Főoldal Szabadidő Programok, események A zene hullámaiban is fürödhetünk Siófokon

A zene hullámaiban is fürödhetünk Siófokon

Siófokon, ahol a balatoni nyár kezdődik, a zene ugyanúgy hozzátartozik a kikapcsolódási lehetőségek gazdag kínálatához, mint a tó hűsítő hullámai vagy a táj gyönyörködtető panorámája.

Az idén sokadjára felpörgő zenei főszezon csaknem évszázados hagyományok örököseként várja a szórakozni vágyókat.

Szabad zene a szabadtérin

A hely, ahol évtizedek óta pezseg az élet, érthetően mindig is vonzotta az előadóművészeket. A zenei élet egyik híres középpontja a Kálmán Imréről elnevezett Szabadtéri Színpad, ahol 1949-től megfordult a hazai zenei élet színe-java. A névadóhoz illő módon számos operett-bemutatónak helyet adó parkban olyan hírességek is felléptek a 70-es években, mint Máté Péter, Koós János, Kovács Kati vagy Korda György. Közös koncertet adott itt az LGT-Omega-Beatrice szupercsapat a 80-as évek elején, korábban pedig éveken át innen közvetítették a Táncdalfesztivált, majd a „Halló, itt Balaton” című műsort, amelyben például Hofi Géza kezdte énekesi karrierjét.

A 90-es évek sem maradhattak sztárok nélkül: többek között a Z’ZI Labor, a Pa-dö-dö vagy Zoltán Erika is tömegeket vonzott nyári koncertjeivel Siófokra.

Messziről vonzó ütemek

Ez idő tájt a partiéletben is igazi nyári főváros lett Siófok: egész generációk emlékeznek az olyan ikonikus diszkókra, mint a város szívében 1989 óta működő Flört, vagy az Ezüstpartot 1990-ben tánczenei központtá emelő Palace. Számos zajos sikert arató műsort adott itt például a DJ-világ élvonalában jegyzett Tiësto. De a hazai lemezlovasok sem szégyenkeznek, hiszen az elmúlt csaknem három évtizedben az egész országból megmozdították a bulizni vágyó fiatalokat.

Elmerülni a zene magyar tengerében

Ezen a nyáron sem kell nélkülözni a tóparti hangulattal kevert hanghullám-fürdőzést. A június 16-i hétvégén hivatalosan is teljes fordulatra kapcsol Siófok könnyűzenei élete, a PLÁZS szezonnyitóján a közönségkedvenc Punnany Massif, a fesztiválok kihagyhatatlan fellépőjeként már 15 éve aktív Ocho Macho, és a 2018-as Nagy-Szín-Pad verseny ígéretes szereplője, NB is fellép. A tengerpartok beach-hangulatát a magyar tenger mellé varázsoló klub a nyáron szinte a teljes hazai zenei palettát felvonultatja a klasszikus rocktól Lovasi András életműkoncertjéig, amely a Siófok 50 éves városi jubileumát köszöntő sorozatban egy különleges, Balatonra hangolt változatában lesz hallható.
A város természetesen számos könnyű műfajban kínál koncerteket, kiváló hétvégi programokat is kínálva, ezzel is ismét megalapozva a „Ha hétvége, akkor Siófok” jelmondatot. Fenyő Miklós augusztusban koncertezik, Ákos az 50 évét köszöntő turnéval június 30-án várja rajongóit, júliusban a legendás Piramis tagjai idézik legnagyobb sikereiket, a mai élvonalat pedig Majka és Curtis duója képviseli július 14-én.