Főoldal Autó, motor Autóteszt Isuzu D-Max 2.5 LS Plus – a munka is megszépülhet vele

[TESZT] Isuzu D-Max 2.5 LS Plus – a munka is megszépülhet vele

Több ízben hangsúlyoztuk már, hogy végeláthatatlan azoknak az alapvetően kishaszonjármű kategóriába sorolható, ám egyre inkább mégis divatot hordozó, stílust teremtő pickup-ok felhozatala, amelyek a szegmens kínálatát jellemzik most, illetve jellemezték a közelmúltban.

isuzu_dmax_25_ls_plus_002

Szinte minden évben érkezik a legtöbb márka irányából egy-egy jeles képviselő, amely aztán próbál minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy teret nyerhessen. Ha pedig ez esetlegesen nem megy, akkor legalább olyan pluszt mutathasson fel, amit a konkurens vonal nem tud, nem bír teljes egészében.

Azt, hogy a 2012-ben megjelent és egyben kívül-belül újragondolt D-Max esetlegesen mennyire rí ki a tömegből, mennyi plusz ad, kiderül tesztünkből. Minden kétséget kizáróan elkélt már egy külső-belső átalakítás, hiszen az első generációs, 4×4 japán terepes kisteherautó 2002-től domborított a piacon, előtérbe helyezve az optimális ár-érték arányt. Nem kevesebb, mint 9 évre rá, 2011-ben mutatták be az Isuzu D-Max második generációját, mely többet ígért szinte mindenben elődjénél – vágjunk is bele az elemzésbe!

Korábban már járt nálunk az első sorozat egyik jeles képviselője, egy 3 literes dízellel szerelt automataváltós kivitelű darab, akkor is kifejezetten elégedettek voltunk az összhatással, kényelem, komfort magas szinteken, s még terepen is kitűnően teljesített az autó. Sajnos jelen esetben a terepes felkészültséget nem tudtuk kivesézni, de biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan e tesztben szereplő 2.5 literes dízel-manuális váltós variáns után egy másik hajtásláncos megközelítést is próbára fogunk majd.

Van egyezés. Az újragondolt megközelítés persze érződik

Első nekifutásra szembeötlő a hasonlóság a korábbi formatervvel (miért is ne lenne, hiszen házon belüli jellegzetességek teszik könnyen felismerhetővé a stílusjegyeket), a tekintélyt sugárzó, hatalmas orr-rész krómozott berakású keresztcsíkokat kapott, ezáltal az 1860 milliméteres szélesség kiemelten lett hangsúlyos.

A dupla projektoros lámpatestek úgy 30 fokos szögben viszik tovább a vonalvezetést, egészen az ívelt motorháztető rajzolatáig, a hűtőmaszk kicsit eltúlzottan rendszámméretű „Isuzu” márkajelzése vonzza az úton lévők tekintetét. Az emelt 235 milliméteres, kizárólag LS felszereltség részét képező (az L csomag 10 milliméterrel soványabb, bár úgy is kellemes 225 millimétert hordoz) hasmagasság leginkább szemből attraktív látvány, erőteljes fém kartervédő lemezzel felvértezve. Itt már látszik is rögvest, hogy a D-Max nem viccel, tényleges terepes képességei adottak a szélsőséges körülmények közti felhaszunáláshoz.

Ötszemélyes kabin, mellé több, mint 1 tonna terhelhetőség

Mivel LS full felszereltséggel érkezett az autó szerkesztőségünkbe, nem meglepő a sok-sok külső plusz dekorációs elem alkalmazása – az oldaltükrök például igen dekoratív megközelítést kaptak ezáltal, csakúgy, mint a fellépők, vagy a szintén metálos hatású kilincsek. A 17 collos kerekek szintén az LS felszereltség szerves részét képezik (az L opció 16 collos papucsokat kap), ezáltal méginkább magabiztosabb lesz a kiállás; a több, mint 3 méteres tengelytáv máris garanciát jelent arra, hogy a duplakabin tágas férőhelyet biztosít öt utazónak is akár. A fart egyértelműen a kategóriájában egyedülálló LED-es kialakítású hátsó lámpák dobják fel, de kiemelt vizuális szerepe van a két oldalon elhelyezkedő feliratoknak, illetve az ezüstös árnyalatú ajtókilincsnek is. Nyilván a duplakabinos kialakítás a strapabíró és csúszásálló műanyaggal burkolt plató felülete nagyságának rovására megy, így „csak” 1552 milliméter hosszú, míg a szimplakabinos változatnál 2305 milliméter ez az érték. A rakfelület mélysége mindkét esetben 465 milliméter, a hátsó, kulccsal zárható lehajtható ajtó átlagos testmérettel bíró ember esetében nagyjából derék- illetve hasmagasságban van, ez is ideális teljesen, a ki- és bepakolás könnyedén kivitelezhető.

Igaz, ha a plató hátsó, utaskabinhoz eső részét célozzuk be, úgy nehézkesebb a feladat, de természetesen kisebb erőkifejtéssel és leleményességgel megoldható a kérdés. Sarkalatos pont egy pickup esetében a hasznos teherbírás: az Isuzu D-Max LS Plus 1055 kilogrammra lett kalibrálva, ezt a szimpla kabinos manuális váltós L felszereltségű testvérmodell előzi meg a maga 1105 kilogrammos terhelhetőségével, míg az önjáró alvázas felépítésű, szintén szóló kabinos és manuális hatgangos verzió 1233 kilogrammot képes cipelni. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az adatok a teljes terhelésre értendők, így a tesztalany 1945 kilogrammos önsúlya kereken 3000 kilogrammig terhelhető mindennel együtt. Ha pedig vontatni szeretnék, úgy sem lesz különösebb gondunk, mivel akár 750 kilogrammos fékezetlen, illetve maximum 3 tonnás fékezett súlyt kapcsolhatunk a vonóhorogra, így akár a 6 tonnás bruttó összsúlyt is elérhetjük. Illusztris adatok, igaz?

Gyakorlatilag mindenre fény derült az autó kihasználhatósága kapcsán – kétségtelen, hogy a kishaszon-profillal nincs gond. De vajon mit nyújt a minden luxussal telepakolt enteriőr? Nézzük.

Extrák és luxus: felszerelve mindennel szinte

Túlontúl nagy meglepetés nem érheti a kíváncsiskodót, hiszen a beltér sok egyéb hasonló kategóriás modellhez hasonlóan itt is a „teherautós” vonulatot hordozza, jó minőségű prémium kategóriás nyersanyagok felhasználásával. Persze ne várjunk vajpuha és bársonyos tapintású műanyagokat például a cockpit kapcsán, ugyanakkor a kormánykerék leheletvékony, ám minőség és kidolgozottság tekintetében időtállónak tűnő bevonata kárpótol mindenért.

Minden kézre esik a vezetőállásban, a kezelőszervek praktikusak és könnyen értelmezhetőek, a hatsebességes manuális váltó karja kicsit billegősen jár, de néhány kilométer levezetése után megszokható. Hiába no, ennyi kell a kisteherautós jelleg megtartásához! Nem értekeztünk még az ülések ergonómiájáról, ami tényleges, nincs fapados érzet utazásnál, a hatalmas ülő- és hátfelületek szinte körbefonják az elöl helyet foglaló utasokat.

A hátsó ülések kényelmetlenebbek egy hangyányival, keményebb és egyben rövidebb ülőfelülettel, egyenes hátlapokkal, élesebb kanyarokban jelentősen megnő az ide-oda csúszkálás esélye. A lábtér hatalmas viszont, csakúgy, mint a fejtér, előbbi az imént már felemlegetett 3095 milliméteres tengelytávnak, míg az utóbbi az 1795 milliméteres összmagasságból adódóan is kitűnik.

Motor és fogyasztás

Az erőátvitel origójában egy soros 4 hengeres, DOHC vezérlésű 2499 köbcentiméteres turbótöltött dízel aggregát található, mely 163 lóerőt teljesít, 3600-as fordulatszámon. Tekintélyes pickuphoz tekintélyes nyomatékgörbe is tartozik, ennek maximuma 400 Newtonméter, méghozzá már 1200-as fordulatszámtól rendelkezésre is áll, egészen 2000-ig. A hatsebességes manuális váltómű fokozatai hosszúak, ez nem feltétlenül probléma, főként, ha mondjuk országúti, vagy autópályán való közlekedésről esik szó. Az egyes és kettes fokozatok egyébként remekül helyt állnak terepes háttérkörnyezetben, míg a harmadik erőteljesebb gyorsításoknál (40 kilométer/óra felett, ~1500 RPM-nél érkezik a húzóerő ténylegesen) muzsikál igazán perfektül.

Mennyit kér mindezért a D-Max? Mármint gázolajból – a konstatált átlagfogyasztás közelítette a gyárilag megadott átlagot, valamivel fölé mentünk: a beirányzott 7.4 liter helyett 8.1 litert sikerült összehoznunk, némi vékony terepezéssel, túlnyomórészt városi használattal, csekélyke országúttal. S persze számoljuk bele azt is, hogy egynehány kilométert több, mint fél tonna terheléssel (rakomány plusz három utas) tettünk meg.

Futómű és 4×4 – szinte minden környezetben

A hajtáslánc rendelkezik kapcsolható négykerékhajtással, ezt 100 kilométer/óráig menet közben is bármikor megtehetjük, ugyanakkor a felezőt kizárólag álló helyzetben kapcsolhatjuk. A felépítmény a feljebb említettek szerint kifejezetten ajánlható terepen kivitelezendő feladatok végrehajtására, az első terepszög ugyanis 30, míg a hátsó (fellépős kialakítással) 23 fokot zárhat be. A dőlésszög is kedvező, ez 49 fok, az ereszkedési szög pedig 60 fokos lehet. A futómű meglehetősen keményre hangolt, a hátsó laprugós felfüggesztés kellően garantálja a pattogás érzetét, ugyanakkor csekélyebb terepen elnyeli többé-kevésbé a göröngyöket. A keményebb arculat megszűnni látszik a terhelés fokozásánál: nagyjából 400 kilogrammnyi rakomány izzasztó bepakolása után a viselkedés megfontoltabb lett, a pattogás átváltott elnagyolt hullámzásba, s úgy tűnt, a karosszéria kanyarokban történő kilengései is csökkentek.

Itt megint egyértelművé vált, hogy a D-Max munkavégzésre lett predesztinálva, és még az sem baj ugye, ha földutakon és gázlókon át vetjük be szolgálatra. Elöl tárcsa, míg hátul dobfék került kialakításra, affajta klasszikusnak számító megközelítésként, a fékerő eloszlása jó, nem kell különösebb erőkifejtés hirtelen fékezésnél, lassításnál sem, a rendszer nagyszerűen boldogul az átlag 2 tonnás súllyal, rakomány nélkül. S végül: ne feledkezzünk meg a fordulókör átmérőről sem, ami alapvetően a 3095 milliméteres tengelytávnak köszönhetően 13.1 méteresre sikeredett.

…mert a dolgos hétköznapok is más megvilágításba kerülhetnek

Hogy is szólt tesztünk mottója? A munka megszépülhet az Isuzu D-Max használatakor – ez így igaz, főként, ha általános és egyben vegyes felhasználásra az LS Plus-t választjuk. Így megkapunk mindent, amit szeretnénk: nagy munka- és strapabírást, komoly terhelhetőséget, praktikumot és kihasználhatóságot, s nem utolsó sorban azt a kevésbé visszafogott luxust, ami az autót felruházza a hétköznapi és akár az alkalmi használat lehetőségével. Mindezt 6 490 000 forint + ÁFA (bruttó 8 242 300 forint bruttó) beirányozott áron jelen modell esetében, egyébként a duplakabinos induló (L felszereltség) 5 590 000 forint + ÁFA (7 099 300 forint bruttó) vihető haza a márkakereskedésekből.

Isuzu D-Max 2.5 LS Plus specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2499 ccm

Maximális teljesítmény: 163 LE @ 3600 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 1200-2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 5295 mm

Szélesség: 1860 mm

Magasság: 1795 mm

Tengelytáv: 3095 mm

Első gumik mérete: 255/60 R17

Hátsó gumik mérete: 255/60 R17

Tömeg, üresen: 1950 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 3000 kg

Plató belső szélesség: 1530 mm

Plató belső hosszúság: 1552 mm

Plató belső magasság: 465 mm

Hasmagasság: 235 mm

Üzemanyagtartály mérete: 69 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12.5 másodperc

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 9.6 l/100 km

Országúti: 6.8 l/100 km

Vegyes: 8.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 8.9 l/100km

Országúti: 6.5 l/100km

Vegyes: 7.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 194 g/100km

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Samsung, Kingston Technology, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer Aspire 5755G notebook, Acer S275HL LED IPS monitor, Samsung 830 Series SSD
Utómunka technika: Samsung UE40C6510 full HD LED televízió