Főoldal Sport Elindult a lakosság ingyenes sportolását segítő program

Elindult a lakosság ingyenes sportolását segítő program

MEGOSZTÁS

A lakosság sporthoz való hozzáférését és a helyi sportlétesítmények rendszeres használatát ösztönzi a Hiszek Benned! program harmadik alprogramja, amelynek indulását csütörtökön jelentették be Nyíregyházán.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, a sportprogramot még 2016-ban indították el 400 millió forintos keretösszeggel, ennek első alprogramjában a megyei jogú városok pályázhattak támogatásra a helyi szinten megvalósítandó szabadidősportra és sportesemények lebonyolításához.

A második alprogramban olyan közép- és kisegyesületek projektjei kaphattak támogatást, amelyek a tehetség-kiválasztást és tehetség-gondozást segítették. A harmadik, a Fitt, egészséges nemzetért tárt kapus program nevet viselő kezdeményezés pedig a városokban teremt lehetőséget ingyenes sportolásra, illetve ösztönzi a lakosságot a helyi sportlétesítmények rendszeres használatára – ismertette az államtitkár.

A 150 millió forint állami forrásból megvalósuló alprogram első ütemében 33 sportszervezet nyert támogatást különböző szabadidősport események szervezésére – közölte Szabó Tünde. Hozzátette, Nyíregyházán lehetőség nyílik arra, hogy minden nyugdíjas ingyenes belépőhöz jusson a helyi Aquarius Élményfürdőben előzetes regisztráció után.

Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, a program révén a szövetség például – szakemberek segítségével – ingyenes és térítésmentes egészségügyi szolgáltatásokat biztosít kisebb és nagyobb településeken. Ilyen formájú szabadidősport-támogatás, vagy hasonló jellegű pályázati kiírás még nem volt korábban Magyarországon – tette hozzá.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, az elmúlt nyolc évben a város önkormányzata sokat tett a szabadidősport fejlesztéséért.

Komoly felújítási program kezdődött az iskolákban, elindult a Mozdulj Nyíregyháza! program, felújították a Continental Arenát, elkészült a jégpálya és a helyhatóság saját forrásból több kondiparkot is épített, vagy fog építeni a jövőben – közölte a polgármester.

Szóljon hozzá!