megerősödik, elsősorban a Dunántúl nyugati felén többfelé viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 2 és 9, napközben 16 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szórványosan várható kisebb eső, zápor. Többfelé erős lesz a légmozgás. A minimum hőmérséklet 6 és 11, a maximum hőmérséklet 13 és 21 fok között valószínű.

Szombaton és vasárnap helyenként alakulhat ki eső, zápor. Szombaton élénkül, helyenként erős lesz a légmozgás, vasárnap már többfelé megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 3 és 8, vasárnap 2 és 7 fok között alakul. A nappali maximum szombaton 10 és 16, vasárnap 9 és 15 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Modern postakocsis kirándulásokat szervez Keszthely környékén a Helikon Kastélymúzeum

A budapesti Utazás kiállításon mutatta be a nagyközönségnek a Helikon Kastélymúzeum azt a magyar-szlovén projekt keretében újonnan építtetett postakocsit, amelyen a nyáron induló lovas kocsis túrák során utazhatnak majd az érdeklődők Keszthelyen és környékén – közölte az intézmény az MTI-vel.

A korhű megjelenésű, de a régi idők utazásaihoz képest jóval kényelmesebb kialakítású jármű belső terében négy felnőtt és két gyerek foglalhat helyet, további két-két utast pedig külső üléseken szállíthat. A lovas kocsiban található videó- és audiorendszer segítségével menet közben is érdekes információkkal gazdagodhatnak az utasok.


Fotó: Győrffy Árpád

A sárga-sötétzöld színű, 3,5 méter hosszú, fémküllős kerekű kocsi Tóth Alajos kocsigyártó jászárokszállási műhelyében készült, és két ló húzza majd. A járművet a Lovak világa elnevezésű magyar-szlovén projekt keretében tervezte és készíttette a Helikon Kastélymúzeum, amely régóta működtet Hintómúzeumot is.

Szintén a projekt keretében Keszthelyen és térségében négy túraútvonal várja majd azokat, akik lovas kocsival szeretnék felfedezni a környék látnivalóit. A Festetics-kör elnevezésű útvonal Keszthely város határain belül kínál látványos túrát a főúri családhoz kapcsolódó látnivalók érintésével. A Keszthelyi-hegység természeti értékeinek nyomában elnevezésű út a gyenesdiási Természet Házához, a Nagymezőre és a Festetics Imre állatparkba viszi el az érdeklődőket.

A projektben szintén résztvevő Pannon Egyetem Georgikon Karának túrái a Gyöngyösi csárda és a betyársírok érintésével a zalaszántói Béke sztúpához és a környék több érdekes látnivalójához, illetve a Fenyves allén indulva a Szendrey Júlia-emlékház, a Georgikon lovarda és Fenékpuszta érintésével a Kis-Balatonhoz vezetnek.

A Lovak világa – a fenntartható fejlődés új dimenziója a természeti és kulturális gyöngyszemek határokon átívelő minőségi élményért elnevezésű projekt a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg. A projektben a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum és a Pannon Egyetem Georgikon Kara dolgozik együtt a szlovéniai Zavod Nazaj na konja (Vissza a lovakhoz Intézet) és a Rakican-kastély Kutató- és Képzőközponttal (RIS Dvorec Rakican).

A résztvevők korábbi tájékoztatása szerint a közös projekt 818 ezer euróból valósul meg.

Több száz éve elsüllyedt spanyol hajóroncsok lelőhelyéről készül világtérkép

Több száz éve elsüllyedt spanyol hajóroncsok lelőhelyéről készítenek világtérképet a spanyol kulturális minisztérium szakemberei – adta hírül az El País című spanyol napilap.

A víz alatti kulturális örökség leltárának nevezett gyűjtemény a történelem legnagyobb kincses térképe is lehet, mivel a spanyol hajók gyakran igen értékes rakományaikkal, arannyal, ezüsttel, drágakövekkel együtt merültek a mélybe.

Forrás: Universal History Archive/UIG via Getty

A térkép eddig elkészült része a közép-amerikai térségre összpontosít, ahol 681 spanyol hajó elsüllyedésének színhelyét tüntették fel. Köztük olyan történelmi jelentőségű hajó is szerepel, mint Kolumbusz Kristóf Santa María nevű karavellája, amely a Nagy-Antillák részét képező Hispaniola szigetnél futott zátonyra 1492. december 25-én.

Carlos León tengeri régész és Genoveva Enríquez haditengerészeti történész öt éve böngészi az archívumokat és tanulmányozza a fennmaradt antik térképeket, hogy a lehető legpontosabb leltárt állítsa össze, amely az 1492 és 1898 között elsüllyedt hajók legfontosabb adatait is tartalmazza.

A vizsgált zónában az elmúlt négy évszázad során feljegyzett hajótörések csupán 23 százalékát tárták fel eddig a régészek.

A legtöbb roncs Kuba partjainál található, 249-et tartanak számon.

Carlos León szerint a hajók 91 százaléka a rossz időjárási körülmények miatt végezte a tenger mélyén, mindössze másfél százalékuk süllyedt el ellenséges ország hajójával vívott küzdelemben, és kevesebb mint egy százalékuk lett kalóztámadás áldozata. A komoly tűzerővel rendelkező spanyol hajók sokkal inkább félelmetesek és veszélyesek voltak a kalózok számára – vélte a szakember.

A feltérképezés célja nem a roncsok eseteges kiemelése, hanem azok tudatos védelme a lelőhely-országokkal közösen.

Forrás: MTI