Főoldal Autó, motor Autóteszt Infiniti FX30d – hasonló tálalású SUV nincs még egy!

[TESZT] Infiniti FX30d – hasonló tálalású SUV nincs még egy!

Több ízben kapcsolatba kerültünk már az Infiniti modellcsalád jeles képviselőivel. Anno még a Balatonnál, egy roadshow kitelepülés keretein belül fogtuk próbára az FX37-et, benzines, 3.7 literes V6-os kivitelben, majd nem sokkal később következett az EX30d 3 literes dízellel szerelt verziója is.

infiniti_fx30d_001

A 2003 óta gyártásban lévő FX-sorozat első, S50-es generációja viszonylag hosszú ideig, 5 éven keresztül foglalta el előkelő helyét a SUV szegmensben, közben azért átesett egy kisebb faceliften 2006-ban. 2008-ban aztán megérkezett a második generáció (S51), melynek tagja jelen írásunk képviselője is: a szintén részben újratervezett városi terepes 3 literes V6-os gázolajos verziója járt szerkesztőségünknél. Alapvetően a tesztben szereplő FX30d szintén ismerős volt számunkra a teszt megkezdése előtt is már – a korábbi hónapokban nagyjából megismerkedtünk már az autóval, igaz, csak kellően nagyvonalakban. A közelmúltban viszont jött az információ, miszerint nagyító alá vehetjük az FX30d 2012-es, némileg ráncfelvarrott verzióját – meg is tettük.

Mi változott a ráncfelvarrás kapcsán?

Mivel a típusfrissítés külső elemeiben nem sokban tér el az elődétől, ezért túl sok égbeszökő különbséget nem lehet felfedezni az FX30d kapcsán. Elsőként a legszembetűnőbb, hogy a korábbi, kifejezetten hullámos vonalvezetést előtérbe helyező hűtőmaszk bordázat kisimult lett, de még így, ilyen megközelítésben is egyedivé teszi az egyébként is különleges megjelenést.

Az orr prémium jellegét kiemeli az újonnan alkalmazott krómfelületek növelése, konkrétan a hűtőrács és a ködlámpavonalak lettek felvértezve ezüstös megközelítésekkel. A fényszórók ívelése az S51 tradícióit hordozzák, ezáltal a régi-új összkép ugyanazokat a minőségre éhes elvárásokat teljesítik. A V6-os aggregátot rejtő motorház paraméterei tekintélyesek, csakúgy, mint az autó 1925 milliméteres szélessége – már itt érzékelhető is, hogy az autó belterének szélességével nemigen adódhatnak problémák a felhasználás során. Oldalról vizsgálódva a leginkább kellemes vizuális hatást kétségkívül a 20 collos, szintén a legutóbbi ráncfelvarrásnál bevezetett felnik jelentik, a tekintélyes sárvédőívek viszont akár 21 collos papucsokat is ki tudnak szolgálni maradéktalanul.

Krómból itt sincs hiány, hiszen a stílusorientált design megköveteli, hogy az kocsiszekrény minden lényegesebb és reprezentatívabb pontja felvonultassa az FX30d szellemiségét tükröző ismérveket, így a küszöb felett, az első és a hátsó tengely közt futó díszcsík is vonzza a tekinteteket egyértelműen. A díszítés folytatódik az oldalablakok sziluettjét követve, egyedül a B oszlop veszik bele a hátsó sötétített üvegek színvilágába; a C oszlopnál található háromszög szintén fekete megközelítést kapott.

Lényeges kiemelnünk még az első sárvédőknél elhelyezkedő félkör alakú beömlőt, amely az FX széria nélkülözhetetlen „kelléke” a második generáció színre lépésétől számítva. A far szinte semmit sem változott az előző elgondolásokhoz képest, a keskenyre szabott lámpatestek követik az első fényszórók hangulatát, a LED sorok szinte észrevétlenül húzódnak meg a külső íveken, míg a rendszámtábla helyének kiképzését kettő enyhén ívelt díszcsík fogja közre alul és felül (a felső díszítőelembe került integrálva az Infiniti márkajelzés felirata). Krómozott kipufogóvégek, szám szerint két darab is jár az FX30d-hez, mondhatni szériafelszereltségként – ezek szintén növelik a presztízst, ugyanakkor ha alaposabban az autó alá nézünk, láthatóvá válnak a körülbelül fele vékonyságú csőelvezetések, amelyek ráadásul eléggé alacsonyan futnak: az emeltebb, terepjárós hasmagasság optimális mikéntjére ez befolyással lehet.

Mindent az utazók komfortjáért

Megszokottnak mondható kép tárul az érdeklődő szeme elé, amint az utasteret kezdi feltérképezni: konzervatív elrendezések, formák, hangulat – mindenből persze kínosan összeválogatva a legjobb minőség. Ezalatt elsősorban az alkalmazott anyagok kvalitása értendő, hiszen vajpuha bőrborítás alkalmazása jellemzi az enteriőr kialakítását, masszívan egybeépített részegységekkel és kezelőszervekkel. A kormány fogása remek, a bal és jobb hüvelykujjakhoz igazított funkciógombok is pedáns kiosztást kaptak, akár kisebb kézfej méretekkel rendelkező sofőrök is könnyedén megtalálják számításaikat. A középkonzolon maradt a tekerőgombos navigációs multifunkciós panel, melyet akár érintőképernyőjén keresztül is vezérelhetjük. Az egyedi varott mintázattal operáló, hűthető-fűthető és szellőztetést is kapott ülések kényelmesek, fotelszerű komfortot biztosítanak, megfelelő nagyságú ülő- és hátlapokkal, jól állítható dupla könyöklőkkel. Természetesen az üléspozíciók memorizálhatóak, egyszerre 3 profilt tudunk elmenteni – hasznos lehet, ha a családból többen is használják az FX30d-t.

A hátsó lapok is kényelmesek, itt a nagy szélesség és a 4865 milliméteres tengelytáv ellenére igazán kényelmesen két felnőtt utazhat, viszont nincs gond az öt személyes elgondolásokkal sem.

Kompromisszumok: nincs sok, viszont a csomagtér kevés

Túl sok pakkot nem fogunk tudni magunkkal vinni az esetleges túrázáshoz, utazáshoz, ugyanis az FX30d csomagtere mindössze 410 literes. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a rakodófelület a hátsó, osztható ülések előrehajtásával 1305 literig variálható, illetve azt, hogy a combosabb méretű akkumulátor is ide került beépítésre, akkor el is fogadjuk azonnal a kompromisszumokat, no és persze minden esetleges nélkülözést, amely egy ilyen, vagy hasonló karakterisztikájú autó birtoklása végett velejárója lesz hétköznapjainknak.

Elemében országúton érzi magát

V6-os, 2993 köbcentiméteres turbódízel helyezkedik el az Infiniti FX30d hajtásláncának középpontjában, 238 lóerővel 3750-es fordulaton, illetve 550 Newtonméter forgatónyomatékkal 1750-től. Gyorsításnál a gázreakciók viszonylag lomhák, mellé intenzív motorhang is társul, a hétfokozatú automataváltó áttételezései hosszúak.

Ebből adódnak a tág tartományok, melyekben szinte elveszik az autó, némi vígaszt nyújthat a kormányról is irányítható manuális mód – így csökkenteni tudjuk az esélyét, hogy kizárólag 2000 felett kapcsoljon a rendszer magasabb fokozatba. Végeredményben a gyorsítások lassan érkeznek, de ha a nyomatékküszöböt elérjük, hirtelen meglódul a felépítmény, és attraktív gyorsítás kezdődik. Mindenért kárpótol viszont az ötödik, hatodik és hetedik fokozat, ugyanis utazósebességnél a fordulatszám igen alacsony: 1400 körüli 90 kilométer/óránál, míg autópályatempónál is 2000 fölött jár pár milliméterrel mutató.

Mindez hozzájárul a fogyasztás pozitív irányú alakulásához, ugyanis országúti körülmények közt 6.9 litert, míg autópályán kereken 1 literrel többet, 7.9 litert kért az FX30d. Városban finoman szólva iszákossá válik a 6 hengeres öngyulladós, 12 liter környékén stabilizálódott az üzemanyagfelhasználás a fedélzeti computer szerint. Az utaskabin egyébként magas szintre járatva csendes, az imént említett autópályatempónál majdnem teljes csend honolt a beltérben, motorzajt elenyészően, futóműzajt szinte egyáltalán nem lehetett érzékelni. Ez ismét pozitív benyomást tett ránk, hiszen a prémiumkategória egyik kényes és sarkalatos pontja ez: az FX30d kifogástalanul teljesített.

Nincs olyan helyzet, ahol ne boldogulna?

Futóműve az egyik erőssége az Infiniti FX30d-nek minden kétséget kizáróan. Az elektronikusan vezérelt négykerékkormányzás, illetve az állandó négykerékhajtás magas szintekre emelik az autó stabilitását, kanyarvételeit és síkos, csúszós úton történő irányítását. Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink felfüggesztésű futómű biztosítja a komfortos, hullámzós utazásérzetet, miközben megtartja teljes mértékű karakterét. A 300 milliméter feletti tárcsák garanciát jelentenek a biztonságos megállás kivitelezésére, az optimálisan adagolható fékhatás jelenlétére is.

Konklúzió. És persze van másik!

Igazi szabadidő autó tehát az Infiniti FX30d, arculatát tekintve összetéveszthetetlenül egyedi külsővel, jelentős luxussal megspékelve, kitűnő menettulajdonságokkal, kényelmes enteriőrrel, viszonylag nagyobb étvágyú aggregáttal. Némi takarékosságot bele tud csempészni a tulajdonos dolgos napjaiba, ugyanis a teljesen más kategóriát képviselő FX37 hasonló hengerszámú és elrendezésű, 3.7 literes benzinmotorral (330 lóerő) úgy a dupláját képes elégetni benzinből jelen tesztalanyunk dízeléhez képest, viszont a különlegességek és unikumok kedvelői előszeretettel választják ezt az alternatívát. No és persze létezik 5 literes V8-as csúcsmodell is, 390 lóerővel…

2012 Infiniti FX30d specifikációk

Motor

Motortípus: V elrendezésű hathengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2993 ccm

Maximális teljesítmény: 238 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 550 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 7 fokozatú automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4865 mm

Szélesség: 1925 mm

Magasság: 1680 mm

Tengelytáv: 2885 mm

Első gumik mérete: 265/50 R20

Hátsó gumik mérete: 265/50 R20

Tömeg, üresen: 2150 kg

Csomagtér mérete: 410 liter, 1305 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 90 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 212 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.3 másodperc, mért eredmény: 8.7 másodperc

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 12.3 l/100 km

Országúti: 6.9 l/100 km

Vegyes: 10.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 11.2 l/100km

Országúti: 7.8 l/100km

Vegyes: 9.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 238 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Acer S275HL LED IPS monitor, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió