Folyamatosan hírbe hozzuk a Burger House Sashalom éttermet, legutóbb pont pár nappal ezelőtt írtunk az óriásburgerükről. Alapvetően azért, mert szeretjük, és folyamatosan visszajárunk.
Vissza is fogunk, ugyanis van miért ismét: a Burger House Sashalom akciót indított, február végéig bezárólag. Ez nagyjából két hét még, de pontosan elég arra, hogy kihasználják az érdeklődők a kedvezményeket.
Nem is rosszak az engedmények: ha 2000 forint felett sikerül bevásárolnunk a jobbnál jobb burgerekből, finom italokból (kedvencünk a pikáns burger, a fantáziadús Tikkadt Szöcske kóla például konkrétan finom és egyben érdekes), úgy a Burger House Sashalom 10 százalékot elenged a fizetendő végösszegből. Ráadásként az egészet megfejelik egy, állításuk szerint nagyon finom süteménnyel is.
Ahhoz, hogy az akciót igénybe vehesse minden betérő, mindössze annyit kell tenni, hogy a vásárlás megkezdésekor erre az akcióra kell hivatkozni – máris spóroltunk, de nem az ízekkel és a kulináris élvezetekkel. Érdemes kipróbálni!








![[KRITIKA] The Pitt – nyers realizmus, de lehet akár túlhype-olt káosz is](https://www.napimagazin.hu/kepek/the-pitt-kritika-napimagazin-180x135.jpg)



![[TESZT] Dyson W1 PencilWash – amikor a felmosás könnyedebbé válik a házimunka részeként](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-w1-pencilwash-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)







![[TESZT] Dyson Supersonic Travel HD19 – végre egy hajszárító, amit tényleg utazáshoz terveztek](https://www.napimagazin.hu/kepek/dyson-supersonic-travel-hd19-teszt-napimagazin-1-180x135.jpg)












