Főoldal Szabadidő Programok, események Szerelmes kalandtúrára is várják a párokat Szegeden a Házasság hete alkalmából

Szerelmes kalandtúrára is várják a párokat Szegeden a Házasság hete alkalmából

Online játék, táncház, előadások, kiállítás és szerelmes kalandtúra is várja a párokat a Házasság hete alkalmából szombattól Szegeden – tájékoztatta a helyi programok főszervezője, a Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontja az MTI-t.

A közlemény szerint szegedi egyházi és civil szervezetek és intézmények immár 15 alkalommal csatlakoztak a Házasság Hete magyarországi programjaihoz, amely célja a házasság értékeinek erősítése mellett segíteni a házasságra készülőket vagy az abban élőket a szeretetből, összetartozásból és bizalomból táplálkozó erőforrás megtalálásában.

A február 19-ig tartó programokra egyaránt várják a gyerekeket, a fiatal felnőtteket s a párkapcsolatban élőket. A szegedi programok megnyitóját a Fogadalmi templomban rendezik, ahol a misén Tóth András görögkatolikus pap mond szentbeszédet. A megelőző nap „szerelmes” kalandtúrát szerveznek pároknak. Ezen a belváros egy-egy pontján Szeged múltjából ismert házaspárok életének történeteit idézik föl, melyekhez kapcsolódva a résztvevők párkapcsolat-erősítő feladatokat kapnak.

A Somogyi-könyvtár Rókusi fiókkönyvtárában február 26-ig látható kiállítás Múltidéző a boldogító igenek mentén címmel. A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom helyi csoportja a programsorozat ideje alatt online párkapcsolati játékot szervez, melyen az érdeklődők híres művészek házasságán keresztül bővíthetik ismeretüket egymásról és kapcsolatukról.

Immár hagyomány, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyeteme tavaszi szemesztere egy, a Házasság hetéhez kapcsolódó előadással indul, idén Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus beszél a tartós és harmonikus párkapcsolatokról.

Számos beszélgetést, előadást szerveznek Szegeden, február 17-én pedig a Katolikus házban tánctanítással egybekötött táncházat tartanak. A programsorozat ökumenikus istentisztelettel, majd a a tiszta szerelemért mondott szentmisével zárul.

Forrás: MTI