Ha az ember régóta tevezi, hogy kilátogat New York-ba, egész biztos,hogy konkrét, nemes célzattal érkezik a helyszínre. Még akkor is, ha korábban már tiszteletét tette ott, igaz, felületesen, tessék-lássék módon. A módját meg kell adni, ez biztos. S valószínűsíthetőleg egy esküvő egészen masszív indok ilyesmihez.

Bár nem kultiváljuk az egyes szám első személyt – ezt meghagyjuk inkább a bloggereknek, a tényközlő újságírás más. Az persze igaz, hogy egy útinapló jellegű esszét túl modoros lenne többesben, vagy inkább semleges módban írni, úgyhogy ettől most eltekintünk – eltekintek; ne legyen averziója senkinek, ha ide-oda csapongnak majd a stílusjegyek.

Az elején kezdve: adott egy régóta dédelgetett esküvő-ötlet, a megvalósítás váratott magára. Szimplán azért, mert a folyamatosan sűrűsödő céges tennivaló nem tette lehetővé, hogy kiessünk a szórásból akár 1 hétre. Ismétlem: 1 hétre, ami azért nem a világvége, viszont a cégvezetés szinte mindig úgy érzi, nélkülözhetetlen a napi teendők révén. Most viszont minden úgy jött ki, hogy működhetett, mehetett, tötál zöld út.

Cikkünkben nem fogjuk az esküvőt pedzegetni részleteiben, ez privát, a család, barátok, közeli ismerősök kaptak már beszámolót dögivel (és fognak is kapni még minden bizonnyal). Cikkünk inkább egy átfogó képet fog és szeretne nyújtani arról, milyen is volt 2018 késő őszén NYC, azaz New York City. No meg maga az utazás is érdekesség erejével bír, így az sem fog kimaradni az értekezésből.

Első nap, november 4-e

Nem meglepő módon az első nap javarészt az utazással telt. Több, mint 9 órát töltöttünk a levegőben, a LOT közvetlen járatán. Szerencsétlenségünkre merőben más terméket kaptunk, mint amire számítottunk – a bő részletezésébe nem megyünk most bele, ugyanis a LOT hazai képviselete megígérte, hogy amint visszaáll a régi rend, újból próbát tehetünk majd a légitársaságukkal.

Izgatottan várjuk jelentkezésüket – ígérjük, részletesen megírjuk majd a tapasztalatainkat e témában is. Ugyanis az ígért Boeing Dreamlinerek helyett 767-esekkel utaztunk oda és vissza is – a Dreamlinereket visszahívta a gyártó egy kötelező ellenőrzésre, így a LOT-nak bérelnie kell gépeket ahhoz, hogy a közvetlen járatokat menetrend szerint biztosítani tudják az utasok számára. A minőség viszont jelentősen eltér az eredetitől, így az utasnak akadhat némi hiányérzete. Mindegy, dióhéjban ennyi, ahogy feljebb írtuk, nemsokára megmutatjuk majd az „igazi” LOT szolgáltatást egy későbbi New York út kapcsán.

Ottani, nelyi idő szerint késő délután érkeztünk a JFK-re. Az időeltolódás egyébként most, a téli időszámítás szerint -6 óra, ami épp elég volt ahhoz, hogy közel másfél napos jetlaget hordozzunk. De ha átáll az utazó, onnantól kezdve gond egy szál sem.

Kedves családi barátaink jöttek ki értünk a reptérre, autóval indultunk a szállodához, Queens-be. A Hilton Garden Inn-t választottuk, egyrészt azért, mert remek elhelyezkedése révén Manhattan egy karnyújtsányira fekszik, másrészt azért, mert kedvező ár-érték arányának köszönhetően ideális lakhatást biztosított a kinn töltött egy hetünk alatt.

Óriási tumultus, kavalkád fogadott minket a Queens-be vezető sztrádákon, ahogy Tamás, a családi jóbarát említette, ez megszokott, mindennapi dolog. A nap 24 órájában ugyanis a helyzet hasonló, túlzás nélkül, még az elővárosi (suburb) részeken is. Hiába Waze, vagy szimpla Google Maps, nincs sohasem tökéletesen járható és zökkenőmentes útvonal.

Kaptunk is Tamástól egy rögtönzött túravezetést Manhattanben, ami csodás élményként ereszkedett ránk, rögvest mélyíz, kismillió fotó- és videótémát kínálva. Hátsó kocsiablakon kihajolva, esti felhőkarcoló plánokkal, NY cabek, hömpölygő gyaklogosáradat a zebrákon, zaj, tömény zaj, dudálás. Nem is lehet máshogy, csak szimpla szavakban leírni, no és persze ha átéljük személyesen, akkor lehet csak értelmezni igazán.

A Hilton Garden Inn-ben foglalt szobánk pontosan olyan volt, mint ahogyan a szálloda leírásaiban szerepelt. Itthon extrának számító hűtőszekrény és mikrosütő, valamint kapszulás kávéfőző is tartozott a felszereltsélghez. Kingsize bedet kaptunk, ami jól jött, hiszen itthon is hasonló mérethez szoktunk, nem bestélve a fekhely kényelméről, minőségéről.

A fürdő lényegretörő, egyszerű, szintén jó minőségű volt. Első nap meggyűlt a bajunk a zuhany csapjával, ugyanis az európaitól eltérő módon úgy 200 fokban kellett eltekreni ahhoz, hogy érkezzen a melegvíz, mint utólag kiderült (a portaszolgálat azonnal felküldött egy szerelőt, aki elmagyarázta két mondatban a lényeget).

Mivel nem volt semmilyen élelmünk és kiegészítőnk, ezért lastminute még elrobogtunk a közeli Dollar Tree elnevezésű diszkontba. A hely érdekessége, hogy minden írd és mondd 1 dollárba kerül, így a lehető legoptimálisabb hely arra, hogy például jó minőségű (Colgate) fogkrémet, fogkefét, szájvizet, műanyag tányért, villát, kést és kanalat vegyen az utazó. Mindemellett természetesen ételt is lehet kapni, rengeteg fajtát – mi egytálételekkel zártuk a napot. Utána – mondanom sem kell – kidőltünk, és próbáltuk kialudni magunkat.

Második nap, november 5-e

A második napra az esküvő részleteinek (papírok, engedélyek, tanúk, stb.) intézését tettük. Úgy gondoltuk, ha korán reggel nekivágunk, úgy megmarad a nap jelentős hányada, marad idő városnézésre, sétára, felfedezésre is.

Így is tettünk, az ügyintézés zökkenőmentes és gyors volt, a polgárira meg is kaptuk az időpontot. Akár másnap is mehettünk volna, de az időjárás-előrejelzés jelentős mennyiségű esőt jósolt, így a szerdát tűztük ki. Anett gyerekkori baránője, Mariann vállalta a tanú szerepét, párjával, James-szel átutazott Angliából a mi kedvünkért (persze azért maga a szóló programjuk sem volt elhanyagolható) – értesítettük is: szerdán álljanak készenlétben. Miután minden protokollt elrendeztünk, neki is vághattunk a citynek.

New York metrórendszere zseniális: irdatlanul összetett és bonyolult, de csak első blikkre, aztán szép lassan átláthatóvá válik a felépítése. Nincs olyan pont New York-ban (nem csak Manhattanben), ahová ne lehetne eljutni a metróhálózaton keresztül. Igaz, távolabbi pontokra jó pár átszállás szükségeltetik, de az átag utazás úgy is csak 35-40 perc. S persze ne felejtsük el az embertelen nagy távokat sem, ha esetleg sokallnánk a közel háronegyed órás átlagot.

Még a nap elején vásároltunk is egy-egy heti Metrocard-ot, ami tulajdonképp egy bérlet, korlátlanul lehet vele használni New York tömegközlekedését. Ez egy szimpla mágneskártya, mielőtt belépünk a peronra, lehúzzuk a bejárat előtt, és készen is vagyunk. Érdemes nagyon figyelni a járatszámokat, valamint a kiegészítő jelzéseket is, mert sok esetben egy vonalon négy-öt szerelvény is közlekedik, más-más irányokba.

Itt máris megjegyezném, hogy ne induljon el senki úgy New York-ba, hogy nem beszél (és ért) jól angolul. Az sem hátrány, ha az USA szlengeket ismerjük. Ugyanis kínosan el lehet tévedni a pillanatonként elénk táruló szövevényes rendszerben, elég az, ha a reptéri rutinellenőrzésre és magára a checkinre gondolunk.

A második nap tehát alapvetően azzal telt, hogy átlássuk New York felépítését, strujktúráját. Így konkrétan elindultunk a belváros magja felé, útba ejtve a Public Library-t, a Bryant Park-ban épp akkor induló karácsonyi vásárt, majd meg sem álltunk a Times Square-ig. Itt már az eső elkezdett szitálni, de nem tántorította el kicsiny, kétfős csapatunkat attól, hogy ne készítsünk egy halom fotót és videósnittet, mindkét irányból, különböző szögekben. Hihetetlen színkavalkád, monumentális környezet tárul – nem csak itt – a turista szeme elé, a reklámok pedig úgy 20 másodpercenként változnak. Régebben itt klasszikus neonok, fényreklámok díszítették a falakat, mára leginkább óriás LED LCD kijelzők vették át szerepüket.

A Times Square elmaradhatatlan „kelléke” a Disney store, több szinten knálva a brand végeláthatatlan termékportfólióját, Mickey Mouse-tól a Star Wars-ig bezárólag. Igazi csemege ez, mindenképp érdemes betérni.

Mire észbekaptunk, be is esteledett. Igaz, ott is hamar sötétedik, úgy 17:00 (USA szabvány szerint: 5:00 PM) környékén. Így még számtalan fotó és snitt elkészítése után elindultunk vissza Queens-be, a szállásunkra.

Harmadik nap, november 6-a

New York közlekedése – most alapvetően a földfelszínire gondolunk – zsúfolt, ömlesztett, leginkább kaotikus. Queens-béli szállodánk környéke máris ízelítőül szolgált a témában minden reggel, amikor útrakeltünk: a magasvasút csatttogása, a több szólamban érkező dudálás összehasonlíthatatlan bármivel, ami európai. Ráadásul ha átmegyünk Manhattanbe, a helyzet még jobban durvul. A másik ledudálása kötelező, még akkor is, ha mondjuk egy kereszteződésbe, gyalogátkelőre rákanyarodva épp a népet engedi át valamelyik sofőr. Olyat is láttunk, hogy szabályosan, piros elé bearaszoló kocsisorban türelmetlenkedett helyi (?) autós, nagyjából ráült a dudára. Érdekes mindenesetre.

A harmadik nap időjárása hasonlóan látszott alakulni, mint ahogyan az előrejelzés mutatta. Minden reggel és este az NBC lokális New York híradóját néztük, a weather forecastet pedig a StromTeam4 szolgáltatta. Valószínűleg az accuweather alapjain nyugvó rendszert használták ők is, mert szinte mindig ugyanazt a végeredményt hozták ők is, mint a telefonjainkon bejelző AW alkalmazások, így két irányból áramolhatott a biztos infó.

Tehát reggeli startunknál már látszott, hogy az idő elég vacak, szitáló esővel, 10 fok körüli átlaggal. Ja igen, a Fahrenheitet megszokni ilyen rövdike idő alatt képtelenség, de jó fejek az amerikaiak, mert nagyjából mindenhová kiírják Celsiusban is az adatokat.

Úgy voltunk vele, hogy a Central Park, hozzá az Upper East Side tökéletes választás lehet. Bár reménykedtünk, hogy az eső nem mossa el elképzeléseinket, bátran nekivágtunk; Queensboro megálló, magasvasútra fel, át a Manhattan Bridge és hajrá. Amúgy Long Insland gigantikusan nagy, Queens nyugati része, ahol voltunk, kb. a nyolcvanad részét teszi ki, a Manhattan-táv körülbelül 3 kilométer (Central Park). A metró itt vált magasvasútba, ahogy a Manhattan Bridge alól előjön, és hosszan kígyózik tovább Queens külső kerületeibe.

Mire odaértünk a Central Park sarkához, a Fifth Avenue-n átkelve már el is kezdett esni, úgy szépen, komótosan. Annyi baj legyen, túrázunk, semmi para. Az ősz színei remekül átfestették a parkot, tradícionálisan „autumn style” mindenfelé, kismillió filmforgatási helyszín.

Több kedvencünk is lett rögtön, az egyik a klasszikus kis híd alatti rész, a maga rákanyarodó útjával és a sarki kutyaszoborral, a másik a Bethesda Terrace és Fountain. Ez egy klasszikus terasz szökőkúttal, míves kialakításokkal, s persze utánozhatatlan hangulattal.

Mivel az idő egyre barátságtalanabbá vált, úgy döntöttünk, ideje múzeumot látogatni. Mi sem egyszerűbb, ha az ember a Central Parkban masíroz: becéloztuk a nyugati oldalt, az American Museum of History-t. A helyszín a Night at the Museum című film forgatásának adott otthont, legalábbis nyomokban, valós mivoltában teljesen más az épület, maga a kiosztás, minden (sok műtermi megoldás volt a filmnél alkalmazva). A beugró aznap becsületkasszás volt (nem csak az amerikaiaknak), a pénztárban megkérdezték, mennyit szánunk a múzeumlátogatásra. Ez baráti gesztus, bemondtuk az összeget, fizettünk, és már mehettünk is.

Hihetelen mennyiségű információ zúdul a látogatóra már az előcsarnokban is, a világ különböző tájaira jellemző scene-ek káthatók körkörösen mindenfelé, preparált állatokkal, viaszfigurákkal, megtévesztően élethű tálalásban.

Aztán az emeleteken jön az infó ezerrel tovább, a földtörténet szinte összes korszaka, tája, kultúrája külön csoportokba szedve, kategorizálva. Csak megy az ember, megy előre, jobbra, balra, és elveszik a tömény ingeráradatban.

Fotózni és videózni lehet, ami szintén pirospont, arra kell mindössze figyelni, hogy csak ide legalább 32GB-s memóriakártyát vigyünk a fényképezőgépbe és a kamerába egyaránt. Nem biztos, hogy elegendő lesz a kapacitás, főként, ha RAW-ban fotózunk.

Kifelé menet a Hayden Planetarium-ot is útba ejtettük. Itt épp egy nyílt előadás zajlott egy 1900-as évek elején becsapódott meteoritról, amely ki is volt állítva, s meg is lehetett tapogatni – fokozva a nap érdekességeinek tárházát.

Estefelé intéztük a szokásos bevásárlásunkat, most a Whole Foods-ra, és a Target-re esett a választás. Ezek mind grocery store-ok, azaz hipermarketek, mindenféle földi jóval, ami alapvetően idehaza ismeretlen, USA termékekből tevődik össze. Itt most az élelmiszerre gondolunk persze, jó áron egy rakat enni- és innivalót be lehet szerezni.

Érdekes, hogy a tej és az ásványvíz – leginkább purified water néven – viszonylag drága volt, előbbi 3.69 körül mozgott (0.5 gallon – nagyjából 1.5 liter), utóbbi 2.99 környékén, hasonló kiszerelésben.

Ízek. Hát, más, mint Európában, de gondolom, ez nem újdonság. Sok cukor mindenben, artificial flavour (mesterséges íz) minden terméken büszkén pompázik, legyen szó édes, vagy sós ennivalóról. Személyes nass-kedvenc a Reese’s, ami tulajdonképpen egy mogyoróvajas pasztilla tejcsokiba mártva. Ez echte amerikai ízvilág, egyébként a méltán híres Hershey’s csokoládégyár terméke.

Negyedik nap, november 7-e

Eljött a nagy nap, az esküvő napja. Hasonlóan az ügyintézéshez, most is a korai időpontot választottuk ki, pont azért, hogy utána még legyen bőségesen idő másra is. Az időjárás ezúttal kedvezett nekünk, már reggel 15 fok körüli hőmérsékletet mutattak a hőmérők Fahrenheitben.

Miután lezajlott a ceremónia, kis csapatunkkal, Mariann és James társaságában útnak indultunk, hogy elkészítsük az esküvői hangulatfotóinkat. Brooklyn-t céloztuk be, de előtte beugrottunk Mariannék szállására Chinatown-ba kicsit kifújni magunkat. S mivel a fotóhelyszínek is közel estek egymáshoz, ezért úgy döntöttünk, sietni nagyon nem fogunk.

A Brooklyn Bridge is hatalmas. Aki már járt ott, tudja, aki filmen látta, megdöbben egész biztos akkor, amikor először végigsétál rajta gyalogosan. A járókelők a híd felső szintjén közlekedhetnek, a fa padlózat masszív, a bringasávok is itt találhatók. Az autóforgalom egy szinttel lejjebb, ami praktikus, hiszen így jól megoldott a párhuzamos tömegek mozgása.

Manhattan felől közelíteni is pazar Brooklyn felé, hát még az mennyire illusztris, amikor a hídról visszafordulunk a felhőkarcolók felé! Balra nézve jól látszik a sziget déli végződése, az East River külső dokkjai; jobb oldalra tekintve pedig a manhattani látkép zseniális. A One World Trade Center, illetve az Empire State Building csúcsai kitüremkednek a többi épület közül, megadva New York jellegzetes látképének varázsát. Nem véletlen, hogy a legtöbb földfelszíni fotó és vágókép innen, ebből a plánból készül.

Miután végigsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, visszafordultunk, és kisétáltunk a partra. Ez a Dumbo elnevezésű kerület, vagy inkább városrész, lényege, hogy parkos, takaros, valamint itt található a klasszikus kilátó, ahonnan egész lower Manhattant be lehet fókuszálni, háttérben a híddal. Ez a helyszín volt az, amit megálmodtunk az esküvői fotók origójának, úgyhogy Mariannék segítségével el is készültek a klasszikus fényképek.

Délután visszatértünk Manhattanbe, és a maradék fotókat készítettük el. Ezeket már kettesben, ifjú párként, portré jelleggel,  a Central Park-ban. A hátterek csodásak voltak, a színek, a fények, minden összejátszott a helyzettel.

Az amerikaiak nagyon közvetlenek, kedvesek és vendégszeretők. Unalomig ismételt közhely ez, viszont gyakorlatban is pillanatonként meg lehet tapasztalni. Ha keresünk valamit látványosan, például a metróban a térképen, vagy akár egy kereszteződésben forgolódunk – szinte biztosra vehető, hogy azonnal odalép hozzánk valaki, és megkérdezi, tud-e segíteni valamiben.

Így volt ez a Central Park-béli fotózásunk alkalmával is. Egy tüneményes, idősebb hölgy érdeklődött az egyik fotóhelyszínünkön, hogy szeretnénk-e, ha készítene rólunk pár közös képet. Hát persze, hogy szeretnénk, hiszen a ideális helyszínen mindenképp fontos, hogy ne csak szóló portrék készüljenek. Szuper fotókat kreált ő is, bele is került az esküvői albumba, köszönet neki is, így utólag.

Miután beesteledett, körbejártuk szokásos bolt-felderítő köreinket. Most a TJ Maxx és a Marshall’s volt soron, két olyan diszkont store, ahol nagyjából minden megtalálható a dizájnertermékektől az élelmiszerig.

A TJ Maxx a kedvenc, mert tényleg remek árakkal dolgozik, a diszkontárnál is olcsóbban. Példaként egy Michael Kors pulcsit sikerült beszerezni 25 dollárért, úgy, hogy az eredeti ára 89.95 volt. Persze női dolgok, csecsebecsék, beauty termékek is hihetetlenül jó áron kelletik magukat, de erről majd valamikor a Szépségnapló.hu-n, Anett tollából.

Természetesen nem maradhatott ki a Macy’s sem, New York, illetve Manhattan legnagyobb plázája. Rengeteg emelet és bődületes választék a jellemző itt is, mi a hatodikig bírtuk szuflával, utána azt mondtuk: itt megállj most, és irány másfelé is. Tulajdonképp egyetlen ilyen jellegű helyszín bejárása úgy 1 napot biztosan igénybe venne, ha nem sietnénk túlzottan.

Ötödik nap, november 8-a

A csütörtöki napot egyértelműen a látnivalók megtekintésének folytatására szántuk. Az időjárás ismét nagyon jó volt, szép fényekkel, napsütéssel, úgyhogy semmi nem állhatott az útjába egész napos túránknak.

Már az elején elhatároztuk, hogy aznap megkóstoljuk a híres, tradicionális street foodot. New York utcaképéhez hozzátartozik, hogy minden egyes utcasarkon áll egy kajás truck, vagy inkább jellemzően egy bódé, ahol bőszen sütögetik a gyros-t, hamburgert, hotdogot. Néha értelmezhetetlenül büdös égettszag áramlik a kiadóablakokon keresztül, nem kevés füsttel, miközben az árus teljesen nyugodtan, mosolyogva üldögél a pult mögött, mintha mi sem történt volna.

Beirányoztuk tehát Manhattant, a Lexingtonon leszálltunk, és elindultunk, útba ejtve az Empire State Buildinget és a Rockefellert is. Elhaladtunk az NBC épülete előtt is, majd néhány saroknyira onnan megérkeztünk a Flatiron Buildinghez. Ez a lenyűgöző, háromszög alakú, igen lapos építmény az 1900-as évek elején New York egyik legmagasabb épületének számított.

A Fifth Avenue és a Broadway kereszteződését elhagyva vetettünk egy pillantást a közelben magasló Madison Square Garden-re, majd visszatértünk a Hilton Midtown környékére, s ismét az NBC torony mellett kötöttünk ki. Itt beszereztük a feljebb már körülírt streetfoodunkat, a Halal Guys nevezetű franchise bodegájából, egy-egy 7 dolláros óriásgyros személyében.

Nem túlzás az óriás adag, ugyanis egy tál bőségesen fedezi két felnőtt ételmennyiségét egy főétkezésre – csirke, basmati rizs, zöldségek,  különféle szószok társaságában. Mindezzel együtt kettőt vettünk, betömtük, és nagyjából egész napra jól is laktunk.

Délután kettőre Long Island City-be (Queens), Astoria kerületbe voltunk hívatalosak egy kiemelten érdekes helyszínre, a Museum of the Moving Image-be. Ez egy olyan múzeum, ahol filmes és tévés relikviákat őriznek, mindemellett számos retró entertainment cucc is található.

S valóban: számtalan filmklasszikus kellékei, díszletei közt lehetett mustrálni: egyből belefutottunk Star Wars-témájú dolgokba, mint például Star Destroyer makettek, figurák, de találtunk egy, az 1977-es New Hope-ban használt Chewbacca-maszkot is. Volt Mrs. Doubtfire maszk és jelmez, de a Black Swan-ban használt kellékek is kiállításra kerültek.

Volt egy külön retrórész a múzeumbam, ahol is őskövület játékgépek és konzolok voltak kiállítva. PacMan 83-ból, SEGA bedobósok, de volt Commodore 64 és egyéb nyalánkságok is. Úgy, hogy ráadásként még játszani is lehetett rajtuk, mindegyik bekapcsolva, működésképes állapotban várta a látogatókat.

Aznapra még vártak minket a One World Observatory-ben, az újonnan épített World Trade Center panorámateraszán.

Ezt is előre leegyeztettük, azonban nem értünk oda a megadott időpontra, mivel kőkeményen sikerült elkavarnunk valamelyik metróvonalon, hogy aztán Brooklynban kössünk ki. Érdekes volt, de aztán visszaveszkölődtünk a WTC-hez, igaz, közel másfél órás kieséssel.

Ekkorra már indult a blue hours-időszak, úgyhogy eldöntöttük: bejárjuk a dél-manhattani környéket. Természetesen a WTC és a Ground Zero került terítékre, mindent alaposan körbefotóztunk és körbevideóztunk, majd átsétáltunk a Battery Park-ba és remek képeket készítettünk a Szabadságszoborról, meg persze a közvetlen környékről.

Hatodik nap, november 9-e

Anett és Mariann eldöntötte, hogy nincs New York-túra egy közös kávézás nélkül, valamilyen autentikus helyen. Először az Upper East Side volt beirányizva, aztán úgy döntöttek, inkább Greenwich Village lesz a preferált. Kellemes a hasznossal, ugyanis be lett tervezve egy Sex and the City állandó külső helyszín, Carrie Bradshow házának megtekintése is (ami itt található) – a kávézás ideje alatt jómagam nyakamba kaptam a környéket, és újabb tonnányi adag fotó és videóanyag készült.

Greenwich Village teljesen más arculatát mutatja, mint Manhattan. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy korábban egy teljesen különálló, vidéki része volt New York-nak, ebből kifolyólag itt leginkább lakónegyedek váltják egymást, irodaház nagyon ritkán fordul elő.

Annál több étterem, pub és szórakozóhely, a legkülönfélébb nációk által üzemeltetve – az 1 órás séta alatt belefutottam olasz, orosz, valamint lengyel éttermekbe is. Az egész hangulat, a házak stílusa egyedi és félreismerhetetlen: általában 4-5 emeletesek, és mindegyik falán fut az elmaradhatatlan tűzlépcső.

Ford Crown Victoria – a klasszikus NYC taxi és NYPD rendőrautó. Sajnos csak volt, múltidőben lehet beszélni róluk – az utakat Toyota Prius, Nissan e-NV200 taxik róják alapvetően, a rendőrautók pedig leginkább SUV-k (GMC, Chevrolet), de akad rengeteg Ford Fusion is (nálunk, Európában ezek a Mondeo-k).

Viszont Greenwich Village-ben 1 óra leforgása alatt kettő darab Vic is feltűnt a forgatagban, úgyhogy megvilágosodott: van még remény azért. Tervbe volt véve amúgy egy masszív taxizós túra, de elment a kedvünk, amikor egy klasszikus jármű sem érkezett – talán majd legközelebb, bár sok reményünk nincs rá.

Miután lezajlott a pubozás, elindultunk a Szex és New York külső helyszíne felé, ezt nagyjából egy 10 perces sétával el is értük. Hihetetlen, de a mai napig zarándokhely Carrie lakása, most is legalább négy csapat fotózkodott a bejárat lépcsője előtt.

Miután elváltunk Marianntól, visszamentünk Manhattanbe, és folytattuk a még meg nem tekintett látnivalók, helyek feltérképezését. Most a Times Square-en ugrottunk be a Cake Boss című szériához köthető Carlo’s Bakery-be, és megkóstoltuk híres cupcake-variációikat.

Hát, ettünk már jobbat és érdekesebbet is, de az élmények közt bőségesen elférnek ezek is.

Ha már a környéken jártunk, pár megállónyival arrébb megnéztük a Grand Central-t is, New York főpályaudvarát. Itt megint a filmes déja vu jött elő, konkrétan a The Untouchables nyitójelenete, ami klasszikus teljes mértékben.

A paraméterek itt is kellően óriásik voltak, nem is számítottunk másra, a tisztaság, az egész tálalás színjeles. Azzal együtt, hogy jópár millió utas megfordul itt egyetlen nap folyamán.

A Public Library-t sem volt szabad kihagynunk. Egyrészt azért, mert kiemelt látványosságnak számít New York-ban, másrészt azért, mert az építészeti stílusa, kivitelezése lenyűgöző, nem kevésébé a kultúra központisága sem.

Úgyhogy bevágtáztunk, lépcsőztünk több emeletnyit, majd a nyilvánosság számára elérhatő public hallokban belemerültünk NYC utánozhatatlan hangulatába a többiekkel.

Hetedik nap, november 10-e

„Stand clear of the closing doors, please” – talán a legjellegzetesebb részlete New York-nak ez a mondat, legalábis ami a subway-t illeti. Imádtuk, imádjuk, annyira amerikai, hogy amerikaibb nem is lehetne, plusz nagyban hozzátesz a metró amúgy is remek hangulatához. Utánajártunk: a rövid mondatot Charlie Pellett, veterán rádiós műsorvezetővel vették fel, még 2001-ben, azóta változatlanul fut az állomások bemondása után és előtt.

Az utolsó teljes napunkra beterveztünk mindent, ami elmaradt az azt megelőzőekben. Hála az égnek, a One World Observatory vezetése felajánlott számunkra egy újabb időpontot a csütörtöki elszalasztott helyett, ismét délután 4:30-ra – azért választottuk ezt, mert reményeink szerint így a legtökéletesebb az időintervallum, amikor is remek blue hours fotókat lehet készíteni a városról.

Azonban előtte még sok más teendőnk akadt. Első körben lemetróztunk lower Manhattan-be, meg sem álltunk a Staten Island Ferry-ig. Ez egy ingyenes komphajó-járat Staten Island-re, a Szabadságszobor érintésével – így ezt a látnivalót sem hagytuk veszni. Bár kimondottan erős szél volt aznap, mégis tudunk rengeteg használható és egyben remek fotót készíteni a nyitott fedélzetről, s persze az utaskabinból is. A komp maga egyébként akkora, mint egy méretes hajó, egy adagban úgy 4-500 embert biztosan el tud szállítani. Úgy, hogy a be- és kiszállásnál tapasztalt tömeg szinte teljesen eloszlik a ferry-n menet közben.

Staten Island-en most nem töltöttünk el időt, hanem azonnal indultunk vissza Manhattanbe, hogy maradjon még időnk az ottani, maradék dolgokra. A Staten Island Ferry egyébként teljesen ingyenesen vehető igénybe.

Miután partot értünk, gyalogosan besétáltunk a Wall Street-re, itt ismét számos filmhelyszínbe futottunk – például a Tőzsdecápák, stílszerűen a Wall Street című film köthető leginkább ide.

Érdekes, hogy ez a helyszín viszont sokkal kisebbnek tűnt valóságban, mint amire számítottunk, ennek megfelelően viszonylag hamar végig is daráltuk.Közben azért beugrottunk a Tiffany-be, és megcsodáltuk a kiállított ékszereket is.

Mire észbekaptunk, elrepült az idő, olyannyira, hogy oda kellett érnünk a már másodjára lediszponált One World Observatory túránk kezdetére. Fél ötre oda is orientáltuk magunkat, végigálltuk a sort, és kezdődhetett is a program.

A 104 emeletes, 541 méter magas One World Trade Center tetőkupolájában található az a 360 fokos kitekintő, amely jelenleg a legfejlettebb, s egyben a legnagyobb Manhattanben. Hosszas sorbanállás után lift vitte a látogatókat, nagyjából 20 másodperc alatt, közben a liftkabinban elhelyezett óriási kivetítőkön a környező manhattani látkép tipikus részletei tárultak elénk.

Miután kiszálltunk, rövid ismertetés következett, majd felgördült a függöny: a háttérelemek látványosan megnyíltak, felfedve a valódi, akkorra már esti fényekben pompázó Manhattant.

Remek kilátás tárult elénk, és ténylegesen körbe lehetett járni az egészet, úgy, hogy minden irányba akadálymentes kitekintést kaptunk. Az egyetlen probléma a napszak volt, e tekintetben sajnos a belső tükröződő fényeket, felületeket nem nagyon lehetett kivédeni, így a fotókon és videókon sok a becsillogás.

Azt nem tudjuk, létezik-e szabadtéri része is az Observatory-nek, de az bizonyos, ha viusszatérünk legközelebb, és jobb idő lesz, kipróbáljuk a kültéri fotózást-videózást is.

Nyolcadik nap, november 11-e

Elérkezett az utolsó nap New York-ban. Hihetetlenül gyorsan elröppent az 1 hét, ami azért lett végül 8 nap, mert az itthoni, magyar időeltolódás miatt pont átcsúsztunk hétfőre vasárnapról. Ottani idő szerint 5:50-kor indult a gép egyébként, ennek megfelelően elkezdtük már reggel a készüllődést.

Először még úgy terveztük, hogy egy átfogó Central Park-futással zárjuk a „vakációt”, azonban a zord, hideg időjárás végett úgy döntöttünk, majd inkább next time. Úgyhogy reggeli után bepakoltuk a bőröndöket, megvolt a szokásos méricskélés, majd 11 óra környékén kicsekkoltunk a szállodából, és nekiindultunk.

A JFK-re kifelé most tömegközlekedést választottunk. Szimpla és gyors, metróval könnyedén el lehet érni a Jamaica-nál startoló airport train-t. Jamaica-ig érvényes a metrókártya, viszont a vasútért fizetni kell, fejenként 5 USD-t. A legegyszerűbb megoldáés, ha a metrókártyára töltünk 5 dollárnyi egyenleget, és azzal lépünk be a vonatállomás területére (ami egyébként közvetlen összeköttetésben van a metróállomással). Az út Queensborough Plaza-tól nagyjából 30 perc volt Jamaica Station-ig.

A reptéri vonat teljesen automata és önvezető, gyors, Jamaica-tól alig 20 perc volt az érkezés a JFK-re. A hetes terminál volt a miénk, ugyanúgy, ahogy az érkezésnél is, úgyhogy be is mentünk. Szorgalmasan várakoztunk majd’ 2 órát, amíg a LOT checkin megindult, majd a rutin security után máris benn voltunk a dutyfree zónában. Itt még maradt bő 2 óránk az indulásig, úgyhogy még a maradék teendőket elintéztük (kisebb ajándékok vásárlása, utóebéd a Burger Joint New York-ban, mosdó, és a többi), majd percre pontosan a kiírtak szerint felültünk a hazafelé tartó járatra.

Hazaérkezésünk után ismét megküzdöttünk az időeltolódással, kiváltképp nem sokat tudtunk aludni hazafeléjövet a folyamatosan sztorizgató és pörgő, mögöttünk ülő utastársak miatt. Utána azonban bepótoltuk.

Remek utazás volt a new yorki kiruccanásunk, nem mellesleg egy életre szóló élménnyel és egy meghatározó, szintén életre szóló eseménnyel lettünk gazdagabbak. Az biztosan látszik már most, hogy jövőre, 2019-ben ismét visszatérünk, s akkor újra, hasonló jelleggel útibeszámolóban írunk majd élményeinkről s tapasztalatainkról egyaránt.

Még több fotó: Napimagazin.hu Facebook oldal