Főoldal Blog oldal 253

Ötvenezer éves tiarát találtak a Denyiszov-barlangban

Gyapjas mamut agyarából készült, ötvenezer éves tiarát találtak orosz régészek a szibériai Denyiszov-barlangban.

Az Altaj-hegységben lévő barlangban évezredeken át élt a gyenyiszovai ember, a Homo nemzetség tagja egy időben a ma már kihalt neandervölgyi emberekkel.

Fotó: siberiantimes.com

A szakemberek feltételezése szerint a tiarát a gyenyiszovaiak készítették, akiknek 50 ezer éve már voltak ismereteik arra, hogy mammutagyarból elegáns tűket vagy kőből szép karkötőket készítsenek. Ez a tiara lehet a legősibb ilyen ékszer – olvasható a Siberian Times napilap honlapján.

A tiarát arra használták, hogy a hajat felfogják a szem elől, a lelet érdekessége, hogy valószínűleg férfi és nem nő számára készült, erről mérete árulkodik.

A tiarán lévő nyomok arra utalnak, hogy a fejdíszt egészen addig hordták, amíg el nem törött, majd félredobták a barlangban. Nem találtak rajta semmilyen vallási szimbólumot vagy díszítő elemeket. Találtak viszont a lekerekített végén egy lyukat, ahová a madzagot fűzték, amellyel a fejhez kötözték a tiarát.

Az őskori tiara 45-50 ezer éves lehet, és egy nagyfejű ember hordhatta Alexander Fedorcsenko, a Novoszibirszki Régészeti és Etnográfiai intézet munkatársa szerint.

A régészek korábban már a barlangban rábukkantak egy díszített mamutagyarból készült tiara kicsiny darabjára. Az újabb lelet megerősíti a szibériai kutatók azon feltételezését, hogy a barlang ősi lakói évezredeken át hordtak tiarát, amelyet valószínűleg ők maguk állítottak elő. Ez utóbbira utal az a tény, hogy számos mammutagyar darabkát találtak a barlangban.

Az egyik legősibb tiara megtalálása nemcsak a Gyenyiszov-barlang, hanem az egész világ esetében ritka. Az ősemberek használtak mamutagyart karkötő, nyaklánc és más ékszerek, valamint tűk és nyílvégek készítésére – magyarázta Fedorcsenko.

Találtak már a régészek a barlangtól jóval északabbra hasonló mammutagyarból készült tiarákat, de azok jóval később, valamikor 20-28 ezer éve készültek – tette hozzá.

A gyenyiszovai ember maradványait 2008-ban fedezték fel Oroszország szibériai részén, az Altaj-hegységben, az úgynevezett Gyenyiszov (Dénes-féle) barlangban, amelynek elnevezése a feltevések szerint a 18. században a környéken élt Gyionyiszij (Dionüszosz) nevű remetétől származik. Egy másik magyarázat szerint a közelben terültek el egy Gyenyisz (Dénes) nevű pásztor legelői, és ő húzta meg magát rossz idő esetén a barlangban. Mintegy 30 ezer éve kihalt, de a genetikai lenyomat nyomon követhető a modern ember genomjában.

Forrás: MTI

Új iPhone 1 dollárért?

Magyarok fejlesztették az új közösségi piacteret, ahol prémium termékeket lehet megvásárolni akár egyetlen dollárért.

Aktuális mobiltelefon-csúcsmodellek, játékkonzolok vagy akár egy új autó – jó lenne ezeket minimális összegért, mondjuk egyetlen dollárért megvásárolni. A most elindult Allyos pontosan ezt teszi lehetővé. Egy termék megszerzéséhez ugyan némi szerencsére is szükség van, de ha az nem áll mellénk, a befizetett pénzünk akkor is levásárolható.

Háromévnyi fejlesztés és tesztelés után a közösségi vásárlás segítségével átalakítaná az online kereskedelmet az Allyos. A rendszerben, ha egy termék 100 dollárba kerül, akkor maximum 100 potenciális vásárló dönthet úgy, hogy 1-1 dollárral beszáll a vásárlásba. Ha a teljes árat összeadják, akkor a finanszírozott termék az egyiküké lesz – az, hogy pontosan kié, véletlenszerű kiválasztás útján dől el. Azonban a többieknek sem kell bánkódniuk, mert a betett pénzük nem veszik el, azt az Allyos piacterén teljes összegben kedvezményként levásárolhatják.

A rendszerben az egyenlőséget az időtényező beépítése valósítja meg: egy termék közösségi finanszírozásába mindenki óránként maximum 1 dollárral szállhat be, és mivel a kampányok csak néhány napig futnak, senki számára sem garantált, hogy ő vásárolhatja meg az adott terméket. Ez kizárja azt, hogy egy felhasználó hátrányba szorítson másokat csak azért, mert vastagabb pénztárcával rendelkezik.

Az Allyos elsőként a magyar piacon vezeti be a szolgáltatását, az alkalmazás már letölthető a Google Play Áruházból és az iTunes App Store-ból.

A hétvégén is folytatódik a változékony idő

A hétvégén is folytatódik a változékony idő, napsütésre, csapadékra is készülni kell. Lehűlés továbbra sem várható, többfelé 5, helyenként 10 fok körül is alakulhatnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Ma nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de a Dunántúl nyugati, délnyugati részein felszakadozhat a felhőzet, és kisüthet a nap. Az északi megyékben helyenként előfordulhat gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék: eső, ónos eső, az Északi-középhegységben havas eső, hószállingózás is lehet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de estétől nyugaton már meg is erősödhet a szél.

A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2 fok között valószínű. Napközben plusz 1-12 fok között alakul a hőmérséklet, az északkeleti határvidéken lesz a leghidegebb, az Alpokalján a legmelegebb.

Szombaton sokfelé várható eső, zápor, eleinte az északkeleti térségben esetleg ónos eső is lehet, majd a déli óráktól nyugat felől szűnik a csapadék. A Dunántúlon nagy területen megerősödik a szél. A leghidegebb órákban általában plusz 3 és 7 fok között, de északkeleten csak 0 és plusz 3 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben az ország nagy részén 5-9, északkeleten 2-5 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap rövid, naposabb időszakok is lehetnek, elszórtan kialakulhat eső, zápor. A szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 4 és 11 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók

Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata. Az alkotás díszbemutatóját szerdán tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A díszvetítést megtekintette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója és számos alkotó is.

A televízióból több generáció által ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film a víz alatti rovarok és kisállatok világát mutatja be játékos, mesés, ismeretterjesztő formában, miközben a természet szeretetére és a környezet védelmére is tanít.

„Annak idején az egész estés változatnak több mint egymillió nézője volt, és amikor megnéztem a filmet, úgy tapasztaltam, hogy nem elavult és érdemes újranézni. Annál is inkább, mert az élő víz védelméről is szól a film, és az ma is fontos, hogy odafigyeljünk a természetes vízállományunkra” – mondta el az MTI-nek Mikulás Ferenc, aki a film készítésében már a kezdetektől részt vett.

A producer felidézte, hogy a történetet 43 évvel ezelőtt a Magyar Televízió rendelte meg és a Pannónia Filmstúdióban készült el az első rész. Egy német forgalmazó úgy vélte, hogy nem lesz eladható a film a figurák miatt, de a producer felvállalta a sorozat készítését a kecskeméti stúdióban, hiszen úgy gondolta, a szereplők külsejük helyett belső tulajdonságaik révén válnak igazán szimpatikus és szerethető karakterekké.

A sorozat első évada a gyerekek mellett a felnőttek körében is nagy sikert aratott, később 45 országban vásárolták meg a forgalmazási jogokat. Ezt követően merült fel az ötlet, hogy készüljön a sorozatból egy egész estés rajzjátékfilm is.

A film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. „A felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában” – emelte ki a producer. Elmondta, hogy a restauráláshoz a Nemzeti Kulturális Alap négymillió forintos, a Magyar Nemzeti Bank hatmillió forintos támogatást adott.

Böszörményi Gábor, a filmet forgalmazó Mozinet Kulturális Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a felújított mese 2019 tavaszán kerül az országos mozihálózatba, és a vetítésekhez kapcsolódva számos ismeretterjesztő előadással, valamint az élővizek világát bemutató programmal készülnek majd a víz világnapja jegyében.

Mesterséges rádiójelek után kutattak az Oumuamuát vizsgáló tudósok

Mesterséges rádiójelek után is kutattak a tudósok, amikor az Oumuamuát, a Naprendszer egy éve felbukkant első „csillagközi bevándorlóját” vizsgálták.

Az Oumuamua 2017-es felfedezése óta a tudósok próbálják magyarázni különleges alakját és jellemzőit, pontosan meghatározni eredetét.

A kaliforniai Mountain View-ban működő, a Földön kívüli intelligens élet keresésére specializálódott SETI intézet tudósai az Allen Teleszkópsor (ATA) segítségével figyelték meg az Oumuamuát, amikor mintegy 278 millió kilométerre volt a Földtől.

Céljuk az volt, hogy mesterséges rádiójeleket találjanak, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy az objektum „nem a saját csillagrendszerében bekövetkezett véletlen gravitációs csúzli-hatás által az űrbe kilökődött egyszerű kőzet”.

„Olyan jelek után kutattunk, amelyek bizonyítják, hogy az objektum valamilyen technológiát foglal magában, tehát mesterséges eredetű” – mondta Gerry Harp, a kutatásról készített tanulmány vezetője. A csillagászok eredményeiket az Acta Astronautica című szaklap 2019 februárjában megjelenő számában fogják bemutatni.

A tudósok nem találtak rádiójel-kibocsátást. „Megfigyeléseink nem zárják ki egyértelműen, hogy az Oumuamua mesterséges eredetű, de fontos adatokkal szolgálhatnak a felépítéséről” – tette hozzá Harp. Ezek az ismeretek eszköztárul szolgálhatnak a jövőben felfedezett csillagközi objektumok természetének megismeréséhez, vagy a Naprendszer más, kisebb objektumainak megismeréséhez. Régóta létező nézet, hogy ez utóbbiak is lehetnek csillagközi szondák: a rádiójelek megfigyelése új módot jelent ennek a fantáziadús, de nem lehetetlen elméletnek az ellenőrzésére – írta honlapján a SETI.

A tudósok többsége szerint a hosszúkás, szivar alakú űrobjektum egy másik naprendszerből érkezett, pályája alapján nem származhat a miénkből. Kezdetben úgy vélték, üstökösről van szó, ám kiderült, hogy egyetlen tulajdonsága sem vall erre, porból és vízjégből álló csóvája sincsen.

Az Oumuamuáról feltételezték, hogy aszteroida, noha alakja rendkívül szokatlan, szivarhoz vagy uborkához hasonlítják, hossza 200 méternél is több.

A mesterséges eredetet tekintve a kutatók szerint az is egy lehetőség, hogy az Oumuamua egy napvitorlás, egy fejlett technológiájú műszerből származó törmelékként úszik a csillagközi térben. Az elmélet képviselői, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagászai szerint az objektumot a Nap sugárzása hajtja. Úgy vélik, az objektum nagy sebessége és szokatlan pályagörbéje annak következménye, hogy már nem működik.

A Hawaii Egyetem csillagászai 2017. október 19-én észlelték a Naprendszeren nagyon nagy sebességgel áthaladó objektumot. A kutatók Oumuamuának, hawaii nyelven „elsőként érkező távoli üzenetnek” nevezték el az égitestet.

Felfedezése után mintegy 2,5 hónapon át volt látható nagy teljesítményű, földi bázisú teleszkópok segítségével. A kutatók folytathatták a munkát az összegyűjtött információk alapján, de a szivar alakú égitestet nem láthatják többé.

A szakértők eddigi kutatásai szerint a 2015 BZ509 jelű égitest rögtön a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése után csatlakozhatott bolygórendszerünkhöz egy másik csillagrendszerből. Júniusban hivatalosan üstökösnek nyilvánították az Oumuamuát.

 

Európa legdrágább, 2,3 millió eurós karácsonyfáját állították fel Münchenben

Európa legdrágább, 2,3 millió eurós karácsonyfáját állították fel Münchenben: a Pro Aurum müncheni aranykereskedő 2018 darab egyunciás aranyérméből állította össze.

Benjamin Summa, a vállalkozás szóvivője szerint az aranyfa 2018 darab Bécsi Filharmonikusok aranyérméből áll, a tetejét pedig egy 20 unciás Bécsi Filharmonikusok aranyérme díszíti. Összesen 63 kilogrammot nyom a színarany építmény, amely a jelenlegi aranyárfolyam szerint 743 millió forintot ér.

A művet december 15-ig láthatják az érdeklődők az aranykereskedelmi cég irodaházában – számoltak be róla a német hírportálok.

Rontó Ralph duplázott a mozis sikerlistán

Második hete verhetetlen a Ralph lezúzza a netet című családi animáció az észak-amerikai mozik kasszasikerlistáján – írta iparági becslések alapján a Variety.com filmes szaklap.

A Disney produkciója a hétvégén 25,8 millió dollárt (7,4 milliárd forint) kasszírozott, bár Rontó Ralph története az előző, hálaadásnapi hétvége óta 53 százalékkal esett vissza, ami nem meglepő, a vakáció után általában visszaesik a mozik forgalma. A film Észak-Amerikában meghaladta a 100 millió dolláros bevételt, a nemzetközi piacokon 87 milliónál jár.

A második helyet a Grincs című 3D-s számítógépes animációs film szerezte meg, amely Dr. Seuss azonos című könyvén alapul. A hétvégi 17,7 millió dollár 203,5 millióra növelte az amerikai jegyárbevételét.

A Creed folytatása Michael B. Jordannal és Sylvester Stallonéval a főszerepben ezen a hétvégén a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza 16,8 millióval, bevétele így két hét alatt 81,2 millió dollárra nőtt.

A negyedik helyen végzett a Harry Potter-varázsvilág újabb epizódja, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei 11,2 millió dolláros jegyárbevétellel, ezzel az észak-amerikai eredménye 134 milliósra duzzadt. A nemzetközi piacok is jól fogadták, összesen mintegy 500 millió folyt be a jegyértékesítésből.

A Fox stúdió Freddie Mercuryról szóló életrajzi filmje, a Bohém rapszódia lett a heti sikerlista ötödik helyezettje 7.9 millió dolláros jegyárbevétellel, észak-amerikai eredménye már 164,3 milliónál jár.

Egyetlen nagy, országos premier volt a csendes, ünnep utáni hétvégén, a The Possession of Hannah Grace című horror a várakozásoknak megfelelően, 6,5 millió dollárral nyitott.

Csapadékos idő várható a héten

Jellemzően borús, csapadékos idő várható a héten; eső, ónos eső, néhol havazás is lehet. A hőmérséklet emelkedik, napközben néhol 10 fokot is mérhetnek, éjszakánként jellemzően fagypont körüli értékek valószínűek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Ma az ország északkeleti harmadán foltokban tartósan megmaradhat a köd. Reggel, délelőtt az Északi-középhegység térségében ónos eső, fagyott eső még lehet. Napközben döntően eső várható. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 4 és mínusz 2 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet többnyire plusz 1-7 fok lesz, de délen, délnyugaton 9-10 fokig is felmelegedhet a levegő.

Kedden reggel, délelőtt többfelé valószínű eső, zápor, majd délután újabb csapadékhullám érkezik, de akkor már kevesebb helyen fog esni. Az északi hegyekben estefelé hózápor is kialakulhat. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 6 fok között valószínű. A nappali maximumok általában 8 és 13 fok között alakulnak, de északkeleten 4-6 fok közelében maradnak a csúcsértékek.

Szerdán hajnalban elsősorban keleten lehetnek hózáporok, estétől pedig főként nyugaton eshet néhol az eső. Napközben napos idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet plusz 3 és 8 fok között alakul.

Csütörtökön többfelé lehet eső, zápor, az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben havazás. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 3 fok között lesz a hőmérséklet. Napközben általában plusz 5-10 fokig melegszik fel a levegő, de a Dél-Alföldön és az ország északkeleti harmadán csak plusz 1-5 fok várható.

Pénteken is több helyen lehet eső, zápor, északkeleten néhol havazás, esetleg ónos eső. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között valószínű. A nappali maximumok többnyire 5 és 11 fok között alakulnak, de északkeleten csak 2-5 fokig melegszik fel a levegő.

Szombaton szintén többfelé várható eső, zápor. Több helyen megerősödik a szél. A leghidegebb órákban általában plusz 3-8 fok lesz, de északkeleten csak 1-3 fok valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Vasárnap is több helyen lehet eső, zápor, majd egyre inkább hózáporok lesznek a jellemzők. A szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

A pók is anyatejjel táplálja kicsinyeit

Csemetéit anyatejjel tápláló pókot figyeltek meg kínai tudósok, akik szerint a pók teje négyszer több fehérjét tartalmaz, mint a tehéntej – olvasható a Science című folyóiratban közzétett tanulmányból.

Az anyatej termelésről eddig úgy tartották, hogy az kizárólag az emlősök jellegzetessége. A kínai tudósok által vizsgált ugrópók faj (Toxeus magnus) egy tejszerű anyaggal táplálta kicsinyeit és egészen addig gondoskodott róluk ily módon, amíg azok felnőttek.

Fotó: Zhanqi Chen

Az állatvilágban ismert a szoptatással való táplálás, galambok és flamingók termelnek úgynevezett begytejet, amellyel fiókáikat táplálják. Ám a pókoknál megfigyelt anyai gondoskodás intenzitása és hosszú időtartam igen szokatlan a szakemberek szerint.
A kínai kutatók Thaiföldön őshonos, külsőre hangyákra hasonlító ugrópókoknál figyelték meg a jelenséget. A fészkükben kikelt kicsinyeket az anyapókok teljeséggel az általuk termelt póktejjel táplálták.

A kutatók megfigyelték, hogy a kicsik először a fészek felületén talált tejcseppekből isznak, majd ezután kezdenek el szopni az anya tojásrakó nyílásából.

Csüan Kuj-csan, a tanulmány egyik szerzője szerint a póktej folyékony tojás lehet, amely az szülőcsatornából idő előtt kikerül.

Az anyapók mintegy 40 napig gondozza és táplálja utódát, még az után is, hogy az képes ellátni önmagát, egészen szinte az ivarérettségit.

A kutatók megfigyelték, hogy amikor az anya szülőcsatornáit befestették, elvágva ezzel a tej forrását, a 20 naposnál fiatalabb kicsinyek mind elpusztultak. Amikor az anyát kivették a fészekből, az idősebb pókok lassabban növekedtek, és hamarabb elhagyták a fészket, majd még az ivarérettség elérése előtt elpusztultak – derült ki a kínai tudományos akadémia jünnani részlege tudósainak kutatásából.

 

Forrás: MTI

Először sikerült azonosítani a figyelemzavar kockázatát növelő géneket

Először sikerült azonosítaniuk a kutatóknak olyan genetikai variánsokat, amelyek növelik a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) kockázatát – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.

Az ember génjei meghatározó szerepet játszanak a különböző mentális rendellenességek kialakulásában. Az ADHD esetében a kockázat 75 százalékát a genetikai tényezők adják. Egészen mostanáig azonban nem sikerült egyértelműen azonosítani ezeket a géneket.

A Psychiatric Genomics Consortium nevű nemzetközi szervezet kutatói összevetették a genetikai variánsokat több mint 20 ezer ADHD-val és 35 ezer anélkül élő ember teljes genomjában, és tizenkét olyan specifikus DNS-töredéket azonosítottak, amelyek a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra hajlamosítanak.

Az eredményeket a Nature Genetics című tudományos folyóiratban publikálták a szakemberek.

„A nagy mennyiségű adat lehetővé tette számunkra, hogy elsőként meghatározzunk olyan genomterületeket, amelyek eltérőek az ADHD-val és anélkül élők között. Az ADHD-ra hajlamosító genetikai variánsok kutatása évtizedekre nyúlik vissza, de mostanáig nem sikerült meggyőző eredményeket kapni. Most jelentősen megnöveltük a tanulmányba bevont alanyok számát, nagy mértékben növelve az esélyét annak, hogy hiteles eredményekre jutunk” – mondta Ditte Demontis, a dániai Aarhusi Egyetem adjunktusa, a tanulmány egyik vezető szerzője.

A mostani eredmények új betekintést nyújtanak az ADHD kialakulásának biológiai hátterébe. Az azonosított gének egy része például az agysejtek kommunikációjában, míg mások a kognitív funkciókban játszanak fontos szerepet.