Főoldal Szabadidő Televízió A Holokauszt nemzetközi emléknapján rendhagyó műsorral jelentkezik az MTV

A Holokauszt nemzetközi emléknapján rendhagyó műsorral jelentkezik az MTV

Január 27-én, a Holokauszt nemzetközi emléknapján rendhagyó műsorral készül az MTV Hungary. A XX. század legsúlyosabb történelmi rémtettét feldolgozó dokumentumfilm célja napjaink generációja számára átadni, mit is jelentett mindaz, ami több mint 75 évvel ezelőtt történt. A 22:00-kor közvetített The Hate We Can’t Forget című alkotás házigazdája a háromszoros Emmy-díjas színésznő, Julianna Margulies lesz.

A ma élők a legszerencsésebbeknek mondhatják magukat, hiszen a legtöbbek életük során még nem találkoztak testközelből a háborúval. A harc, a kín és a szenvedés sokak számára a múltba veszett, ám ezek a történetek még mindig itt vannak velünk, a felejtés pedig veszélyes lehet a jövőre nézve. Az MTV dokumentumfilmjének célja, hogy megismertesse a Z-generáció tagjaival, milyen szörnyűségek történtek a II. világháború idején és hány ember veszett oda a módszeres népirtás miatt.

A The Hate We Can’t Forget négy túlélő szemszögéből mutatja meg, milyen volt átélni ezt az időszakot. Egyikük története lehengerli egy texasi középiskola diákjait, akik még sosem hallottak a hatmillió áldozatot követelő eseményekről. A műsor során megismerhetjük egy pár sorsát is, akik gyerekként voltak tanúi a történteknek, valamint egy férfiét, akit maga Anne Frank dajkált.

A Vészhelyzet és A férjem védelmében című sikersorozatok színésznője, Julianna Margulies kalauzolja el a nézőket a szívfacsaró történetek során.

TIPP: The Hate We Can’t Forget január 27-én (ma) 22:00-kor az MTV Hungary műsorán.