Főoldal Szabadidő Utazás Az Air France és a Peter’s Planet faültetéssel kampányol a fenntarhatóság mellett

Az Air France és a Peter’s Planet faültetéssel kampányol a fenntarhatóság mellett

A környezettudatosság, a sokszínűség és a cselekvés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet az Air France a Peter’s Planet blog alapítójával, Szűcs Péterrel közösen.

Az együttműködés keretében a légitársaság és Szűcs Péter együtt ültettek fát 2019. november 22-én a Bem rakparton.  Az Air France a blogger korábbi, a fenntarthatóság jegyében létrehozott kiállításának egyik képét is megvásárolta, így támogatva a faültetési akciót. Az Air France évek óta elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és tizenöt éve szerepel előkelő helyen a Dow Jones Fenntarthatósági Indexen (DJFI), idén pedig újból elnyerte a piacvezető címet.

Az Air France hosszú ideje kiemelten támogatja a fenntarthatósági kezdeményezéseket, aminek egyik bizonyítéka, hogy a Francia Polgári Légiközlekedési Hatósággal (Direction Générale de l’Aviation Civile) közösen megalapította az A Tree for You (Egy Fa Érted) nevű egyesületet, mely átlátható módon kapcsolja össze az adományozókat és a faültetési projekteket a világ minden táján. A légitársaság 2018-ban hozta létre a Trip and Tree elnevezésű programját, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy önkéntes faültetéssel csökkentsék környezeti lábnyomukat.

Az Air France és Szűcs Péter mostani faültetéses akciója is e szellemben valósul meg. A projekt előzménye egy, a Fashion Street keretében létrehozott szabadtéri pop up art performance: a Hello Wood újrahasznosított fából készített designkereteibe helyezték el Szűcs Péter fotóit, melyeket a világ különböző városaiban készített. Minden fotó és történet kapott egy fát is, melyeket a képek megvásárlásával bárki örökbe fogadhatott, a bevételből pedig szintén faültetési akciókat szerveztek.

Az Air France most megvásárolta az utazó blogger Párizsi lány című képét, amivel a légitársaság egy fa elültetését is támogatta. A faültetésre a Bem rakparton, a Francia Intézet előtt került sor november 22-én.

A Szűcs Péter alapította Peter’s Planet blog és az Air France már hosszú ideje működik együtt sikeresen: „Több alkalommal utaztam már az Air France járataival, ugyanis fontos számomra, hogy olyan légitársaságot válasszak, amely elkötelezett a fenntartható repülés mellett. E partneri viszony miatt is nagy megtiszteltetés, hogy az Air France támogatja a faültetési projektet, mely újabb lépés afelé, hogy fenntarthatóbbá tegyük környezetünket” – mondta Szűcs Péter.

„Örömmel vettünk részt a mai faültetésen, mert hiszek abban, hogy ezzel bátorítunk mindenkit a környezettudatos gondolkodásra. Fontos számunkra, hogy olyan partnerekkel működjünk együtt, akik hasonló értékrendet vallanak” – mondta Kiss Ildikó, az Air France magyarországi vezetője.

Bár a légitársaság eddig is számos fenntarthatósági kezdeményezésben vett részt, továbbra is keresi az új lehetőségeket ökológiai lábnyomának csökkentésére: egyik új intézkedéseként 2019. október 1-jétől már a Párizsba tartó járatai fedélzeten is szelektíven gyűjti a hulladékot. A műanyag-, a papír-, a karton-, az alumínium- és az üveghulladékot, melyek megfelelő gyűjtéséről a személyzet gondoskodik, Franciaországban vagy Európában hasznosítják újra. Az egyszer használatos műanyagokat viszont teljesen száműzik 2019 végétől, ami 1300 tonna megspórolt hulladékot jelent majd évente.
Az Air France továbbá célul tűzte ki azt is, hogy 2030-ra felére csökkenti az egy utasra és egy kilométerre eső szén-dioxid-kibocsátást a 2005-ös szinthez képest.