Főoldal Blog oldal 254

Kihalási válsággal néz szembe a Föld

Kihalási válsággal néz szembe a Föld, amelynek növény- és állatvilága a dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul – figyelmeztet Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének (CBD) teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.

Palmer az egyiptomi Sarm es-Sejkben csütörtökön véget ért ENSZ Biodiverzitási Konferenciát követően adott interjút a BBC Newsnak, összegezve mindazokat a globális erőfeszítéseket, valamint az egyes emberek szintjén megvalósítható életmódbeli változtatásokat, amelyek segítenek a természet további kiszipolyozásának megakadályozásában.

Palmer szerint a bolygó növény- és állatvilágának sokszínűsége – a biodiverzitás – olyan tőke, amelynek elvesztését nem engedheti meg magának az emberiség. Mint fogalmazott, ha elveszítjük a biológiai sokféleséget, azzal tönkretesszük az embert életben tartó hálózatot.

„Csendes gyilkosnak szoktam nevezni a biológiai sokféleség csökkenését, mivel a hatása nem olyan látványos, mint a klímaváltozásé, ám sok tekintetben sokkal veszélyesebb annál” – jegyezte meg az ügyvezető titkár.

Komoly kihatással van a bolygó egészségre, hogy az emberek mit esznek. „Nem azt mondom, hogy mindenkinek vegetáriánussá kell válnia. Ugyanakkor meg kellene értenünk, hogy a húsfogyasztásunk hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, ami pedig hatással van a természetes élőhelyekre és ökoszisztémákra” – mutatott rá Palmer.

Ma már egyre jobban visszakövethető a különböző termékek származási helye, legyen szó a bútorkészítéshez használt faanyagról vagy a boltokban kapható élelmiszerekről. „A vásárló tájékozódhat. Vegyünk például egy tonhalas szendvicset: honnan érkezik a tonhal, a klímaváltozás más tényezők fenyegette élőhelyről?” – magyarázta.

Az ügyvezető titkár szerint az apró növények és állatok épp olyan fontosak, mint látványosabb, népszerűbb társaik. Elmondta: gyakran kérdezik tőle, hogy miért kellene azzal foglalkozni, ha egy lepkefaj kipusztul az Amazonas-medencében, vagy egy apró bogárfaj örökre eltűnik a Földről.

„Amikor elveszítjük ezeket a fajokat, akkor a természet nagyobb rendszerében betöltött szerepüket is elveszítjük” – magyarázta Palmer.

Hangsúlyozta, hogy a biológiai sokféleség csökkenését megakadályozó intézkedésekhez széleskörű konzultációra van szükség az üzleti világ szereplőinek, az őslakos népek és a civil társadalom bevonásával.

A november 13-án kezdődött és csütörtökön véget ért Sarm es-Sejk-i Biodiverzitási Konferenciára a világ 196 országából érkeztek résztvevők.

Ingyenes közösségi autómegosztási mozgalmat indít a Bónusz Brigád

Mozgalmat indít a Bónusz Brigád az ingyenes közösségi autómegosztás népszerűsítésére novembertől – közölte az internetes bónuszos/kuponos kereskedelemmel foglalkozó cég az MTI-vel.

A vállalat a szívességi alapú személyszállítási mozgalommal azt szeretné elérni, hogy pár hónapon belül legalább ezer sofőr használja rendszerüket. A mozgalmat egy saját autóval indítják, amit csak a megosztásos modell népszerűsítésére használnak dolgozói, de emellett a cég 60 munkatársa is regisztrál az oldalon, és viszi felmatricázott autójával ingyen a jelentkező utasokat.

Közölték, aki #elviszlek matricás autót lát, intse le, de ha a buszmegállóban áll meg egy matricával ellátott autó, akkor nem kell egyik félnek sem bemutatni, hogy miről van szó, egyszerűen utazhatnak együtt. A szolgáltatás ingyenes.

A közlemény idézi Kaprinay Zoltánt, a társaság tulajdonos-ügyvezetőjét, aki kifejtette, a környezetvédők az autók önkéntes megosztásában látják az egyik leghatékonyabb eszközt a dugók kivédésére, a városi kocsiforgalom csillapítására és a légszennyezettség csökkentésére. Elmondta: bárki regisztrálhat a megosztásos modell használatára a bonusz.hu/elviszlek oldalon. Aki ezt megteszi, annak küldenek egy speciális matricát, az ingyenesen felvett utasnak pedig csak annyi teendője van, hogy az autóból posztoljon #elviszlek hashtaggel azért, hogy a mozgalom ismertté váljon és minél gyorsabban bővüljön.

A közösségi autómegosztásra Magyarországon is van példa, ez a megoldás azonban fizetős, mivel az utazók megosztják egymás között a költségeket. Egy ehhez hasonló szolgáltatás Svájcban is népszerű, pár környezetvédő hozta létre a 80-as években. A nonprofitként indul vállalkozás olyan sikeres lett, hogy 1997 óta Mobility CarSharing néven üzleti alapokra helyezték át a szolgáltatást. A svájcihoz részben hasonló, ideiglenes kezdeményezés már Magyarországon is volt 2010 januárjában a BKV-sztrájk idején, amikor egy autómegosztó mozgalom szerveződött. Ez annyira népszerű volt, hogy a Facebook közösségi oldalon, kevesebb mint egy nap alatt, 3400 rajongója akadt a kezdeményezésnek.

A Bónusz Brigád az idén várhatóan több mint 4 milliárd forint forgalmat ér el, míg a magyarországi teljes bónuszos/kuponos közvetített forgalom eléri a 13 milliárd forintot.

Hugh Jackman világkörüli turnéra indul A legnagyobb showman dalaival

Első világkörüli turnéjára készül Hugh Jackman: a Golden Globe-díjas ausztrál színész A legnagyobb showman című film dalaival érkezik jövőre egyebek között Londonba, Párizsba, Hamburgba és New Yorkba.

Az X-Men-filmek sztárja A nyomorultak és más Broadway-produkciók dalaiból is szemezget a The Man. The Music. The Show. című turnén, amelyen élő zenekar fogja kísérni – írja a BBC hírportálja.

Az alakításáért Golden Globe-díjra jelölt színész P.T. Barnum cirkuszalapítót játssza A legnagyobb showman című musicalben, amelynek zenéjét a Tony- és Oscar-díjas dalszerzőpáros, Benj Pasek és Justin Paul jegyzi.

A kritikusok ugyan nem voltak elragadtatva a filmtől, ám az óriási közönségsiker lett. A zenéje 11 egymást követő hétig uralta a brit albumeladási listát és összesen 21 hétig volt első helyezett, ezzel megdöntve a Szombat esti láz rekordját, mint a leghosszabb ideig listavezető filmzene az 1960-as évek óta.

A The Man. The Music. The Show. című turné 2019 májusában kezdődik Hamburgban, majd egyebek között Manchesterbe, Londonba és Párizsba megy tovább. A turné észak-amerikai állomásai között szerepel Houston, New York és Los Angeles.

 

Forrás: MTI

Diótörő és adventi hangulat a Duna-parton

Nincs is annál szebb élmény, mint advent idején sétálni Budapesten a gyönyörűen kivilágított karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren, majd betérni valahova és elfogyasztani egy igazán ünnepi menüt.

Az utóbbihoz lehet jó alternatíva a Corso téli terasz: a főváros világörökségi részén, Budapest legszebb panorámáját csodálva különleges téli italokat és menüt kóstolhatunk. Advent vasárnapjain pedig a Corso Étterem pezsgős brunch-alkalmain elevenedik meg a Diótörő meséje balett-táncosokkal, gyerekeknek szóló programmal és tematikus dekorációval.

Ha szeretnénk kiszakadni az ünnepi forgatagból, és minőségi belvárosi helyszíneket fedeznénk fel, a fűtött Corso terasz és a beltéri Corso Lounge a teljes adventi időszakban klasszikus ünnepi hangulatot öltve fogadja a vendégeket. Az ikonikus InterContinental szállodához tartozó helyszínen kivilágított bukszusok, illatos fenyők veszik körbe a melegített, panorámás teraszt, ahol finom fogások és puha téli kiegészítők társaságában töltődhetnek a vendégek.

Decembertől vasárnaponként különleges adventi brunchokkal készülnek a szervezők. A programra érkező vendégek a szálloda lobbyjában megcsodálhatják a különleges karácsonyi dekorációt, a Diótörő meséjéből „életre keltett” figurákat, majd táncművészek egy részletet is bemutatnak a darabból. Amíg a felnőttek elmerülnek a több mint 80 féle, nemzetközi és hazai fogást felsorakoztató kínálatban, a kicsik a gyereksarokban élvezhetik az animátorok vezetésével bemutatott Diótörő varázsvilágot. „Az InterContinental szálloda élő történelem a Duna-parton, ahogy a Diótörő is egy örök érvényű karácsonyi mese, amit kicsiktől a nagyokig mindenki ismer, ezért döntöttünk a klasszikus ünnepi tematika mellett. Szeretnénk, ha ebben az időszakban a budapestiek is friss szemmel fedeznék fel a várost, és térnének be feltöltődni a szállodánk által teremtett ünnepi világba” – emeli ki Claus Geisselmann, a szálloda igazgatója.

Hétköznapokon a teraszon az étterem téli menüjéből és a bár egyedi kínálatából választhatunk: olyan, magyar találmányok inspirálta koktélokat kóstolhatunk meg, mint a Rubik kocka vagy az újonnan megálmodott Hologram koktél. Ezek az italkülönlegességek nem csupán ízben okoznak igazi meglepetést, hanem megjelenésükben is formabontóan egyediek – csakúgy, mint azok a vívmányok, amelyekről a nevüket kapták.

TIPP: Corso brunch menük: http://corso.hu/etterem/adventi-brunchok/

Ajándékozzunk nevetést idén karácsonykor

A karácsony előtti időszakban sokan keresik a megfelelő ajándékot szeretteiknek. Tárgyi vagy élmény ajándék mellett arra is lehetőség nyílik, hogy az ajándékokra szánt összeg egy részét jótékony célra fordítsuk. Hiszen mi lehet annál nagyobb ajándék, hogy egy kórházban fekvő beteg gyermeket felvidítunk?

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai karácsonykor sem állnak meg, az ünnepi időszakban is látogatják a gyermekkórházban fekvő gyerekeket, hiszen a nevetés gyógyít!

Az 1996 óta működő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány küldetése, hogy bohócdoktoraival nevetést és humort vigyen az arra rászorulók életébe. Jelenleg 30 bohócdoktorunk 15 gyerekkórházat látogat heti rendszerességgel, emellett speciális programokkal jelen vagyunk 3 idősek otthonában, a Pető Intézetben, valamint halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben. Bohócdoktoraink az elmúlt 22 év alatt több mint 330 000 beteg gyermekhez, valamint több ezer idős emberhez vitték el a gyógyító nevetést.

A karácsonyi támogatás módja:

December 1. és december 22. között az adomany.pirosorr.hu oldalon bármilyen összegű sikeres online adományozás után elektronikus karácsonyi emléklapot küldünk, melyet ajándékként is kinyomtathat és átadhat. 2000 forint adományból kellékeket tudunk vásárolni (lufi, hangszer, szivacs orr stb.), 5000 forint adományból egy súlyosan beteg gyermek kórházi látogatását tudjuk fedezni, 10 000 forint adományból egy kórházi osztály jó hangulatáról tudunk gondoskodni.

Egy jóízű nevetés könnyebbé teszi a hétköznapokat, de még nagyobb szükségünk van rá a nehéz helyzetekben. Tapasztalatok azt mutatják, hogy az a hely, ahol a bohócdoktorok megjelennek, rögtön vidámabbá válik. A bohócdoktorok munkájuk során a humort használják, ezzel nem csak a feszültséget oldják, de el is terelik a gyerekek és szüleik figyelmét a fájdalomról és a szorongásról.

Hogyan zajlik egy bohócdoktori vizit?

A bohócdoktorok minden alkalommal ketten érkeznek, átöltöznek és felkészülnek a közös munkára. Látogatásuk előtt az ápolószemélyzettől tájékozódnak a betegekről. A képzett előadóművészek már a kórházi folyosón gondoskodnak a mosolyról és a vidámságról. Ahogy belépnek a kórterembe, a bohócdoktoroknak a másodperc töredéke alatt kell alkalmazkodniuk a pillanatnyi helyzethez: milyen a hangulat, mekkorák a gyerekek és milyen az állapotuk, esetleg van-e látogató valakinél, akit be lehet vonni a nevetésbe. Ezután a tarsolyukból zenét, vidám varázslatokat, zsonglőrmutatványokat húznak elő és a megteremtett barátságos légkör által segítik a gyógyulást.

Orvosi megfigyelések megállapították, hogy azok a betegek, akik találkoznak bohócdoktorral gyorsabban épülnek fel a műtétek után is. Erről egy kisgyermek így nyilatkozott: „Ha a kórházban nem lennének bohócok, akkor az összes gyerek sokkal szomorúbb lenne. A bohócok segítenek nekik, hogy vidámabbak legyenek.” Többek között ez ösztönzi az alapítványt, hogy minél több kórházban vidítson fel gyerekeket.

Kilencezer éves kőmaszkot találtak Hebronnál

Kilencezer éves kőmaszkot találtak Ciszjordánia déli részén, Hebronnál – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakértői szerint a kőszerszámokkal gondosan kidolgozott, emberi arcot mintázó maszkot kultikus szertartáshoz használhatták az újkőkorszakban élő emberek.

Fotó: Debbie Hill/UPI

A Pné Hever telepes falu mellett talált kőálarc széleibe négy lyukat véstek, valószínűleg azért, hogy ezeknek a segítségével rögzítsék az ember fejére.

Az IAA műkincsrablás elleni egységének információja vezetett el az eredetileg a hebroni-hegyekben fellelt ritka tárgy megszerzéséhez, a leletet a régészek a neolitikum második szakaszára, kilencezer évvel ezelőttire datálták.

A mészkőből készült szimmetrikus arcot különös gonddal formázták meg, szemet, orrot mintáztak, sőt fogakat is véstek rá.

A kőmaszkokat a mezőgazdasági forradalom idejéhez kötik, amely a vadászattól és a gyűjtögetéstől az ősi mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez és a növénytermesztéshez vezetett el.

Ehhez az átmenethez a társadalmi struktúra változása és a rituális-vallásos szertartások erőteljes növekedése társult. Ennek az időszaknak a kultikus leletei közé tartoznak többek között az ember formájú szobrok, a vésett-mintázott koponyák és faragott kőmaszkok is.
Ekkoriban az ősök kultuszát gyakorolták, és a házak padlózata alá temették az elődök koponyáját. Az emberi arcot mintázó kőmaszkot is rituális szertartásnál használhatták.
Az IAA hangsúlyozta, hogy eddig tizenöt hasonló maszk került elő az egész világon, de csupán kettőnek ismerik pontosan eredeti helyét, ahol megtalálták őket.

A többit ráadásul magángyűjteményekben őrzik, ami erősen megnehezíti a tudósok hozzáférését, kutatásukat. Az Izraelben most bemutatott maszk jelentősége főként a lelőhely pontos ismeretében, a régészeti környezet tanulmányozásának lehetőségében rejlik.

 

Forrás: MTI

Kolumbusz Kristóf több mint 500 éves címerlevelét bocsátják árverésre Madridban

Kolumbusz Kristóf több mint 500 éves eredeti címerlevelét bocsátja árverésre december 17-én az Ansorena aukciósház Madridban.

Amerika felfedezőjének és leszármazottainak a spanyol katolikus királyok, Izabella és Ferdinánd adományoztak nemesi címet 1493-ban, az után, hogy visszatért első utazásáról.

Forrás: SEBASTIANO DEL PIOMBO

A juhbőrből készült pergamen rögzíti, hogy a Kolumbusz-címer ötös osztású, bal felső részén egy arany kastély jelképezi a kasztíliai királyságot, jobb felső sarkában egy ágaskodó oroszlán jeleníti meg a leóni királyságot.

Az alsó sorban tenger és szigetek láthatók az új világ, mellette pedig öt arany horgony az admiralitás szimbólumaiként. Alattuk arany alapon kék sáv látható.

A dokumentum értékét 1,2 és 1,5 millió euróra (388-484 millió forint) becsülik.
A több mint ötszáz éves adománylevél mindeddig az örökösök tulajdonában volt, és mindössze néhány kiállításon láthatta a nagyközönség, például 1893-ban Chicagóban, illetve 1976-ban Washingtonban.

Sikeresen landolt a Marson az InSight robotgeológus űrszonda

Mintegy 485 ezer kilométernyi út megtétele után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda közép-európai idő szerint hétfő 20 óra 54 perckor – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszállt a vörös bolygóra. A robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója alatt a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét.

Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, de nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll.

A landolás helyét, az Elízium-síkságot (Üdvözültek hona) 22 helyszínből választották ki a NASA tudósai, a helyszín egy teljesen sík térség a marsi egyenlítőtől északra.

„Egy jó landolási hely kiválasztása a Marson olyan, mint egy jó otthon kiválasztása, az elhelyezkedésen van a hangsúly” – közölte korábban Tom Hoffman, az Insight Project menedzsere a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumában.

„Nemcsak egy biztonságos helyre volt szükségünk, hanem egy munkahelyre is, ahol majd öt méter mélyre lehatolhat az HPR robot” – tette hozzá.

A landolási helynek világos helyszínnek kell lennie, és elég melegnek ahhoz, hogy a napelemek működése biztosított legyen. Ezért összpontosítottak az egyenlítő környékére, és választották ki a 130 kilométer hosszú és 27 kilométer széles ellipszis alakú térséget a síkság nyugati szélén – magyarázta Hoffman.

Ez a hely mintegy 600 kilométerre van a NASA Curiosity marsjárójának 2012-es landolási helyétől.

Az Insgiht űrszonda 20 óra 47 percekor hatolt be a Mars ritka légkörébe mintegy 19 800 kilométeres sebességgel,két perccel később az űrszonda védőpajzsának hőmérséklete elérte az 1500 Celsius-fokot.

A súrlódás által lelassulva, egy hatalmas ejtőernyő és retrorakéták segítségével hat és fél perc alatt tette meg a 112 kilométernyi utat a Mars felszínéhez, ahová mintegy óránkénti nyolc kilométeres sebességgel érkezett meg.

A landolás után néhány perccel megérkezett az űrközpontba az első fotó a vörös bolygón álló és működő űrszondáról.

Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni lehet az űrszondával. Egy 2008-as animációs film két szereplője alapján a Wall-E és Eve nevet kapták a műszerek. A két aktatáska méretű CubeSat (kockaműhold) mini műhold néhány ezer kilométerre volt a Marstól, amikor az InSight megérkezett.

Wall-E és Eve ugyanazon a rakétán indult a földről, mint az InSight. A CubeSat típusú műholdak mindig osztoznak a rakétán, mivel túl kicsik és kevésbé jelentékenyek ahhoz, hogy indokolt legyen az önálló kilövésük.

A műholdak mintegy 10 ezer kilométeres távolságban követték az InSightot a Mars felé tartó 483 millió kilométeres útján, hogy elkerüljék az összeütközést vagy a veszélyes helyzeteket.

 

Forrás: MTI

Mike Shinoda, a Linkin Park egyik tagja jövőre szólóban Budapesten

A világhírű amerikai nu metál zenekar tagja 2019. március 12-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

A 41 éves Mike Shinoda jelenleg is zajló észak-amerikai koncertsorozata, a Monster Energy Outbreak Tour folytatásaként fog Európában turnézni jövő márciusban. A rapper, énekes, zeneszerző, producer és vizuális művész idén megjelent szólóalbumát, a Warner által kiadott Post Traumatic-ot népszerűsíti élő fellépésein – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

Shinoda első szólólemeze azt követően jelent meg, hogy a Linkin Park énekese, a drog- és alkoholproblémákkal küzdő Chester Bennington tavaly júliusban öngyilkosságot követett el. A Post Traumatic első három dalában (Place to Start, Over Again, Watching as I Fall) az előadó a Bennington halálával kapcsolatos érzéseit fogalmazta meg. A rapper első előadói megjelenése a Linkin Parkon kívül a 2005-ben a Fort Minor projekt The Rising Tied című lemeze volt.

Az amerikai nu metál színtér egyik legfontosabb zenekara, a Linkin Park 1996-ban alakult. A csapat Benningtonnal hét stúdiólemezt készített; az első a sorban, a 2000-ben megjelent Hybrid Theory a 21. század legjobb eladásokat produkáló debütalbuma, csak az Egyesült Államokban több mint tízmillió példány fogyott belőle. A csapat egyik utolsó koncertjét adta Bennington halála előtt 2017 júniusában a soproni VOLT Fesztiválon.

A kemény gitárzenét hiphoppal és elektronikával vegyítő Linkin Park eddig mintegy 55 millió lemezt adott el világszerte és két alkalommal is Grammy-díjat kapott. A zenekar további lemezei: Meteora (2003), Minutes to Midnight (2007), A Thousand Suns (2010), Living Things (2012), The Hunting Party (2014) és One More Light (2017). A Linkin Parkban Shinoda mellett Joe Hahn (dj), Brad Delson (gitár, szintetizátor), Dave „Phoenix” Farrell (basszusgitár, szintetizátor) és Rob Bourdon (dob) szerepel.

Mínuszok is lehetnek a héten

A hét második felében lehűlésre kell számítani, a leghidegebb órákban mínusz 7 foknál is hidegebb lehet, néhol napközben is mínuszok lesznek. Borús, csapadékos idő valószínű, eső, havas eső, ónos eső, havazás is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Ma országszerte tartós, „kiadós” esőre kell számítani. A 24 óra alatt várható sok eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adta ki hétfőre. Az ország déli része kivételével többfelé erős lesz a szél. A leghidegebb órákban 4-8 fok lehet. Napközben 6-11 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Kedden az esőt észak felől egyre nagyobb területen havas eső, havazás váltja fel, de keleten, délkeleten továbbra is eső várható. A szél többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplén környékén viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul, majd délután csökken a hőmérséklet.

Szerdán eleinte főként délen, délkeleten még gyengén havazhat, majd fokozatosan megszűnik a csapadék. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten továbbra is erős lesz a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0, a maximumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű.

Csütörtökön és pénteken közepesen felhős idő várható, csapadék nem valószínű. Csütörtökön csak élénk lehet a légmozgás, pénteken helyenként erős szélre is számítani kell. A legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön általában mínusz 7 és mínusz 2, pénteken mínusz 7 és mínusz 3 fok között alakul, de a kevésbé felhős, havas tájakon ennél hidegebb lesz. A nappali maximumok mindkét nap mínusz 2 és plusz 3 fok között alakulnak.

Szombaton a Dunántúlon néhol kisebb havazás, havas eső, esetleg ónos eső is előfordulhat. A leghidegebb órákban mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős, havas tájakon ennél hidegebb lesz. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul.

Vasárnap közepesen felhős, csapadékmentes idő várható. A minimumhőmérséklet mínusz 6 és 0 fok között valószínű. Napközben 0-5 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.