Főoldal Sport Visszatér Magyarország első terepakadály-futóversenye

Visszatér Magyarország első terepakadály-futóversenye

Több év szünet után visszatér Magyarország első terepakadály-futóversenye, a Fighters’ Run, amelyet jövő hétvégén a Sirok Kútvölgyi szabadidőparkban rendeznek meg.

A szervezők tájékoztatása szerint tavaly év vége óta dolgoznak a tíz évvel ezelőtt indult, de a közelmúltban szünetelő sorozat életre keltésén, és végül a sokak által kedvelt verseny most vissza is tér.

A pályarajzot “meglepetésnek szánják”, ugyanakkor annyit lehet tudni előre, hogy a résztvevőknek 8 és 10 kilométer közötti távot, valamint 20-25 akadályt kell leküzdeniük. Sisak Zsófia versenyigazgató az MTI-nek elárulta, a terep elsősorban könnyen futható szakaszokból áll, közepes szintemelkedéssel, ám kis mennyiségben kimondottan nehezen járható pályarészeket is tartalmaz.

Szombaton az egyéni versenyt rendezik Alfa (versenyző szelleműek számára) és Béta (amatőröknek) futamokkal, délután kerül sor a gyerekek részére kiírt Farkaskölykök versenyre. Az első nap után hatalmas buli várja az érdeklődőket.

Vasárnap a csapatversenyt bonyolítják le a Budapesttől nagyjából egyórás autóútra lévő helyszínen, ennek a különlegessége, hogy a 2-3-4 fős, férfi, női, illetve vegyes csapatoknak mindvégig együtt kell majd dolgozniuk és részben az akadályokat is másféleképpen kell majd teljesíteniük, mint az egyéni futamokban indulóknak.

Az eseményre még korlátozott számban lehet regisztrálni, a szervezők körülbelül ezer résztvevőre számítanak.

Előző cikkAz időskorral bekövetkező hanyatlás okaira adott magyarázatot egy kutatás
Következő cikkIdén is megválasztották a Pannon Borrégió legjobb borait