Főoldal Kultúra Film Brad Peyton nagyon pörög

Brad Peyton nagyon pörög

Brad Peyton épp hogy befejezte új filmje, a különlegesen látványosnak ígérkező Törésvonal (San Andreas, hazai bemutató: június 4.) digitális effektusait – melyek segítségével a földdel tette egyelővé Kaliforniát – máris új terveken agyal. És természetesen ismét a Törésvonal sztárjával, régi barátjával, Dwayne Johnson-nal együtt.

Toresvonal_1

„Az Utazás a Föld középpontja felé és az Utazás a rejtélyes szigetre nagyon jól sikerült. A digitális technika fejlődött, Jules Verne pedig még egy csomó izgalmas regényt írt. Érdemes lenne folytatni a sorozatot!” – mondta a rendező, aki a legelsők között alkalmazta a 3D-technikát. – ” És Dwayne-nel azt beszéltük meg, hogy nem aprózzuk el. Egész biztos, hogy a Törésvonal volt életünk legnagyobb, legkeményebb munkája. Ha azt összehoztuk, biztosan le tudunk forgatni egyszerre két új Utazás-filmet.
Vagyis a látványos, kalandos történet, természetesen a Sziklával és filmbeli kamasz unokaöccsével rögtön egy 3. és 4. résszel gazdagodhatna.”

„Ha már belekezdünk, nem fogjuk elaprózni” – magyarázta Peyton. – „Most két rész forgatókönyvén dolgozunk. Miért ne forgatnánk le egy nekifutásból két vagy három filmet? Utána meg jöhet egy nagy vakáció.”

 
Forrás: IC Press