Főoldal Szabadidő Utazás Egyedülálló élménypark épült Debrecen mellett

Egyedülálló élménypark épült Debrecen mellett

Közel 600 millió forintos beruházás eredményeként készült el és nyílt meg egy új családi élménypark Debrecen mellett. A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya mellett dodzsem, 9D mozi, csónakázótó, állatpark, medencék, játékterem, autós szimulátor, műfüves focipálya, paintball és íjászati lehetőség is várja a látogatókat.

A 30 hektáros területen létrehozott különleges és egyedülálló családi élményparkban tengernyi program közül válogathatunk. Az állami támogatás nélkül, több mint 600 millió forintos beruházással készült központ célja, hogy a szolgáltatások minél nagyobb száma vonzza, tartsa ott, illetve hívja vissza a vendégeket.

“Ez a beruházás nem csak a szálloda, hanem a környék turisztikai lehetőségeit is gazdagítja. A másfél év alatt megvalósult fejlesztés kialakításakor kifejezetten ügyeltünk arra, hogy minden korosztály, családi vagy céges csoport megtalálja a neki való kikapcsolódási lehetőséget. A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya mellett dodzsem, 9D mozi, csónakázótó, állatpark, medencék, játékterem, autós szimulátor, műfüves focipálya, paintball és íjászati lehetőség is várja a látogatókat” – mondta Pocsai József Attila, az Erdőspuszta Club Hotel tulajdonosa. A Debrecenhez közel, de a város zajától távol, zöld környezetben épült hotel a 2023-as szezonban nyitotta meg a különleges családi élményparkot.

Külön gokartpálya felnőtteknek és gyerekeknek

A térségben egyedülálló elektromos gokartpálya várja a száguldozni vágyókat, külön felnőtt és gyermek pálya garantálja a biztonságot. A 12 db felnőtt, 8 db junior és 10 db gyermek elektromos gokart ritkaságnak számít az országban, ez a fajta odafigyelés jellemzi a teljes erdőpusztai komplexumot. Itt a szórakozás mellett a környezetvédelem és annak eszközei is kifejezett jelentőséget kapnak.

10 db segway áll rendelkezésre, hogy egy nagyjából fél órás túrával akár Debrecenig is elkirándulhassanak a látogatók, ez egy egészen különleges módja a környezet megismerésének. Túravezetők állnak rendelkezésre, hogy a maximum 9 fős csapatok nekivághassanak ennek a túrának.

Csapatépítők egyik kedvenc programja itt a paintball, de a lövöldözés egy hagyományosabb, nagyobb koncentrációt igénylő módját, az íjászatot és az íjászharcot is kipróbálhatjuk. A hobbi- és sportlovasok a kültéri karámban vagy a 800 négyzetméteres fedett lovardában hódolhatnak szenvedélyüknek időjárástól függetlenül. A kezdőknek futószáras oktatást is biztosítanak.

Fotó: Erdőspuszta Club

Nem érdemes kihagyni a lovashintózást vagy a pusztakocsizást sem, télen pedig a lovasszán nyújt felejthetetlen élményt.

A gyerekek kedvence a 10 kocsis dodzsempálya és a több mint 20 sport- és szimulációs géppel felszerelt izgalmas játékterem, ahonnan azért az apukákat sem egyszerű kiparancsolni. A 9D-s mozi kisfilmjei közben számos effekt, hóesés, szél, vízpermet és mozgás növeli az élményt.

A víz szerelmesei a hotelhez kapcsolódó vagy az élménypark területén levő termálvízzel, illetve hűvösebb vízzel feltöltött medencékben pihenhetnek vagy sportolhatnak, a gyerekmedencében pedig élményelemek is fokozzák az élvezetet. Bel- és kültéren is megtapasztalhatjuk a szaunák jótékony hatásait, ugyanis infra- és finn szauna, valamint gőzfürdő is rendelkezésre áll.

A csónakázásra is alkalmas tavon kipróbálhatjuk a vízibiciklizést és az elektromos hajókázást is.

Ezeken kívül kültéri játszóterek, trambulin, foci- és teniszpálya, fitneszterem, szolárium, masszázs, fa kilátótorony, tanyasi állatok is hozzájárulnak a kikapcsolódáshoz.

Kényelem és minőség: szállások különböző stílusban

A programok után – melyeket a nem szállóvendégek is igénybe vehetnek – jól esik a pihenés az Élménypark különböző szálláshelyein, ahol egyszerre 140-150 főt tudnak elszállásolni. A négycsillagos Erdőspuszta Club Hotel tágas, kényelmes szobáiból és lakosztályaiból csak néhány lépés a wellness és a Fenyves Vendéglő.

A rusztikus stílusú Arbo Vendégházhoz csak néhány percet kell sétálni a főépülettől, a szállás a csodaszép, szökőkutas horgásztó mellett fekszik. Tágas lakosztálya és két-, illetve négyágyas szobái közül választhatunk.

Fotó: Erdőspuszta Club

Az Attila Panzió inkább a kifinomult, letisztult stílus kedvelőknek lesz a kedvence. Magas minőség, kimagasló kényelem volt az alapelv a szálláshely létrehozásánál. A standard és superior szobák mellett a VIP lakosztály minden eleme a luxust kínálja.

A természet hangulatát idéző Zöld Ház különlegessége az üzemeltetéséhez szükséges geotermikus energia, itt 6 standard és 1 superior szoba áll a vendégek rendelkezésére.

Újdonságot jelentenek a medencék közelében levő faházak, ahol kisebb és nagyobb családok is megszállhatnak és pár lépés múlva már csobbanhatnak is. Ezek a szálláshelyek a gyerektáborok lakóit is ki tudják szolgálni.

Hazai ízvilág a tanyákról

A szálloda Fenyves Vendéglője elsődlegesen a tradicionális magyar ízekre koncentrál. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy amit lehet, azt a területen termeljenek meg. A bio körülmények között tartott állatokat a saját vágóhídjukon vágják le és dolgozzák fel. A zöldségek, gyümölcsök nagy része a saját fűszerkertjükből kerül a konyhára.

Lehetőség van bográcsos, kemencés és grillételek kóstolásra is. Ezeket a különös gonddal válogatott borokkal kísérhetjük, a legkiválóbb hazai pincészetek nedűiből időnként borvacsorákon is kortyolhatunk.

Rendkívül népszerű a Sunday brunch, a svédasztalos vasárnapi ebéd, ahol a tanyasi ételek legjavát kínálják.

Ha mégis kimozdulnánk, irány Debrecen!

Nehéz betelni az Élménypark nyújtotta programokkal, de Debrecen mindenképpen megéri a kimozdulást, ehhez az autóval nem rendelkező vendégeknek ingyenes transzfert biztosít a szálloda.

Debrecen látványosságai két helyszín köré csoportosulnak, a történelmi belvárost és a város tüdejének nevezett Nagyerdőt sem érdemes kihagyni.

A belvárosi sétánk során érinthetjük a virágkarneválnak is helyet adó Kossuth teret. Impozáns látványt nyújt Magyarország legnagyobb református temploma, a Debreceni Református Nagytemplom, és innen az ország egyik legtöbb muzeális tárggyal rendelkező intézménye, a Déri Múzeum felé haladhatunk. A MODEM modern épülete a kortárs képzőművészet egyik hazai központja. A Református Kollégium és Nagykönyvtár, a Grand Hotel Aranybika, a Debrecen legrégebbi épületeként nyilvántartott Régiposta Fogadó és a „Csonkatemplom” is beleférhet egy kiadós sétába.

A Nagyerdő árnyékot adó fái között keressük fel a stadiont, a víztornyot, az Aquaticum SPA-t, a Régi Vígadót, a Békás-tavat és az egyetemet is.

Nyáron Debrecenben is dübörögnek a fesztiválok: a Debrecziner Gourmet Fesztivál nyitotta a szezont, utána Campus, a Debreceni Bor- és Jazznapok, a Nagyerdei Szabadtéri Játékok következnek, majd a világhírű Debreceni Virágkarnevál zárja a sort.

Ezeken kívül is rengeteg szabadtéri programmal készülnek a debreceniek, a Ködszínház vízpermetre vetített mozizásra csábít, de hagyományos kertmoziban is nézhetünk klasszikus filmeket. A szabadtéri színpadon az ország számos teátrumának előadásait élvezhetjük, a 2020-ban megnyílt Aquaticum pedig számos medencével és különleges attrakciókkal garantálja a felhőtlen szórakozást. A Víztorony kilátóként is funkcionál, kerthelyisége koncerteknek és egyéb szabadidős tevékenységeknek ad helyet. Az állatkert nemcsak a gyerekeket, hanem a szüleiket is lenyűgözi, ráadásul szinte hetente születnek vagy érkeznek új jövevények. Aki a virágokat szereti, Debrecen virágos parkjait is imádni fogja, a belváros szinte valamennyi közterén fellelhető szökőkutak, csobogók a hűsölést segítik a legforróbb napokon is.