Főoldal Blog oldal 534

Mérsékelt bevásárlási roham volt az első adventi hétvégén Bécsben

Mérsékelt volt a bevásárlási roham az első adventi hétvégén Bécsben, az előrejelzések szerint az idei karácsonyi szezonban kisebb forgalom várható, mint tavaly.

becs_advent_2014

A bécsi Gazdasági Kamara (WKÖ) szakértője szerint a nagy dömping egyelőre elmaradt, a vásárlók száma alig volt több mint egy átlagos hétvégén. Mindezt azzal magyarázta, hogy a fogyasztók ilyenkor még válogatnak és a legkedvezőbb árú termékeket keresik.

A WKÖ előzetes felmérése szerint pénteken 160 ezer, szombaton pedig 210 ezer fogyasztó vásárol Bécsben, a boltok pedig összesen 45 millió eurós bevételre számíthatnak az első adventi hétvégén. A WKÖ adatai alapján a vásárlók átlagosan 122 eurót költenek fejenként, negyedük karácsonyi ajándékokat akar beszerezni.

Becslések szerint az üzletek az idei karácsonyi szezonban összesen 345 millió eurós (csaknem 107 milliárd forint) bevételre számíthatnak, amely 1,5 százalékkal elmarad a tavaly ilyenkori forgalomtól. Az idei visszafogottabb költekezés oka a megváltozott vásárlási szokásokban rejlik, ugyanis egyre többen ajándékoznak kupont karácsonyra, amelyet majd csak januárban váltanak be a megajándékozottak.

A vorarlbergi kereskedők a tavalyi évhez képest sokkal kedvezőbben értékelték advent első hétvégéjének vásárlási mérlegét. A bevásárló utcát szinte ellepték a Svájcból érkezett turisták. Salzburgban az adventi időszakban a turizmus komoly fellendülésével számolnak, a tartományba látogatókat azonban nem a nagyobb bevásárlások vonzzák, hanem a karácsonyi vásárok kisebb portékáit veszik meg. Ugyanakkor a salzburgi McArthur Designer Outlet a vártnál azonban sokkal magasabb vevőszámról és a bevételek kétszámjegyű növekedéséről számolt be.

A RegioPlan Consulting osztrák piackutató intézet felmérése szerint Ausztriában karácsonykor a ruházatból 340 millió eurós (csaknem 105 milliárd forint), elektronikai eszközökből 260 millió eurós (mintegy 80 milliárd forint) és élelmiszerekből 235 millió eurós (megközelítőleg 70 milliárd forint) bevétel származik átlagosan.

Ausztriában a boltok hétfőtől péntekig reggel hattól este kilenc óráig, szombaton reggel hattól este hatig tarthatnak nyitva, vasárnap kötelező a zárva tartás. Ez alól az adventi hétvége sem kivétel, bár a tartományi vezetők, figyelembe véve a térség vásárlási szokásait, helyi ünnepeket, az ingázók és a turisták számát, engedélyezhetik a rendkívüli nyitva tartást.

Forrás: MTI

 

Németországban épül fel a Ford időjárási tesztlétesítménye

A Ford által felépíteni tervezett új kölni időjárási szélcsatorna lesz a világ legmodernebb ilyen jellegű tesztlétesítménye: a szélcsatorna akár 250 km/órás szél előállítására is képes, ami már majdnem megfelel egy 5-ös erősségű hurrikán sebességének.

koln_ford_kozpont

Az új tesztközpontban a tengerszinttől kezdve egészen 5200 méterig szimulálhatók a magasságok – ez utóbbi érték meghaladja a Tibeti Fennsík átlagos magasságát. A vizsgálatok ugyanúgy folyhatnak mínusz 40 fokos sarkköri hidegben, mint 55 Celsius fokon, ami csupán 2,8 fokkal alacsonyabb a Szaharában valaha mért legnagyobb forróságnál. A levegő páratartalma 10 és 95 százalék között változhat, így a Föld legszárazabb sivatagainak és legpárásabb esőerdőinek klímája egyaránt előállítható.

Németországban mérhetik majd a legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékleteket, a legszárazabb és legpárásabb klímát, nem beszélve a hurrikánerejű szelekről – mihelyt a Ford felépíti új időjárási tesztlétesítményét Kölnben. A vadonatúj, több millió dolláros beruházással létrehozott kísérleti központ – ami a tervek szerint az elmúlt évek legmodernebb szélcsatornás tesztlétesítménye lesz a világ autóiparában –, két szélcsatornája akár 250 km/órás szél előállítására is képes lehet, ami már majdnem megfelel egy 5-ös erősségű hurrikán sebességének. A tesztközpont laboratóriumában a tengerszinttől kezdve egészen 5200 méterig szimulálhatók a magasságok; ez utóbbi érték meghaladja a gyakran a ‚Világ Tetejének‘ is nevezett Tibeti Fennsík átlagos magasságát.

“Világszerte értékesített járműveink közel fele 1000 méternél magasabban fekvő régiókban, például az Alpokban vagy a Pireneusokban talál gazdára.” – avat be Barb Samadzich, a Ford Európa általános vezérigazgató-helyettese. “Új, világelső időjárási tesztlétesítményünk is világosan jelzi, hogy a Ford elkötelezetten igyekszik a legfejlettebb teszt-technológiákat alkalmazni, mivel vásárlóinknak kiváló minőségű, világszínvonalú autókat szeretnénk kínálni.”

A modern létesítményben négy elkülönített szoba is lesz, amelyekben az autókat mínusz 40 fokos sarkköri hidegre fagyaszthatják, vagy éppen 55 Celsius fokra hevíthetik, ami csupán 2,8 fokkal alacsonyabb a Szaharában valaha mért legnagyobb forróságnál. Mindemellett a levegő páratartalma is változhat, vagyis a központ technológiája ugyanúgy képes előállítani a legszárazabb sivatagok 10 százalékos páratartalmát, mint az esőerdők 95 százalékos klímáját. Az 5500 négyzetméter alapterületű, vagyis futballpályányi méretű tesztlétesítmény felépítése ugyanakkor a Ford kölni Merkenich tervezési központjának fontosságát is kihangsúlyozza, ami világszerte vezető szerepet játszik a Ford globális B- és C-kategóriájú modelljeinek formatervezésében és fejlesztésében.

[TESZT][PC] World of Warcraft: Warlords of Draenor – méltó lesz a saga folytatása

Jövőidőt jelzünk cikkünk szalagcímében. Nem véletlenül, ugyanis mindössze alig 3 hete jelent meg a Blizzard World of Warcraft világsikerű MMORPG-jének legújabb, sorban ötödik expanziója, s alapvetően egy ilyen mérvű tartalompakk kijátszása, átélése, kiértékelése hosszú hónapok folyománya lesz.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_hivatalos

Minek is kellene elkapkodni? Amúgy meg: nem is lehet, hiszen a WoW cselekményegyüttese mostanra olyan szinteket súrol – ha összevetjük az eddigi globális contentet jól – hogy túlzás nélkül több év is kevés lenne, hogy mindent komplex megközelítésben láthassunk.

Ráadásul ugye itt van a tizedik érvforduló: a World of Warcraft, maga Azeroth békés (vagy leginkább kevésbé békés) világa 10 éve vonzza a játékostársadalmat, leginkább az online szerepjátékok irányába elkötelezettek találják meg folyamatosan a kedvükre való testre szabott feladatokat. Persze mint minden folytatólagos termék, legyen az sorozat, vagy film, előbb-utóbb arra a sorsa jut, hogy bizony leülepszik egy kicsit a sztorivonal, monotonitásba vagy akár unalomba is fulladhat a korábban jól bevált recept szerint készített forgatókönyv. Talán éreztük már a World of Warcraft kapcsán is mindezt, de valahogy mindig képes volt Chris Metzen és csapata frissességet lehelni a történésekbe. No meg hiába is tagadjuk: valamiféle olyan, más, konkurens hasonszőrű játékhoz egyáltalán nem hasonlítható hangulattal bír a WoW, hogy már önmagában ez is elegendő ahhoz, hogy újra és újra visszatérjünk, belogoljunk, aztán elpiszmogjunk a magába szippantó világban.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_029 world_of_warcraft_warlords_of_draenor_013 world_of_warcraft_warlords_of_draenor_021

Nem állíthatjuk – s ez nyílt tény – hogy a World of Warcraft: Warlords of Draenor lanuch zökkenőmentesen zajlott. Azt már megszokhattuk, hogy a hivatalos indulás, tehát a szerverek beélesítése, azaz a legfrissebb (jelen esetben a 6.xx tartalom patch) beaktiválása után szinte meghalnak a realmek, rettenetes méretű virtuális sorok kígyóznak a login után. Viszont mindez eddig csak 1-2 napig tartott – utoljára a Cataclysm-nél tapasztaltuk. Viszont a Warlords of Draenor teljesen átírta a tradíciókat e téren, ugyanis legalább 2 hétig szembesültek a játékosok, így mi is azzal, hogy egyszerűen lehetetlen volt a kapcsolódás a szerverekhez. Hirtelen mindegyik realm néhány kivételével full, illetve locked státuszt kapott, beleértve a korábban pangó Bloodscalp-et is; az Arathor-ról, Silvermoon-ról nem is beszélve, hogy csak néhány klasszikus nevet említsünk az idehaza is törtetlen népszerűségnek örvendő gyűjtőhelyek közül.

Mára úgy tűnik, megszűntették a problémát, melyet alapvetően a Garrison-ok, azaz a helyőrségek bevezetése okozhatott – latency problémák léptek fel, a terhelést nem bírták a szervergépek, és a többi, és a többi.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_031

Viszont ami egyértelmű: a World of Warcraft ismét visszakanyarodott a már korábban hibamentesen működő felépítéshez, a szerverek stabilak, ráadásként pedig újra megvan a 10 milliós aktív játékosszám, persze világviszonylatban. Mindez jó, mindennek örülünk, és már most reménykedünk a folytatásban. Pedig szinte el sem kezdtük Azeroth (újra) felfedezését…

A World of Warcraft: Warlords of Draenor kiegészítő szakított a Mists of Pandaria, illetve a Cataclysm által felállított trendekkel, konkrétan azzal, hogy a level cap 5 szint után érkezzen. Most először, a Wrath of the Lich King megjelenése óta ismét 10 szintet kell lépnünk ahhoz, hogy kitápolttá váljon karakterünk, az út rögös lesz odáig, ez bizton állítható. Az új kiegészítő előtt ugyan a Blizzard felhúzta az XP rátát, olyannyira, hogy lelkes dungeon-ökbe járással nagyjából 30 perc alatt lehetett szintet lépni, feltéve, ha a finder nem tekert súlyos 10-15 perceket. Mondjuk ez a veszély nem állt fenn, a november eleji megjelenés előtt már zsúfoltak voltak a szerverek, csapatot pedig DPS-ként is könnyedén lehetett találni.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_034 world_of_warcraft_warlords_of_draenor_033 world_of_warcraft_warlords_of_draenor_036

Teljes megújuláson esett át a karakterek lemodellezése. Ez alapvetően a grafikai megvalósításokban merül ki, bár ahogy beharangozták korábban, összetettebb változtatásokra készültünk, de így is tökéletesedett az összkép. Hála az égnek, a karikatúra-jelleg, vagy meseszerű ábrázolás (kinek hogy tetszik jobban) megmaradt, az élsimítások változtak, a felbontás részletessége javult. Az új kiegészítőhöz nem érkezett új faj, viszont accountonként 1 karakter erejéig ajándékba kapunk egy level 90 boostot, tehát instant felhúzhatunk egy hőst rögvest a MOP maximum levelére, ráadásként még masszív, bár zöld geart is kapunk. Mindent, hogy a kalandozás megkezdődhessen, magunk mögött hagyva a múltat. A megszállotak persze dungeonözhetnek és raidelhetnek még a régi séma szerint, ha nem unnák, de gyakorlatilag semmi értelme, az XP ráta olyan alacsony, hogy a szinthez kicsi instance-ok már nem nyomnak semmit a latba. Legalábbis 90-es szinten. A 90-es boosthoz egyébként a kaszthoz megfelelő skillek és tulajdonságok is járnak automatikusan, melyek természetesen nullázhatóak. Glyph-ek vásárlása viszont javallott.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_007

Feljebb már emílettük a Garrison-ok, azaz helyőrségek megjelenését. Saját magunk által létrehozott egyfajta erődök ezek, ahol farmokat, istállókat, fegyverraktárakat, műhelyeket és egyebeket hozhatunk létre. Minél előrébb haladunk majd Draenor felfedezésében, és annak történetében, annál több lehetőség nyílik meg majd, quest-ekkel, vadonatúj gear-rel, pet-ekkel és számtalan egyéb érdekességgel. A Garrison teljesen testre szabható, alakítható. Tanácsos követőket toborozni, ezek NPC-k, akik folyamatosan tartják életben a helyőrség működését. Újítás még mindemellett, hogy a társaság tagjait bármikor elirányíthatjuk küldetések teljesítésére, loot szerzésére, miközben a Garrison értékét, fejlődését növelik párhuzamosan.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_001 world_of_warcraft_warlords_of_draenor_016

A World of Warcraft: Warlords of Draenor új főszereplője az Iron Horde, a Vashorda. A kerettörténet, maguk a quest-ek, a dungeon-ök és raid-ek is e témakör köré épülnek – az egész kalandozás felér majd egy időutazással (lásd Dark Portal-os megközelítés), mely során olyan nevekkel találkozhatunk, mint Kargath, Kilrogg, Ner’zhul, Gul’dan, Grommash, Durotan (ork), vagy Kadgar (human) és Maraad (draenei).

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_025

Nem sikeredett túl barátságosra Draenor világa, ugyanis az Outland-es vonulatot követve sikerült létrehozni egy magmás-fémes környezetet. Ugyanakkor Shadowmoon Valley Black Temple-lel egyetemben megmaradt, csakúgy, mint Nagrand is, viszont az északi részen Frostfire Ridge és Gorgrond terpeszkedik például, délen Spires of Arak, vagy épp Talador található. Nosztalgiázni tehát mostantól nem lesz nagyon módunk, legalábbis, ha a Dark Portal-on át közelítünk a történethez.

world_of_warcraft_warlords_of_draenor_040

Izgatottan várjuk tehát, hogyan alakulnak a World of Warcraft: Warlords of Draenor kapcsán szerzett tapasztalatink, kalandjaink, folyamatosan be fogunk számolni minden jelentősebb észrevételünkről, további tesztek formájában. Különösképp fontos számunkra a WoW, immár hetedik éve vagyunk jelen folyamatosan a minden ízében élő, mozgó, valós hangulatot árasztó fantasy világban, s nem tervezzük, hogy szakítanánk a hagyományokkal. Miért is tennénk? Első (és második) blikkre úgy tűnik, a World of Warcraft ismét meg tudott újulni, tudott hozni nóvumot az egyébként iszonyatosan telített MMORPG piacra. Arról ne is beszéljünk, hogy a sok idézőjelben vett konkurens, alapvetően ingyenes játék körülbelül háromnegyede rossz koppintás, de nyilván a financiális mivolt nagy mértékben meghatározó lehet. Annak ellenére, hogy a World of Warcraft havidíjas maradt, és ez így is lesz előreláthatólag a jövőben, mégis hihetetlen tömegeket tud megmozgatni mindmáig, ahogy a mellékelt ábra, illetve a közelmúltban levezényelt BlizzCon is mutatta. Mi pedig bízunk abban, hogy a lelkesedés és maga az innováció nem fog kiveszni sem a WoW-ból, sem pedig a játékosokból.

[TESZT] L’Oréal Nutri-Gold arckrém és arcolaj

Rendhagyó módon most egyszerre két termékről olvashattok bővebbi tapasztalatokat. A L’Oréal Nutri-Gold termékcsaládról már többször is írtam, de személyes véleményre alapuló tesztet még nem készítettem, pedig évek óta a hideg időszak beköszöntével rendszeresen használom őket.

loreal_nutri_gold_1

Nutri-Gold Különleges krém

Kevés olyan arckrém van, amit szinte teljesen a téli időszakkal párosítok, de a Nutri-Gold krémek ilyenkor a leghatásosabbak. Hogy miért? Mert melegebb időben túl nehéz és erőteljes hatása lenne, amitől folyamatosan kifényesedne a bőröm.

Külsőre a L’Oréaltól megszokott látványt kapjuk: a tégely a már megszokott arany színben pompázik, ami nagyon különleges, egyfajta luxus hatást kelt, éreztetve a használóval, hogy a bőrünk komoly kényeztetésre számíthat. (Mert megérdemeljük,ugye)

loreal_nutri_gold_7  loreal_nutri_gold_5

Összetevőit tekintve találhatunk benne levendula és rozmaring esszenciális olajat, valamint a bőrnyugtató hatásáról ismert fehér jázmint. Ezeknek az összetevők elegye amellett, hogy nagyon jót tesznek a bőrnek, még egy nagyon kellemes, nyugtató illatot is kölcsönöznek a krémnek. Az esti arcápolási rutinom során amikor megérzem az illatát, számomra rögtön nyugtatólag hat, ez egy hosszú nap után, lefekvés előtt nagyon sokat számít, úgyhogy ez plusz pont nálam. Volt szerencsém a jelenlegi krém elődjét is használni, ami ennél még testesebb krém volt, ami sok esetben már túl soknak bizonyult, így örülök, hogy ennek az állaga sokkal lágyabb, finomabb. Mindez a benne található olaj mikro –gyöngyöknek köszönhető, melyek gyengéden olvadnak el a bőrön anélkül, hogy zsíros vagy ragadós érzetet hagynának a bőrön.

loreal_nutri_gold_4

Hatását tekintve nagyon tápláló, nagyon puha lesz tőle a bőröm. Nekem az téli esti arcápolásom egyik alap darabja lett, holott nem éjszakai krém, de én annak érzem a leghatásosabbnak és a legpraktikusabbnak.

L’Oréal Nutri-Gold bőrszépítő arcolaj

Ő az, aki abszolút újdonságnak számít ebben a termékcsaládban. Mivel manapság reneszánszát élik az olajat tartalmazó szépségápolási újdonságok (hajolaj, olaj alapú hajfesték, testápoló olaj), így az arcolaj sem maradhatott ki a sorból. Korábban már kipróbáltam a Garnier arcolaját, ami őszintén szólva számomra egyáltalán nem jött be, úgyhogy fentartásokkal kezeltem a L’Oréal féle változatot. Egy intenzív arcápoló olajról van szó, mely nem kevesebb, mint 8 esszenciális olajat tartalmaz ( (levendula, rózsa, rozmaring, kamilla, majoranna, muskátli, narancs, angol levendula).

loreal_nutri_gold_6

Külsőre a krémnél említett arany csomagolást kapta, átlátszó üveggel és pipettás adagolóval. Az utóbbi nem mellesleg nagyon jó ötlet, mivel egy olaj állagú terméket sokkal nehezebb kiügyeskedni az üvegéből, mint egy megszokott sűrűbb, krémesebb állagút.

A pipetta ilyen esetben tökéletes választás, hiszen használatnál elég csak egy picit felszívni az adagolóval és egy picit cseppenteni a kezünkre, majd felvinni a bőrünkre. Tényleg csak pár cseppre van szükségünk, ugyanis ez a mennyiség is bőven eloszlik a bőrön és elegendőnek bizonyult, éppen ezért nagyon gazdaságos, sokáig használhatjuk.

loreal_nutri_gold_3

A Nutri-Gold krém előtt szoktam használni, szintén az esti arcápolásom során. Igaz, hogy az illatával még nem sikerült 100%-osan kibékülnöm, de a hatása kárpótol mindenért: sokkal puhább, lágyabb tapintású a bőröm tőle. Akinek sok lenne a két termék együttes használata, az önmagában is használhatja az arcolajat, így nem olyan intenzív.

loreal_nutri_gold_2

Bemutatkozik az új Audi A1 és A1 Sportback

2010-es piaci bevetése óta több mint 500 ezer eladott példánya egyértelműen igazolja az Audi A1 és az A1 Sportback töretlen népszerűségét. A négykarikás márka kisautói most még vonzóbbá váltak, külső és belső dizájnjuk tekintetében egyaránt.

audi_a1_2015_3

Új színek és dekorelemek kölcsönöznek számukra még tetszetősebb megjelenést, miközben e kompakt modelleket a középkategória autóit idéző menettulajdonságok jellemzik. Nagyszilárdságú karosszériaszerkezetük és rövid tengelytávjuk különösen agilissá és fordulékonnyá avatja őket.

audi_a1_2015_2

Hat új vagy jelentősen továbbfejlesztett benzin- és dízelmotor – első ízben kínálja az Audi két teljes egészében új fejlesztésű, háromhengeres aggregátját. Az 1.0 TFSI és az 1.4 TDI az élvezetes vezetés kárára kötött kompromisszumok nélkül bizonyul rendkívül takarékosnak. A motorpaletta tagjainak üzemanyag-fogyasztása akár tíz százalékkal is elődeiké alatt alakulhat, teljesítményük pedig 66 kilowattól (90 LE) 141 kilowattig (192 LE) terjed. Mindegyik erőforrás a hétfokozatú S tronic sebességváltóval is rendelhető.

audi_a1_2015_4

Az A1 elektromechanikus szervokormánya szintén teljes egészében új tervezés, s a sebesség növekedésével arányosan mérsékli rásegítése mértékét. Karakterisztikája az új Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszeren keresztül a vezető igénye szerint alakítható, aki a jármű olyan főegységeinek működését is befolyásolhatja, mint például a lengéscsillapítók szabályzása. A könnyűfém keréktárcsák kínálata egészen 18 col peremátmérőig tart.

Új rendszer jellemzi a felszereltségi kínálatot is, az új design és sport felszereltségi szintekkel az ügyfelek még jobban egyéni ízlésükre szabhatják Audi A1 modelljeiket. A választékban további összeállítások és csomagok is szerepelnek. Újdonság az Audi A1 nagyvárosi karakterét kiemelő active kit együttes.

audi_a1_2015_5

Az infotainment-palettát elsősorban a fiatal autósok igényei szerint állították össze, csúcsán az MMI Navigációs rendszer plusz és az autótelefon-modullal kiegészített Audi connect áll. Utóbbi az Audi connect internetes szolgáltatásait hozza el az autóba, és WLAN-hotspotot is tartalmaz.

audi_a1_2015_1

A sportos csúcsmodell szerepét 170 kW (231 LE) teljesítményével és quattro állandó összkerékhajtásával továbbra is az Audi S1 és az S1 Sportback tölti be. Az Audi S1 álló helyzetből mindössze 5,8, az S1 Sportback pedig 5,9 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. Sportos hangolású futóművük még agilisabb menettulajdonságokat kölcsönöz számukra, első és hátsó légterelőik, illetve kipufogórendszerük négy végcsöve pedig már az első pillantásra egyértelművé teszi kiemelkedő képességeiket.

 

Stílusos és ultravékony lett az Asus Zenbook UX303

Karizmatikus, formás és könnyed. Maga a kifinomultság.

asus_zenbook_ux303

Az Asus Zenbook UX303 kivételesen vékony kialakítást és szálcsiszolt alumínium borítást kapott, melynek köszönhetően masszív, mégis könnyű. Pazar fémes külseje enyhén bronzos pezsgőszínben játszik, billentyűzete pedig alulról megvilágított, így sötétben is kényelmesen kezelhető.

A 13,3 hüvelykes Asus ultrabook teljesítményét negyedik generációs Intel processzor alapozza meg, mely egy dedikált videokártyás változat választásával még tovább fokozható, így játékra és munkára is kiválóan alkalmas.

A rendkívül tiszta, éles és élettel teli képek megjelenítéséről az Asus Zenbook UX303 full HD IPS érintőkijelző gondoskodik. Ha egyszer megkaparintjuk, nem akarjuk majd kiengedni a kezeink közül – állítja a gyártó.

A BMW i3 zsebelte be az Év Zöld Autója 2015 elismerést

A forradalmian innovatív BMW i3 számtalan díjat gyűjtött már be a piacra való bevezetése óta. Az egyedülálló sikertörténet legújabb trófeáját, a Green Car of the Year 2015 díjat a hosszútávon fenntartható, előremutató technológiát alkalmazó járművekre szakosodott Green Car Journal magazin ítélte oda a modellnek.
bmw_i3_ev_zold_autoja_2015

A Green Car of the Year 2015 díjjal a BMW i3 újabb trófeával gyarapította a piacon töltött első évében megszerzett kitüntetések lenyűgöző palettáját. Az elismerést a publikum előtt november 21-én megnyitott Los Angeles-i Autószalonon adta át a modellnek a Green Car Journal autós szakmagazin, amely a prémium szegmens első, legapróbb részletében is elektromos meghajtásra tervezett, környezetbarát járműveként díjazta a BMW i3-at. Eme különleges kitüntetés, amely egy újabb fejezet az elmúlt hónapok során a BMW i3 által bezsebelt elismerések történetében, újfent igazolja a forradalmi modell egyedülálló, a hosszútávon fenntartható mobilitás igényei szerint életre hívott járműkoncepciójának létjogosultságát. A 2013 novembere óta eltelt egy esztendőben több mint 12 000 BMW i3 modellt értékesített a bajor gyártó világszerte. A Föld nagyvárosainak útjain felbukkanó BMW i3 modellek egyre növekvő száma az egyértelmű bizonyíték arra, hogy lehet sikeresen egyesíteni a zéró károsanyag-kibocsátási koncepciót a prémium kategóriára jellemző vezetési élménnyel, és hogy eme úttörő kombináció immáron megérkezett a jelenbe is. Mindössze egy esztendővel nemzetközi debütálását követően a BMW i3 a harmadik legkeresettebb teljesen elektromos modell a piacon.

Németországban a BMW i3 első felhasználói különösen dicsérő szavakkal illették a modell sportos teljesítményét, amelynek alapja a rendkívül fejlett járműtechnológia és a 125 kW / 170 lóerő teljesítményű elektromos motor, amellyel a BMW i3 kifejezetten intenzív gyorsulásra képes. Ezen felhasználók főként a mindennapi nagyvárosi közlekedés során, illetve az otthon és a munkahely közti ingázásra használják a BMW i3-at. Az esetek többségében éjszaka töltik fel a garázsban álló elektromos autó lítium-ion akkumulátorát. A legfőbb ok, amiért a felhasználók megvásárolták a BMW Group első, teljesen elektromos hajtáslánccal szerelt modelljét, a járműbe integrált, hosszútávon fenntartható mobilitást garantáló koncepció, valamint a BMW világszerte elismert járműtechnológiai szakértelme. Az első német tulajdonosok a BMW i3 kiemelkedő erényei között említik a szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült utascellát, a megújuló anyagokból építkező utasteret, a kiforrott hajtáslánc-technológiát, a lehető legkorszerűbb kapcsolatot ember és gép között, illetve a járművet átható egyedülálló stílust, amelyet a felhasználók a „futurisztikus” jelzővel illetnek.

Az opcionálisan hatótáv-növelő, kiegészítő belsőégésű erőforrással is rendelhető elektromos modell iránti kereslet túlszárnyalja a várakozásokat. A BMW i3 által begyűjtött díjak, elismerések és kitüntetések hosszú sora – amely már a modell piaci debütálása előtt elkezdődött, és azóta is folyamatosan felfelé ívelő tendenciát mutat -, mind számukat, mind változatosságukat tekintve egészen kivételesnek mondható. Németországban alighogy megkezdődött a BMW i3 előértékesítése, a modell máris elnyerte a „Zöld Kormánykerék 2013” díjat – amely az Auto Bild és a Bild am Sonntag magazinok által alapított „Arany Kormánykerék” díj egyik kategóriája -, miközben az auto, motor und sport szakmagazin „Best Cars 2014” szavazásán kategóriája legjobbjának választották meg.

A BMW i3 az Auto Zeitung magazin két olvasói szavazását is megnyerte, plusz az „Auto Trophy 2013” és a „Green Mobility Trophy 2014” díjakat is begyűjtötte.

A BMW i3 sikeres piaci debütálását a nemzetközi színtéren is nagyon pozitív közvélemény-kutatási értékelések és független szakértői elismerések övezték. A modell eleddig olyan nívós elismeréseket szerzett meg az elmúlt év során, mint a UK Car of the Year díj, a Next Green Car kitüntetés, a Green Car of the Year díj, a Fleet Hero Award és a Sunday Times Top 100-as autós listáján elért kategóriagyőzelem (mind egytől egyig az Egyesült Királyságban). A díjak sorát gyarapítja a svájci Év Autója elismerés Special Jury Award különdíja és a francia French Trophées de l’ Argus díjátadón aratott diadal is. 2014 áprilisában a világ autós szakújságíróiból álló zsűri az évben a világ zöld autójának és a legjobb dizájnú járműnek választotta meg a BMW i3-at a World Green Car of the Year és a World Car Design of the Year díjak odaítélésével.

Mindezeken felül a BMW i3 úttörő és individualista külső kialakítása és utastere is számos elismerést bezsebelt, többek között a németországi „German Design Award” dizájndíjat, az iF arany termék dizájndíjat és az autóbelsőket díjazó Automotive Interiors Expo Award kitüntetést is, mialatt a GQ férfimagazin francia kiadása az év dizájnerének választotta meg a BMW i dizájn-részlegének vezetőjét, Benoit Jacob-ot. Emellett az Auto Bild az év dizájn-innovációjának járó díjjal tüntette ki a BMW i3-at, az Auto Bild Klassik autós szakmagazin olvasói pedig „A jövő klasszikusának” választották meg a modellt.

A Los Angeles-i Autószalonon átadott legutóbbi elismerés, az év zöld autójának járó Green Car of the Year 2015 díj a BMW i3 legapróbb részletét is átható, a hosszútávon fenntartható mobilitás szempontjai szerint megtervezett járműkoncepciójának újabb megbecsülése. A Green Car Journal szakmagazin kitüntetése a BMW i3 zéró emissziójú hajtástechnológiáján, innovatív könnyűszerkezetes járműépítési struktúráján és a fenntartható módon előállított anyagok nagy százalékú gyártás közbeni felhasználásán alapszik. A Green Car Journal a hosszútávon fenntartható, hatékonyságnövelő járműtechnológiákra és az autóiparban irányt mutató úttörő megoldásokra szakosodott, 2005 óta pedig minden évben megrendezik a Los Angeles-i Autószalonon a magazin Green Car of the Year elismerésének díjátadó ünnepségét. Az autószalon idén november 21-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és egészen november 30-ig tart.

Los Angeles-i Autószalon: íme, az új Mazda CX-3

A Mazda a közelmúltban leplezte le a vadonatúj Mazda CX-3-at a Los Angeles-i Autószalon első, szakmai napját megelőző, zártkörű rendezvényén.

mazda_cx_3

Az új kompakt szabadidő-autó az ötödik a Mazda termékkínálatában, mely a márka díjnyertes SKYACTIV technológiájának elemeit használja, a ’KODO – A mozgás lelke’ dizájn-irányzat által meghatározott formában. A globális bevezetés következő lépése a piacra lépés Japánban, 2015 tavaszán, mellyel a B-szegmens SUV a Mazda modellcsalád lényeges tagjává válik.

Az új modell Európában a 2.0 literes SKYACTIV-G benzinmotorral (két teljesítményszinten), ill. az 1.5 literes SKYACTIV-D tiszta üzemű dízelmotorral lesz elérhető. A motorokhoz hatfokozatú manuális, vagy automataváltó kapcsolódik, két-, vagy opcionálisan választható négykerék-hajtással. A Mazda a CX-3-ba is beépíti a továbbfejlesztett i-ACTIVSENSE aktív biztonsági rendszereket, ill. az autó megkapja a kiemelkedően biztonságos, ugyanakkor ultrakönnyű és mégis merev SKYACTIV-karosszériát. A modern piaci elvárásoknak megfelelően ebben a modellben is megtalálható majd a Mazda különleges kapcsolódási rendszere, az MZD-Connect.

A Los-Angeles-i Autószalon látogatói az új Mazda CX-3 mellett találkozhattak az új Mazda MX-5-tel, a Mazda CX-5 és a Mazda6 2015-ös, frissített változatával, melyek szintén itt debütáltak. Az autókiállítás egyébként november 21-30-ig áll nyitva a nagyközönség számára.

Új biztonsági csomagot vezet be a Lexus 2015-ben

A halálos kimenetelű vagy sérüléssel járó közlekedési balesetek teljes kiküszöbölését célzó, hosszú távú törekvésével összhangban a Lexus jövőre bevezeti az új „Lexus Safety System +” („Lexus Biztonsági Rendszer Plusz”) biztonsági csomagot.

lexus_is_300h_f_sport_010

Ez egy aktív biztonsági technológiákat tartalmazó, újonnan kidolgozott rendszert, amely igen széles menetsebesség-tartományban képes megelőzni az ütközéseket vagy enyhíteni azok súlyosságát. A Lexus járműveit már most is biztonsági technológiák és rendszerek széles körével szerelik fel, összhangban az Integrált biztonságkezelési koncepcióval1; a most bemutatásra kerülő csomag még inkább a biztonsági technológiák alkalmazására és elfogadására ösztönöz, ezért 2017 végével minden Japánban, Észak-Amerikában és Európában forgalomba kerülő Lexus modellben megtalálható lesz.

A „Lexus Safety System +” a márka számos, már most is létező aktív biztonsági technológiáját egyesíti magában. Az Ütközés előtti biztonsági rendszer  (Pre-Crash Safety, PCS) segít elkerülni az ütközéseket, illetve enyhíteni azok következményeit; a Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Alert, LDA) nem engedi, hogy a jármű elhagyja a forgalmi sávot; míg az Automatikus távfény (Automatic High Beam, AHB) éjszakai vezetés során biztosít optimális látási viszonyokat. Az aktív biztonságot több oldalról megközelítő „Lexus Safety System +” csomag a milliméteres hullámhosszon működő radart kamerával kombinálva valósítja meg a fokozott megbízhatóság és a kiemelkedő teljesítmény egységét.

Lexus Safety System +

A „Lexus Safety System +” rendszer a Sávelhagyásra figyelmeztető LDA funkciót az AHB Automatikus távfénnyel és a PCS Ütközés előtti biztonsági rendszerrel kombinálja, továbbá gyalogosfelismerő és ACC adaptív sebességszabályozó, valamint táblafelismerő funkciókat is tartalmaz.

Pre-Crash biztonsági rendszer gyalogosfelismerő funkcióval (PCS)

A rendszer milliméteres hullámhosszon működő radart, valamint kamerát alkalmazva deríti fel a gyalogosokat, illetve a járműveket. Az ütközések elkerülése vagy enyhítése érdekében a rendszer hang- és fényjelzéssel kíséri a fékrásegítés funkciót, amelyet automatikus fékezés követ, amennyiben a vezető nem lassít időben. Az automatikus fékezés 10-80 km/óra relatív sebességnél segít elkerülni a potenciális gyalogosgázolást, és mintegy 30 km/órával képes csökkenteni a jármű sebességét2. A gépjárművel történő potenciális ütközés elkerülésére 10 km/óra és a jármű végsebessége közötti relatív sebességnél képes a PCS, amely mintegy 40 km/órával csökkenti a jármű sebességét3.

„Lexus Safety System +” PCS képességek

Észlelt veszély

Automatikus fékfunkció üzemi tartomány

Automatikus fékfunkció lassítási kapacitás

Érzékelők

Jármű Kb. 10 km/óra – végsebesség Kb. 40 km/óra Milliméteres hullámhosszú radar és kamera
Gyalogos Kb. 10 km/óra – 80 km/óra Kb. 30 km/ óra

 

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA)

Az LDA rendszer kamera segítségével észleli a fehér és sárga felfestéseket. Amennyiben a jármű elkezdi elhagyni a sávot, az LDA hang- és fényjelzéssel, valamint a kormánykerék rezgetésével figyelmezteti erre a vezetőt. Egyes járműveket LKA Sávtartó asszisztenssel is felszereltek, amely a szervokormányon keresztül megkönnyíti a vezetőnek, hogy a sáv határai között tartsa járművét.

Automatikus távfény (AHB)

Az AHB rendszer éjszakai vezetés során kiváló látási viszonyokat teremt. Kamera segítségével észleli a szemből érkező járművek fényszóróját, illetve az előttünk, velünk egy irányba haladó járművek zárófényét, és automatikusan átkapcsol a tompított és a távolsági világítás között, nehogy elvakítsa a forgalomba részt vevő többi vezetőt.

Adaptív sebességtartó automata (ACC)

Autópályán az ACC milliméteres hullámhosszon működő radarja segítségével észleli az előttünk haladó járműveket, és azok pontos sebességét. Ezt követően úgy szabályozza a jármű sebességét (a megadott határon belül), hogy a két gépkocsi mindvégig biztonságos követési távolságot tartson. A rendszer előre tekintő kamera és milliméteres hullámhosszon működő radar segítségével figyeli a sávba be- és kisoroló járműveket, ezáltal az adaptív sebességtartó automata képes finoman, zökkenőmentesen gyorsítani és lassítani az autót.

Táblafelismerő (RSA)

Különösen hasznos külföldi ismeretlen utakon. A rendszer az autó első szélvédőjére szerelt kamera segítségével felismeri és megjeleníti az autó műszerfalán a sebességkorlátozásokat és a közúti jelzéseket.

[TESZT] Suzuki Swift 1.2 GLX – nem csak városba javallott

Már a legelején el kell oszlatnunk egy sztereotípiát: a Suzuki Swift – bármilyen furcsán is hangzik – nem kifejezetten városi környezetbe tervezett autó. Persze sokakban felmerülnek az esetleges visszafogott méretek, kapacitások, és egyéb számadatok ilyen esetekben, de határozottan elmondható, hogy a japán márka Esztergomban gyártott modellje megfelel a kívánalmaknak.

suzuki_swift_1_2_glx_001

Több ízben járt már a Napimagazin.hu-nál a Suzuki Swift, próbáltuk többek közt 3 ajtós, illetve 5 ajtós Sport verzióban, legutóbb pedig a „majdnem csúcsfelszereltségű” GS változat került górcső alá. Akkor már elkezdett körvonalazódni egy későbbi olyan jellegű teszt megírása, melyben alapvetően arra helyezzük a hangsúlyt, hogy milyen habitust produkál az autó alapvetően hosszabb lélegzetű kiruccanások során.

Irány a hosszabb táv. Azért visszafogottabban

Bár folyamatosan publikálunk nagyobb autóteszteket is, melyek révén Európa országait vesszük célirányba, nyilván egy Svájc, vagy Németország nagyobb falat egy Suzuki Swift-tel, bár ki tudja, lehet, egyszer bátran nekifutunk a kérdésnek (akkor majd leginkább 2 fővel lesz ildomos számolni az utazások során, minimalizált csomagokkal és egyéb megszorításokkal).

suzuki_swift_1_2_glx_005 suzuki_swift_1_2_glx_004

Végül a szerkesztőségi meetingen egyöntetűen eldöntöttük, hogy hozzávetőlegesen egy 2-300 kilométeres, viszonylag egyhuzamban levezényelt utazás optimális lehet a Suzuki Swift hosszabb távon történő tesztelésre. Fogtuk hát magunkat, és nekiindultunk a déli régió felfedezésének, régi-új környékeket célozva.

suzuki_swift_1_2_glx_006

Első állomásunk Baja és környéke volt, ide már szinte hazajárunk; a környéken barangolva az első napon meglett a bűvös 300 kilométer – s akkor még a legjava csak tervben volt meg, skiccekben a noteszben, néhány nem is olyan távlati elképzelésben. Mindenképp lejjebb, még délebbre kívántunk kalandozni, így rögtönzött véleményalkotás után Szerbia mellett döntöttünk, Szabadkával a végcél megjelölésével.

Szerbiáig meg sem állunk, csak némi kitérővel

Másnap tehát indult is a három felnőttből álló csapat, folyamatos cserékkel, a sofőr maradt mindvégig pozíciójában; az utasoldali első, illetve hátsó hármas üléseken helyet foglaló delikvensek váltották egymást folyamatosan. Első nekifutásra hátra egy 180 centiméter testmagasságú utas ékelte be magát, persze csak idézőjelben, mivel első benyomása máris az volt a Suzuki Swift hátsó belteréről, hogy kifejezetten optimális. Egyértelműen elenyésző lett mára a korábbi, néhány évvel ezelőtti nagy típusfrissítésnél sarkalatos hiányosságként aposztrofált fejtér probléma, közepesen kihúzott háttal, hajlított térdekkel tökéletes komfort lőhető be. Hosszabb távra is, jelentjük újra, hiszen a Baja-Szabadka útvonal, némi kitérőkkel, vacak útviszonyok mellett, váltakozó sebességátlaggal is remekül áthidalható volt a hátsó szekcióban.

suzuki_swift_1_2_glx_002

Ugyanígy az utasoldali első ülésen is, kifogástalan az ergonómia. Nem, nem túlzunk, még egyszer hangsúlyosan kiemeljük: ne 6-700 kilométeres folyamatosan levezényelendő utazásban gondolkodjunk, hanem szépen, komótosan kivitelezettben. Persze nem állítjuk, hogy monstre távok nem küzdhetők le egy Suzuki Swift-tel, maximum nem egyhuzamban, hanem többszöri pihenőkkel, szünetekkel megspékelve.

Egyszerűen lavírozva

Nézzük a vezethetőséget. Mivel a Suzuki Swift legfőbb erőssége a vegytiszta egyszerűségében rejlik, ezért adja magát, hogy a kormány- és pedálkezelés végtelenül könnyed, pillanatok alatt megszokható és elsajátítható a profil, a kilátás minden szögben jó, az A és B oszlopok méretezéséből adódóan kevéske holttérrel szembesülünk vezetés közben.

suzuki_swift_1_2_glx_015 suzuki_swift_1_2_glx_014 suzuki_swift_1_2_glx_013

A C oszlop már más kategória, itt szükségeltetik némi kompromisszumkötési hajlam, viszont a méretes oldaltükrök javítanak a hiányosságon. Apropó, oldaltükrök: a GLX felszereltség egyik ékessége a tükrökbe integrált jobb és bal oldali irányjelző csík.

 

Fogyasztással kapcsolatos méréseink

Városi és elővárosi környezetben már nem egyszer bizonyította a Suzuki Swift rátermettségét. Kiváltképp mostanság, amikor az üzemanyagárak mélyponton leledzenek, valahogy még inkább költséghatékonynak tűnik egy amúgy is madárétvágyú megoldás, nemdebár? Nos, közepes tesztünk során az autót több környezetben is próbára fogtuk – rögvest a Suzuki képviseletétől rá az M0 autóútra, majd onnan egyenesen az M6 autópálya következett. Mint ismeretes, az M0-n, ha épp nincs korlátozás, 110 kilométer/órás maximumot futhatunk, ez máris kedvező viszonyítási alapként szolgált cikkünk megírásához, ugyanis az átlagosan korábban 90 kilométer/órás értéken felül is méricskélhettünk. A lényeg: 110-nél 2900 percenkénti fordulatszámon üzemel a négyhengeres benzinmotor, ötödik fokozatban, 4.1 literes átlaggal 100 kilométerre.

suzuki_swift_1_2_glx_010

Összehasonlításképp: 90 kilométer/óránál 3.6 literes értékkel számolhatunk, ez pontosan annyi, mint amennyit korábbi tesztjeink során is mértünk (2750 RPM). Tulajdonképpen országúti tempónál is érződik, hogy elkelne egy hatodik fokozat az egyébként jó áttételezésű váltó kapcsán, viszont 130 kilométer/órás autópályatempónál már égbekiáltóan előjön a hiányérzet – közel 4000-es percenkénti fordulaton (3850 RPM) a motor hangos, már-már kulturálatlanba forduló viselkedést produkál. Érdekes azonban, hogy az átlagfogyasztás még így sem szökik az egekbe, 6.3-7.9 litert rögzítettünk 100 kilométerre. A 7.9-es érték nyilván magas, itt szélsőségesebb eseteket kell érteni, például masszív kigyorsítást 110-ről, vagy emelkedőn tartani a beirányzott tempót.

suzuki_swift_1_2_glx_011 suzuki_swift_1_2_glx_012

Szerbiában végül csak országúti körülmények közt mértünk, de azt sem teljességgel, ugyanis kvázi 70 kilométeres korlátozásokba futottunk bele mindenfelé. Így, ilyen sebesség mellett, alig kiautózott negyedik fokozatban is 3.3 liter körüli átlagot mértünk. Megemlítve még egyszer: három fővel a fedélzeten.

Pakoljunk ésszerűen, itt elkél a rendszerezés

Ha hosszabb útra megyünk, feltehető, hogy van és lesz néhány csomagunk. A pakolhatóság nem tartozik a Suzuki Swift erősségei közé, ugyanis az alaphangon mindössze 211 literes raktér úgy 2 kisebb sporttáskát képes befogadni, viszont ha ketten, vagy hárman indulunk túrázni, úgy a kétharmados hátsó ülések döntehtőségével javíthatunk a helyzeten. Viszont ronthatjuk az amúgy nem rossz komfortérzetet, de azt jelentősen.

suzuki_swift_1_2_glx_009 suzuki_swift_1_2_glx_008

42 literes tank kapacitásával is remekbeszabott hatótávot kapunk az 1.2 literes, 94 lóerős, 118 Newtonméter csúcsnyomatékú szívó benzinmotorral szerelt Suzuki Swift-től. Ez különösképp akkor jelentős, ha mégis hosszabb távra indulnánk, akár külföldre, s szeretnénk hazai pályán lerendezni a tankolás mikéntjét.

suzuki_swift_1_2_glx_007

Mennyiért?

A tesztben szereplő Suzuki Swift 1.3 GLX klímával, CD lejátszós hifivel, Bluetooth és USB csatlakozási lehetőséggel jelenleg 4 217 000 forintos bruttó listaáron vásárolható meg a márkakereskedésekben. Amennyiben automataváltóval szeretnénk kiegészíteni az opciókat, úgy kereken 300 ezer forinttal növekszik az ár 4 517 000 forint).

suzuki_swift_1_2_glx_003

2014 Suzuki Swift 1.2 GLX specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 1242 cm3

Maximális teljesítmény: 94 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 118 Nm @ 4800 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatsebességes manuális váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3850 mm

Szélesség: 1695 mm

Magasság: 1510 mm

Tengelytáv: 2430 mm

Első gumik mérete: 185/55 R16

Hátsó gumik mérete: 185/55 R16

Tömeg, üresen: 960 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 520 kg, 1480 kg

Csomagtartó mérete: 211 liter, bővíthető 902 literig

Üzemanyagtartály mérete: 42 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 165 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.7 s (saját, mért eredmény: 12.4 s)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.2 l/100 km

Országúti: 3.6 l/100 km

Vegyes: 4.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 117 g/km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston TechnologyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI